Index Vakbarát Hírportál

Bizalmi szavazás jön Sebastian Kurzról

2019. május 21., kedd 12:35

Jövő hétfőn, május 27-én bizalmi szavazás lesz Sebastian Kurz osztrák kancellár ellen.

Hétfőre tűzte ki ugyanis az ellenzéki kezdeményezésű bizalmi szavazást Wolfgang Sobotka parlamenti elnök. Ezt maga Sobotka jelentette be, amit az MTI tudósított. Mint mondta, úgy ítélte meg, hogy az európai parlamenti választások utáni időszak alkalmasabb a rendkívüli parlamenti ülés megtartására, mint a május 26-i EP-szavazás előtti.

Sobotka is az eddigi kormánykoalíció fő erejét adó Osztrák Néppárthoz (ÖVP) tartozik, mint a kancellár. A bizalmatlansági indítványt Kurz ellen Peter Pilz, az ellenzéki Liste Jetzt (Most Lista) vezetője kezdeményezte. A kisebb koalíciós partner Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) és az ellenzéki szociáldemokraták úgy nyilatkoztak: nem kizárt, hogy megszavazzák.

Kurz a szavazás eredményeképpen elveszítheti kancellári tisztségét 18 hónap után.

Miután Sebastian Kurz a szabadságpárti alkancellár ibizai videója miatt hétfőn az Osztrák szabadságpárt (FPÖ) belügyminiszterét, Herbert Kicklt is kirúgta a kormányból, kedden egy interjúban arra utalt, hogy pártja támogatna egy bizalmatlansági indítványt a kancellár ellen.

Aki bizalmat ad, bizalmat kap, aki bizalmatlanságot ad, bizalmatlanságot kap. Kurz szükségtelenül borította az asztalt

 - nyilatkozta az Österreichnak. Ugyan a volt miniszter mondatát később a párt azzal puhította, hogy még nem hoztak döntést a bizalmatlansági indítványról, a szavazásról mostanra kész tényként ír a nemzetközi sajtó.  A Jetzt nevű ellenzéki párt ugyanis már bejelentette, hogy kezdeményezik a szavazást. Ugyanakkor az FPÖ-nek és a Jetztnek nincs meg a szükséges többsége Kurz megbuktatásához. Csakhogy a szociáldemokraták várhatóan támogatják a bizalmatlansági szavazást.

A 183 fős osztrák parlamentben Kurz pártjának, az ÖVP-nek 61 képviselője van, a szociáldemokrata SPÖ-nek 52, az FPÖ-nek 51, a Jetztnek 7, valamint rajtuk kívül van még független képviselő is. Tehát leginkább a szociáldemokratákon múlik a szavazás, akik az egész kormányt szakértőkre cserélnék le.

Ugyanakkor szombaton Sebastian Kurz szeptemberre eleve előrehozott választásokat jelentett be.

Mint megírtuk, egy 2017-ben készült, rejtett kamerás videó miatt szombaton lemondásra kényszerült Heinz-Christian Strache alkancellár, az Osztrák Néppárttal közösen kormányzó Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke. Sebastian Kurz kancellár, az Osztrák Néppárt (ÖVP) elnöke azonnal bejelentette: nem kíván tovább együtt kormányozni az FPÖ-vel, előrehozott választások kiírását kezdeményezte. Ezt a szövetségi elnök szeptemberre tűzi ki.

Kurz hétfőn menesztette Herbert Kickl FPÖ-s belügyminisztert, mire az FPÖ válaszul az összes miniszterét visszahívta a kormányból. A kancellár a szeptemberi választásokig szakértőkkel akarja pótolni a távozó minisztereket, ám legnagyobb ellenzéki párt, Ausztria Szociáldemokrata Pártja (SPÖ) erre bejelentette: már most bizalmatlansági indítvánnyal akarja megbuktatni a kancellárt, az előrehozott választásokig pedig teljes szakértői kormány irányítsa az országot.

Frissítés 15:30-kor: Az osztrák elnök felmentette tisztségükből az FPÖ minisztereit a külügyminiszter, Karin Kneissl kivételével, aki ugyan az FPÖ-t képviseli a kormányban, de nem tagja a pártnak. Van der Bellen azt kérte Kurztól, hogy javasoljon új, szakértő miniszterjelölteket a felmentett kormánytagok helyébe, hogy a velük folytatandó konzultáció után kinevezhesse őket.

Rovatok