Index Vakbarát Hírportál

Szerb állampolgárságot kapott a börtön elől menekülő thai exkormányfő

2019. augusztus 9., péntek 17:09

Szerb állampolgárságot kapott Jinglak Sinavatra volt thaiföldi kormányfő, írja az MTI a belgrádi sajtóra hivatkozva. Sinavatra 2011-től 2014-ig volt Thaiföld első női miniszterelnöke, testvére, Thakszin Sinavatra pedig a kétezres években szintén betöltötte a kormányfői posztot.

Azonban 2013-ban erőszakos tüntetéshullám tört ki a délkelet-ázsiai országban, aminek következményeként Jinglak 2014 májusában lemondott, és a hadsereg vette át a hatalmat. Azóta választásokat is tartottak az országban, ahol a hadsereg által preferált jelölt, Prajuth Csan-ocsa tábornok lett az ország miniszterelnöke.

Jinglak pedig (bátyjához hasonlóan) száműzetésbe került, két évvel ezelőtt ugyanis a rizstermesztőknek nyújtott költségvetési támogatás ügyében perbe fogták.

Mintegy 6,8 milliárd eurós (több mint 2100 milliárd forintos) kárt okozhatott az államnak

a rizstermesztőket támogató programjával, Sinavatra viszont mindvégig vitatta ezt. Először Dubajba menekült, majd Londonban kért menedékjogot, miután távollétében öt év börtönre ítélték hűtlen kezelés és korrupció miatt. 

Az egykori miniszterelnök-asszony most Szerbiától kapott segítséget: az állampolgárság odaítéléséről június 27-én döntött a szerb kormány, az erről szóló határozatot Ana Brnabić szerb kormányfő írta alá. Egy nappal később a hivatalos közlönyben is megjelent, de a belgrádi sajtó csak most számolt be róla. 

A Nedeljnik írt elsőként az ügyről: a szerb kormány nekik úgy nyilatkozott, hogy Jinglak Sinavatra az állampolgársági törvény 19. cikkelye alapján kaphatott szerb állampolgárságot. Eszerint állampolgárság adható annak a külföldinek, aki ezzel a Szerb Köztársaság érdekeit szolgálja. A szerb kormány csak 2018-ban 54 állampolgárságot ítélt oda külföldieknek – teszi hozzá a lap.

Az újság szerint viszont nem lehet tudni, hogy a thai exkormányfő ellátogatott-e Szerbiába átvenni az új útlevelét és igazolványát, és azt sem tudni, hogy melyik minisztérium javasolta az állampolgárság odaítélését. Ilyen döntést a kormány ugyanis csak hivatalos javaslat alapján hozhat a törvény szerint.

Jinglak a hivatali ideje alatt egyszer sem járt Szerbiában, és nem találkozott szerb tisztségviselőkkel sem,

csak a szomszédos Montenegróban volt 2013-ban – Podgoricában ugyanis korábban bátyja, Thakszin Sinavatra kapott állampolgárságot. Thakszint szintén korrupció miatt ítéltek el, és szintén elmenekült a büntetése elől.

Rovatok