Index Vakbarát Hírportál

Putyin új nukleáris rakéták fejlesztésével válaszolna Washingtonnak

2019. augusztus 5., hétfő 17:08 | aznap frissítve

Oroszország kénytelen lesz szárazföldi telepítésű közepes és rövidebb hatótávolságú eszközöket kifejleszteni, ha az Egyesült Államok is így tesz majd – figyelmeztetett Vlagyimir Putyin orosz elnök a Kreml honlapján hétfőn közölt nyilatkozatában. Putyin ezzel arra reagált, hogy az Egyesült Államok Donald Trump döntése után pénteken kilépett a 32 éve aláírt rakétaleszerelési szerződésből (angol rövidítése alapján INF-szerződés).

Az orosz ellenlépésekhez időre lesz szükség Putyin szerint, de amíg a tervezett eszközök nem készülnek el, addig a nukleáris fenyegetés jelentette kockázatot a már meglévő légi indítású H-101-es és Kinzsal, tengeri indítású Kalibr rakétákkal, illetve perspektivikus fegyverrendszerekkel fogja „megbízhatóan hárítani”, beleértve a hiperszonikus Cirkon rendszert is, írja az MTI.

Az Egyesült Államok pénteken mondta fel hivatalosan a Szovjetunióval 1987-ben a szárazföldi telepítésű közepes és rövidebb hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról kötött (INF-)szerződést. Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes szerint még nem kizárt, hogy a felek visszatérnek a szerződéshez.

Vlagyimir Putyin korábban kijelentette, hogy amíg ilyen kategóriájú amerikai eszközök nem jelennek meg a világ valamely régiójában, addig Moszkva sem telepít ilyeneket.

Rovatok