Index Vakbarát Hírportál

Egy csiga miatt omlott össze a vasútközlekedés Japánban

2019. június 23., vasárnap 18:05 | aznap frissítve

Egy rossz helyre tévedt csiga volt a felelős egy közel 30 vasúti járatot és csaknem 12 ezer(!) utast érintő közlekedési káoszért Japánban, írja az AFP.

Az előző hónap végén, május 30-án, váratlan áramkimaradás miatt kellett törölni sok járatot Japán harmadik legnagyobb szigetén, Kjúsún, ahol egyébként másodperces pontossággal szoktak közlekedni a vonatok.

Az érintett vasúttársaság néhány héttel a kaotikus nap után közölte: az ügyben indított vizsgálat eredménye szerint a súlyos fennakadásokat egy elektromos berendezésbe tévedt csiga okozta. Az eltévedt állat másodpercek alatt szénné égett.

Mindez egy olyan országban történt, ahol egy vasúttársaság tavaly amiatt kért nyilvánosan elnézést az utasaitól, mert az egyik vonatuk 25 másodperccel korábban hagyta el az egyik állomást, mint ahogy a menetrend szerint kellett volna.

Rovatok