Index Vakbarát Hírportál

Az oroszok harmada nem állna szóba többé ismerősével, ha megtudná, hogy meleg

2019. május 23., csütörtök 11:52

Az oroszok több mint fele (56 százaléka) negatívan viszonyul a melegekhez, és az egyharmaduk (31) nem állna szóba többé ismerősével, ha kiderülne róla, hogy a saját neméhez vonzódik, derült ki a Jurij Levada Független Elemzőközpontnak az Interfax hírügynökség által ismertetett felméréséből.

A megkérdezettek 39 százaléka semlegesen, és csak 3 százaléka viszonyul pozitívan az LMBT-közösséghez tartozó oroszokhoz, 47 százalékuk úgy vélte, hogy ugyanolyan jogok illetik meg őket, mint a társadalom más tagjait, 43 százalék viszont nem értett ezzel egyet.

A válaszadók 89 százalékának nem volt nem hagyományos nemi orientációjú ismerőse, 8 százalék mondta azt, hogy volt. A megkérdezettek 45 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nem változna meg a viszonya valakivel, ha kiderülne róla, hogy ilyen vonzalmú.

Negyvenöt százalékuk sosem hallott homoszexuálisok elleni erőszakról, és húsz százalék úgy gondolja, hogy ilyesmi szórványosan előfordul, 13 százalékuk szerint az erőszaktétel elterjedt jelenség, további 15 százalék szerint pedig ez csak bizonyos régiókra jellemző. A felmérést április végén egy 1625 fős országos reprezentatív mintán végezték el. (MTI)

Rovatok