Egy török katonai konvojt is légicsapás ért a szíriai polgárháború utolsó ellenzéki bástyája körüli véres káoszban. Idlíbben csaknem félmillió ember vesztette el otthonát, 45 iskolát és 42 kórházat bombáztak le.
Csaknem kétévnyi huzavona után az Aszad-rezsim a végsőkig elszánta magát az utolsó ellenzéki tartomány, az északnyugat-szíriai Idlíb kormányzóság elfoglalására.
Idlíbet évek óta kóstolgatja az Oroszország katonai és politikai támogatását élvező Bassár el-Aszad tüzérsége és légi ereje, de az igazi, átfogó offenzívát eddig megakadályozta az övezet határain 12 megfigyelőállomást létesítő török hadsereg, illetve a törökök jelenlétét lehetővé tevő szerződés Aszad legfőbb patrónusa, Vlagyimir Putyin és Recep Tayyip Erdoğan között.
Törökország a 2011-es szíriai forradalom óta a diktátor megbuktatásáért küzdő ellenzéki csoportok egyik legfontosabb szponzora, azonban 2016-ban letett a rezsimváltás kicsikarásáról, és inkább saját klienseinek és befolyási övezetének megerősítésén munkálkodik, méghozzá kettős céllal:
A befolyásszerzésre az Aszad-rezsim életben maradásában elévülhetetlen szerepet játszó legfontosabb hatalmi szereplő, Oroszország is rábólintott, és – az akkor még egyenrangú félként szereplő Irán jóváhagyásával – 2017-ben le is fektette az Idlíb feletti török ellenőrzés szabályait.
Eszerint a törökök 12 megfigyelőállomást hoznak létre a régió határai mentén, melyeket a helyi utakon közlekedő konvojokkal láthatnak el. Cserébe Erdoğan vállalta azt, hogy pacifikálja az Idlíbben katonai és közigazgatási szempontból meghatározónak számító dzsihadista milíciákat (elsősorban az egykor az al-Káidához tartozó Tahír as-Sámot). Ezt az ígéretet nem sikerült teljesíteni, így azután Idlíbben az „ellenzék” maradt a korábbi vegyesfelvágott – a minden téren tapasztalható dzsihadista dominanciával.
Ez a dominancia viszont kellő indokot szolgáltat az oroszoknak és a szír kormányerőknek ahhoz, hogy Idlíbben válogatás nélkül lőjenek minden „terroristára”, és a nyugati kormányokat is elriasztja az aktív beavatkozástól – az ő szerepük leginkább abban merül ki, hogy a feleket a civil lakosság kíméletére szólítják fel, majd miután mindenki magasra tesz a felszólításaikra, tiltakoznak a jogsértések ellen.
Miután a rezsim az elmúlt héten beizzította az április vége óta alacsony intenzitással zajló offenzívát, és átkaroló hadműveletet indított az Idlíb déli csücskében található Han Sejkun ellen (2017-ben ebben a városban végzett 92 emberrel az Aszad-rezsim vegyifegyves támadása), a törökök is megérezhették, milyen törékeny is volt „megfigyelő” csapataik immunitása:
Hétfőn ugyanis az autópályán ért légicsapás egy török konvojt, melyben három ember is életét vesztette.
Ez a csapás még akkor is sokkolta a törököket, ha a három áldozat a hírek szerint nem tartozott a török hadsereg kötelékébe, hanem szíriai volt. Ankara figyelmeztette Damaszkuszt, hogy „ne játsszon a tűzzel”, de a szír kormányerők azóta sem finomkodnak: szerda délelőttig az Idlíb déli részén található mureki török megfigyelőállomás környékét érte tüzérségi- vagy légicsapás, és csak idő kérdése az újabb atrocitás.
A szír keménykedés fő oka valószínűleg az lehetett, hogy a török konvoj az utánpótlást nem a mureki megfigyelőállásnak, hanem a Han Sejkúnt védő ellenzéki milíciáknak vihette, a török katonákat pedig az utánpótlási korridor biztosítására küldték. A légicsapás nem semmisítette meg a konvojt, de megállásra késztette, a védők pedig szerdára vissza is vonultak a stratégiailag fontos (a Hamát Aleppóval összekötő M5-ös autópályán fekvő) városból, melynek bevétele – bár a hektikus szíriai polgárháborúban merész dolog ilyeneket jósolni – órák kérdése lehet. A polgárháború előtt még 35 ezer lakost számláló Han Sejkún egyébként mára lényegében kísértetvárossá vált, utolsó civil lakói a múlt héten menekültek el. Egyikük így kesergett a Guardian tudósítójának:
A bombázásnak soha nem akar vége szakadni, mindenki kap belőlük, még a hangyák is célponttá váltak. És még ők [az Aszad-rezsim emberei] csodálkoznak, hogy szembeszállunk velük? És azon csodálkoznak, hogy nem érdekel minket, hogy ki az, aki az oldalunkon harcol? A világ félrenézett, és nekünk valahogy túl kell élnünk az agressziót.
Nem csoda, ha Han Sejkún körzetében az elmúlt hetekben megugrott az áldozatok száma, Idlib egészét tekintve pedig a londoni székhelyű, de évek óta megbízható helyi adatokat szállító Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja szerint április 30-a óta legkevesebb 3674 ember halt meg közvetlenül a harci cselekményekben. Ezek közül
A járulékos áldozatok – azaz betegségek és alultápláltság miatt meghaltak – száma ráadásul ennél is nagyobb lehet, ugyanis a rezsim és az orosz légierő támadásait az ENSZ adatai szerint a civil infrastruktúra is megsínylette: legkevesebb 45 iskolát, és ami még nagyobb baj, 42 kórházat bombáztak le az elmúlt hetekben. Ez a pusztítás egyébként nemcsak a háború járulékos költsége, hanem a szíriai polgárháború korábbi frontjain is megfigyelhető tudatos megfélemlítő stratégia része.
Az ENSZ szerint Idlíb déli részén már eddig is félmillió ember vált földönfutóvá (egyébként a régió 3 millió lakosának csaknem fele eleve a polgárháború korábban elfoglalt ellenzéki területeiről menekült), és a harcok több segélyszervezet figyelmeztetése szerint is újabb menekülthullámot indíthatnak el a török határ felé. Ráadásul mivel a határt már korábban lezárták a menekültek előtt, a törökök által ellenőrzött Észak-Aleppó táborai pedig megteltek, az újabb menekültek azonnal humanitárius válságot idézhetnek elő az amúgy is a humanitárius válság peremén billegő övezetben.
Az idlíbi offenzíva felpörgetése ráadásul a nagypolitikában is válságot kavarhat. Ugyanis a török konvoj megtámadásával, sőt, úgy általában az egész offenzívával Oroszország megsértette a tavaly szeptemberi szocsi megállapodást, melyben Putyin szavatolta az Idlíb határai mentén végighúzódó 15-20 kilométeres demilitarizált zóna biztonságát, a nehézfegyverek távoltartását, és a török megfigyelőállások sértetlenségét.
Ankara úgy látja, hogy a törököket ért támadások csakis Putyin tudtával (ha nem is beleegyezésével) történhettek, ráadásul a rezsim előrenyomulása komolyan sérti a status quót, és Törökországot kedden a bekerítés által fenyegetett mureki megfigyelőállomás kiürítésére kényszerítette.
A konfliktus Ankara számára annál is kellemetlenebb, mivel Erdoğan az Sz-400-as légvédelmi rendszer vásárlásával – még az Egyesült Államokkal való diplomáciai háborút is bevállalva – komolyan elkötelezte magát az orosz szövetség mellett. Ha azonban a török elnök azt tapasztalja, hogy Idlíbben Putyin átejtette őt, akkor ez a sérelem az orosz-török kapcsolatok újabb – 2015 óta a sokadik – átrendeződését eredményezheti.
(Borítókép: Az Idlíb déli csücskében található Han Sejkun városa 2019. augusztus 3-án. Fotó: Omar Haj Kaour / AFP)