Index Vakbarát Hírportál

Theresa May távozott a Konzervatív Párt éléről

2019. június 7., péntek 17:19

Előzetes bejelentésének megfelelően távozott a kormányzó brit Konzervatív Párt éléről Theresa May miniszterelnök pénteken - írja az MTI. Ez miniszterelnöki tisztségének megszűnésével is jár, de utódja megválasztásáig, vagyis várhatóan még legalább másfél hónapig ügyvezető minőségben ellátja a kormányfői feladatokat.

Lemondásának péntek délutáni hivatalos bejelentése így semmiféle azonnali alkotmányos és kormányzati változással nem jár, Theresa Mayt továbbra is ugyanazok a döntési hatáskörök illetik meg, mint eddig.

May az alsóházi konzervatív frakció szakpolitikai irányadó és végrehajtó testületét, a kormányzati tisztséget nem viselő képviselők alkotta 1922 Bizottságot értesítette levélben arról, hogy távozott a Konzervatív Párt éléről. E frakciótestület hatáskörébe tartozik a Konzervatív Párt vezetőválasztási folyamatának irányítása.

Theresa May május 24-én jelentette be, hogy június 7-én távozik pártvezetői tisztségéből, miután háromszori kísérletre sem tudta elfogadtatni a londoni alsóházzal a brexit feltételrendszerét rögzítő egyezményt.

Rovatok