Index Vakbarát Hírportál

A románok összefogtak a magyar kormánnyal

2019. június 26., szerda 14:40

Románia csatlakozott a magyar kormány azon kezdeményezéséhez, hogy az Európa Tanács külön eljárásban vizsgálja az ukrán nyelvtörvényt.

ezt Zsigmond Barna Pál fideszes országgyűlési képviselő közölte szerdán az MTI-vel. Zsigmond Barna Pál  - aki az Európa Tanácshoz delegált magyar küldöttség és az ET jogi bizottságának is tagja - elmondta: Magyarország már korábban kezdeményezte az ukrán nyelvtörvény vizsgálatát az Európa Tanácsnál, az illetékes bizottság azonban úgy döntött, hogy Ukrajna általános áttekintésének keretében vizsgálja ezt a kérdést.

Erre válaszként Magyarország néhány hónapja megszervezett egy olyan eseményt, amelyen a kárpátaljai magyar politikai szervezetek vezetői, valamint az ukrajnai román közösség vezetője elmondták, milyen sérelmek érik az ukrajnai kisebbségeket a nyelvtörvény miatt.

Most pedig a román delegáció kezdeményezte, hogy ne az általános vizsgálat keretében, hanem külön vizsgálja meg a tanács az ukrajnai helyzetet.

Ukrajnában 400 ezer román él, így őket is komolyan foglalkoztatja az ellentmondásos elemektől hemzsegő nyelvtörvény. Zsigmond Barna Pál azt is elmondta, Magyarország abban bízik, hogy a július 21-i választás után olyan parlament lesz Ukrajnában, amely szakít az eddigi gyakorlattal és megváltoztatja a törvényt, az ukrán-magyar kapcsolatok pedig jó irányt vesznek, és visszatérhetnek ahhoz a szellemiséghez, amely a 2017 előtti időszakot jellemezte.

Rovatok