Index Vakbarát Hírportál

Salvini még ideiglenesen sem hajlandó fogadni egy menekültekkel teli hajót

2019. június 23., vasárnap 17:04

Lassan két hete vesztegel Olaszország partjainál egy menekültekkel teli hajó; Matteo Salvini olasz belügyminiszter most felszólította Hollandiátt a hajó befogadására, mert szerinte a felelősség a hajó felett rendelkező Hollandiát terheli.

A tíz napja Olaszország tengeri határán állomásozó, menekülteket szállító Sea Watch 3 civilhajó befogadására szólította fel Ankie Broekers-Knol holland belügyminisztert az olasz miniszterelnök-helyettes, Matteo Salvini egy nyílt levélben. A fedélzeten 43 menekült tartózkodik, írja az MTI.

Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes felszólította a holland kormányt, valamint a holland felségjelzésű hajó kapitányát és legénységét a Sea Watch 3 fedélzetén levők minél előbbi partra szállítására. Hangsúlyozta, hogy a Sea Watch 3 fedélzetén a helyzet esetleges súlyosbodása miatti felelősség kizárólag a hajó felett rendelkező államot, vagyis Hollandiát és a hajó kapitányát és legénységét terheli. 

Az olasz belügyminiszter ismételten leszögezte, hogy a menekültcsoport nem érhet partot Olaszországban, még ideiglenesen sem, hogy azután innen esetleg más EU-s tagállamba vigyék őket tovább. 

Matteo Salvini kijelentette, hogy Olaszország tiszteletben tartja a nemzetközi előírásokat, felelősséggel védi az európai határokat az összes tagállam érdekében, „de nem akar többé Európa egyedüli hot spotja lenni”, vagyis az egyetlen olyan hely, ahol a menekültek beléphetnek az EU-területére. 

Salvini hangsúlyozta, a civil szervezet hajója elutasította, hogy Líbiában tegye partra a menekülteket, „semmibe véve az illetékes hatóságokat és nemzetközi jogszabályokat”. Hozzátette, hogy a hajó kapitánya önállóan döntött úgy, hogy a fedélzeten levő nőket, gyermekeket, férfiakat „hosszabb és veszélyesebb” hajózásnak teszi ki, „feleslegesen növelve testi és lelki megpróbáltatásaitkat”. 

Matteo Salvini megjegyezte, a Sea Watch 3 magatartása azt bizonyítja, hogy az olasz kormány tiltása ellenére mindenáron olasz vizekre akar lépni, ezért várakozik az Olaszországgal határos nemzetközi tengeri övezetben. Az olasz belügyminiszter szerint a civilhajó így egyrészt folyamatosan rosszabbodó egészségügyi- higiéniai helyzetbe kényszeríti a fedélzeten levő csoportot, másrészt „tényleges veszélyt” képvisel az olasz államra. A Sea Watch 3 „egyértelműen egy szuverén állam jogszabályait akarja megszegni (…), az emberek körülményeivel akarva kényszeríteni az olasz hatóságokat a hajó olasz vizekre való belépésének és kikötésének engedélyezésére” – írta, hozzátéve, Olaszország nem engedheti, hogy „erkölcsi zsarolással” tapossák törvényeit. 

A német civil szervezet Sea Watch hajója június 12-én a Líbiához tartozó kutatási és mentési övezetben vette fedélzetére az 53 fős csoportot. A civilhajó elutasította, hogy az embereket visszavigye Líbiába, és egyenesen Olaszország felé vette útját. Azóta a dél-olaszországi Lampedusa szigetétől mintegy 20 kilométerre áll az olasz vizekkel határos tengeri zónában. 

Június 15-én az olasz hatóságok tíz embert partra szállítottak, köztük gyerekeket, betegeket, terhes nőket. A Sea Watch hajója január óta harmadik alkalommal igyekszik olasz vizekre belépni menekültekkel a fedélzetén. A korábbi esetekben az olasz hatóságok lefoglalták a hajót, majd az olasz ügyészség ismét elengedte. 

Korábban az Index is járt ugyanezen a mentőhajón, erről készült videónk itt látható:

A tengeri frontvonal – Európa titkos háborúja

Rovatok