Index Vakbarát Hírportál

Erőszakkal soroznak Kárpátalján, két fiatalt a csapi állomásról vittek be

2019. június 7., péntek 22:06

Erőszakkal soroznak Ukrajnában, írja a karpathir.com. Ukrán média források szerint, a kárpátaljai Csap település nemzetközi vasúti határátkelőjéről erőszakkal vittek el két fiatal fiút a hatóságok. Jelenleg az ungvári katonaság gyűjtőpontján várják, hogy tovább szállítsák őket Ukrajna valamelyik kiképzőbázisára.

Az értesülések szerint a nagydobronyi fiatalok Magyarországra készültek, azonban az útlevél ellenőrzésen fennakadtak. Egyiküket állítólag annak ellenére vittek el, hogy magyar útlevelet mutatott.

A lap szerint az utóbbi hetekben többször is előfordult, hogy az utcán próbálkoznak a katonai behívók átadásával és a besorozással. Legutóbb például a helyi hajógyár bejáratánál próbálkoztak a herszoni hadkiegészítő dolgozói. Amint az egy Facebookra is felkerült videófelvételen is látszik, katonák jelentek meg a gyár előtt néhány rendőr kíséretében, és bejelentették, hogy behívókat fognak átadni.

A munkába igyekvő fiataloktól megkérdezték, hány évesek és aki korban megfelelt, annak átnyújtottak egy meghívót és felszólították, hogy menjen velük. Aki erre nem volt hajlandó, erőszakkal próbálták kituszkolni az utcára. A kiszemelt férfiak mellett a gyár többi munkása és a kapuőrök álltak ki.

Cserkasziban pedig nemrég egy piactéren kérték el a személyiket, átadták a behívókat. A területi hadkiegészítő parancsnokság szerint mindenben az érvényes jogszabályoknak megfelelően jártak el. Az ukrán hadsereg feltöltéséhez a 20-27 év közötti férfiakat igazoltatják közterületeken. és átadják a behívókat a sorköteles korú fiataloknak.

Rovatok