Legfontosabb koalíciós szövetségese, a 90 ezer harcost kiképző, irányító és finanszírozó Egyesült Arab Emírségek elkezdte kivonni katonáit a térségből, közben azonban milíciái véres harcok árán elfoglalták a szaúdiak által támogatott kormány fővárosát, Ádent, újabb frakcióval bonyolítva az így is kaotikus konfliktust. 

Erődemonstrációnak indult, kínos katasztrófa lett belőle

Az udvari intrika területén igen tehetséges, egyébként viszont riasztóan inkompetens herceg 2015-ben még hadügyminiszterként vette rá az öreg Szalmán királyt arra, hogy Szaúd-Arábia kovácsoljon szövetséget a jemeni polgárháború megoldására – megoldás alatt természetesen a Rijád által támogatott kormányt kiebrudaló, Irán támogatását élvező húszi lázadók megtörését értette.

Ez a koalíció 2015 tavaszán valóban el is indította offenzíváját a királyság déli szomszédja ellen. A koalíciós munkamegosztás úgy működött, hogy a szaúdiak adták a légi támogatást, az Egyesült Arab Emírségek pedig a szárazföldi erőket próbálta megerősíteni saját alkalmazásában álló külföldi zsoldosokkal, de még inkább a helyi kormányhű milíciák kiképzésével, felszerelésével és persze pénzelésével (a legnagyobb katonai kontingenst az emberveszteségekre kevésbé kényes Szudán adta, és adja a mai napig is).

Azonban a papíron óriási erőfölényt felmutató koalíció a tényleges harcokban nem nagyon jeleskedett. Az itt élő zaidi törzsek megtörésébe Nagy Szulejmán vagy Nasszer handzsárja is beletörött, és az innen induló, néhai vezetőjükről húsziknak nevezett frakció iráni kiképzők és a tengeren vagy a semleges Ománon keresztül érkező iráni hadianyag segítségével nemcsak törzsterületeit, hanem 2014-es foglalásainak nagy részét is meg tudta védeni – például a fővárost, Szanaát is.

A harcoknak ráadásul nem csak két szereplője volt, a konfliktusból az al-Káida és – kevesebb sikerrel - az Iszlám Állam is igyekezett hasznot húzni, a nem kis eufemizmussal „kormányerőknek” nevezett milíciák pedig egymással is legalább annyit marakodtak, mint a húszikkal.

A konfliktus gyorsan befagyott, a koalíció valódi sikerként csak Áden kikötővárosának visszafoglalását, illetve 2016-től az al-Káida meggyengítését könyvelhette el (egyébként a jemeni dzsihadisták nemzetközi ambícióit is sikerült kordában tartani, az Arab-félszigeti al-Káida a Charlie Hebdo-mészárlás óta nem követett el újabb nagy merényletet). A harcokat számos ingatag fegyverszünet tarkította az elmúlt években, ennek ellenére

Ugyanis a főszereplőket részben kibékíthetetlen törekvések vezetik, a szaúdiak nem hajlandók elfogadni egy iráni szövetségest a déli határaikon, a húszik viszont nem hajlandók elismerni semmilyen központi kormány autoritását. A másik fontos gát a kibékíthetetlen bosszúvágy. Rijád törleszteni akar a húsziknak az állandó, bár volumenében nem túl jelentős rakéta- és dróntámadásokért, a húszik – akiknek nem kell a szomszédba menniük a brutalitásért – pedig nem hagyják annyiban a civil lakosságot és civil infrastruktúrát pusztító bombázásokat.

Az alacsony intenzitású háború teljesen szétzilálta az amúgy is a világ legszegényebb országai közé tartozó Jement. Ahogy az a hasonló konfliktusokban lenni szokott, a legnagyobb pusztítást nem maguk a harci cselekmények, hanem az öntözőrendszerektől az ivóvízellátásig, az egészségügytől az úthálózatig mindent elpusztító közvetett károk okozzák. Ezért annak ellenére, hogy a harcoknak közvetlenül relatíve kevés, 94 ezer ember esett áldozatul, a járulékos károk a kolerajárványtól az éhezésig és az alapvető egészségügyi szolgáltatások hiányáig további tízezrek halálát okozták (a Save the Children gyerekjogi szervezet számításai szerint 2015 óta legalább 85 ezer 5 éven aluli gyerek halt meg éhezés vagy járvány következtében).

A borzalmak miatt a nemzetközi közvélemény is egyre határozottabban állt ki a jemeni intervenció ellen, melynek értelmetlensége és brutalitása tökéletesen beleillett a Mohamed bin Szalmánról a Hasogdzsi-gyilkosság után kialakult képbe. A háború az arab monarchiák szövetségeseinek is egyre kellemetlenebbé vált, de 2019 júliusára mégsem ez a tényező tűnik a döntőnek, hanem az, hogy

Az erózió már korábban megkezdődött, amikor Marokkó, majd a szaúdiak szemében árulóvá vált Katar otthagyta a koalíciót, de a legfájdalmasabb veszteség mégis az Egyesült Arab Emírségek kiválása.

Trump iráni balhéja volt az utolsó csepp

Az Emírségek ugyanis 10 ezer, főleg kiképzői és tanácsadói feladatot ellátó katonájának több mint a felét kivonta az országból, velük ment a kontingens felszerelésének jelentős hányada. Elsősorban a Patriot légvédelmi rendszer elemeit siettek hazaszállítani, ugyanis Halífa bin Zájed al-Nahján emír úgy látta, hogy ezekre nagy szükség lehet, ha az Öbölben elfajulna Irán és az Egyesült Államok konfliktusa. Ráadásul az Emírségek – amellett, hogy diplomatái rengetegszer elmondták, hogy továbbra is fontosnak tartják a koalíció sikerét – nyíltan megkérdőjelezte a katonai győzelembe vetett vak hitet, és elkezdte sürgetni a politikai megegyezést.

Az Emírségek lépése azért érinti érzékenyen Rijád törekvéseit, mivel a szaúdiak nem rendelkeznek olyan jelentős katonai és politikai befolyással a frontokon, mint Abu-Dzabi, és könnyen lehet, hogy a lépés tovább növeli a háború eddig is horribilis – napi 200 millió dollárra rúgó – költségeit.

Ráadásul a kiválás enyhíti a fontos nyugati kikötőre, Hodejdára már több mint egy éve nehezedő nyomást, pedig Rijád bármiféle tárgyalást csak egy komolyabb győzelem kivívása után tart elképzelhetőnek. Első olvasatra a koalíció gyengülése akár a békét előremozdító mozzanatnak is tűnhet, csakhogy a dolog fordítva is elsülhet. Lehet, hogy a húszik vérszemet kapnak, és meg akarják ragadni a megingást, de az is elképzelhető, hogy Mohamed bin Szalmán egy kemény csapással akarja megüzenni: a háborúnak még nincs vége.

A szunnita emír meglovagolja a szovjet idők nosztalgiáját

Az Emírségek által kiképzett és irányított, összesen nagyjából 90 ezer harcost számláló milíciák persze nem tűnnek el Jemenből, és helyükön maradnak a Hodejdát szorongató erők is. Azonban augusztusban újból kiderült, hogy Halífa bin Zájed al-Nahján nem elsősorban Abed Rabbo Manszúr Hádi elnök központi uralmának helyreállításán dolgozik, hanem saját befolyási övezetének kialakításán.

Ennek legfőbb eszköze pedig az ún. Déli Átmeneti Tanács, mely a hatvanas években szovjet támogatással 23 évig fennálló Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság visszaállításán dolgozik. A Déli Átmeneti Tanács 2018 elején egyszer már elfoglalta a kormány jelenlegi fővárosaként funkcionáló Ádent, de utána kiegyezett Hádiékkal. Vasárnap azonban a szeparatista csapatok újból megjelentek a kikötőben és a környező katonai bázisokon, és teljesen ellenőrzésük alá vonták a régiót. Bár a Déli Átmeneti Tanács szaúdi fenyegetésre azonnal elfogadta a tűzszünetet, világos, hogy valójában soha nem fog belemenni az ország de facto még helyre sem állt egységébe. Áden elfoglalásának időzítése pedig a szeparatistákat támogató Egyesült Arab Emírségek részéről egy markáns állásfoglalásként fogható fel, miszerint