Index Vakbarát Hírportál

Ha Grönlandot nem, Vallóniát vihetné Trump

2019. augusztus 23., péntek 06:40

Belga flamand politikusok felajánlották Belgium vallon vidékeit Donald Trump amerikai elnöknek egy euróért – írta az MTI a Fox amerikai televízió nyomán.

A tréfának szánt ajánlatot az Új Flamand Szövetség nevű flamand konzervatív párt ifjúsági szervezete tette.

„Kedves Donald Trump elnök, egy euró és Vallónia az öné. Jelentkezzen nálunk” – írták Twitter-üzenetükben.

A bejegyzést fotóval egészítették ki, amelyre Trump feliratú felhőkarcolót montíroztak. A fénykép ahhoz hasonlított, amelyet Donald Trump tett közzé a hét elején, grönlandi tájba ágyazva egy felhőkarcolót, azzal a szöveggel: Ígérem, hogy ilyet nem csinálok Grönlandon!”

Az amerikai elnök azt követően viccelődött így, hogy a múlt hét végén nyilvánosságra került: szűk körben többször is felvetette Grönland megvásárlásának lehetőségét.

Belgium két közössége – a holland nyelven beszélő Flandria és a francia nyelvű Vallónia lakossága – között mindig volt rivalizálás, vagy éppenséggel feszültség. Az elmúlt években Flandriában jelentősen megerősödtek a két csoport elszakadását szorgalmazó pártok. Az Új Flamand Szövetség a 150 tagú belga parlamentben 43 képviselői bársonyszékkel rendelkezik.

Donald Trump Grönland megvételére vonatkozó felvetését egyébként sem a Dán Királyság – amelynek része az autonómiát élvező Grönland –, sem a grönlandi lakosság nem találta viccesnek. Mette Frederiksen dán kormányfő úgy nyilatkozott, hogy a kétmillió négyzetkilométeres sziget nem eladó. Ezen az amerikai elnök megsértődöttUndoknak” minősítette a dán kormányfő nyilatkozatát, és lemondta jövő hétre tervezett koppenhágai látogatását.

Katrín Jakobsdóttir izlandi kormányfő pedig csütörtökön azt mondta, hogy nem tudja fogadni Mike Pence amerikai alelnököt, aki szeptember elején a szigetre látogat, mert éppen akkor külföldön lesz.

Rovatok