Index Vakbarát Hírportál

Meghalt David Koch, a világ 18. leggazdagabb embere

2019. augusztus 23., péntek 16:17 | aznap frissítve

79 éves korában meghalt David Koch amerikai milliárdos, írja a New York Times. A halálhírt testvére, Charles Koch is megerősítette. A testvérpár egymással holtversenyben állt a világ leggazdagabb embereit rangsoroló Forbes-lista 18. helyén 42,4 milliárd dolláros (12,5 ezer milliárd forintos) vagyonnal, maga a Koch család pedig a második legvagyonosabbnak számít Amerikában.

A két testvér tulajdonolta az apjuk által alapított Koch Industries 84 százalékát, mely a második legnagyobb magáncégnek számít az Egyesült Államokban. Ezen kívül a Koch testvérek voltak a Republikánus Párt legnagyobb támogatói az elmúlt egy évtizedben, ám Trump elnökjelölti kampányához nem járultak hozzá pénzzel. A testvérpár filantróp tevékenységéről is ismert volt, minden évben dollár tízmilliókat jótékonykodtak.

David Hamilton Koch 1940. május 3-án született a kansasi Wichitában Fred Koch olajmérnök és vállalkozó gyermekeként. Két idősebb (Frederick és Charles) és egy ikertestvére (William) volt. Apjuk dollármilliókat keresett a 20-as, 30-as években, miután egy új folyamatot talált fel a nyersolaj benzinné való átalakítására, és olajfinomítókat épített a Szovjetunióban, a náci Németországban, egyéb európai országokban és a Közel-Keleten. 1940-ben megalapította a Wood River Oil and Refining nevű vállalatot, melyet 1967-es halála után átneveztek Koch Industries-ra.

Fred Koch után másodszülött fia, Charles lett a vállalat vezetője, ám annak irányításában David is aktívan részt vett. Az ő felügyeletük alatt lett a cégből egy több mint 120 ezer embert foglalkoztató, évente több mint százmilliárd dollárt termelő konglomerátum, melynek napjainkban több mint hatvan országban vannak érdekeltségei. Míg a visszahúzódó Charles Wichitából vezette a vállalatot, addig David, aki a cég New York-i irodáját vezette, igazi Playboy-életet élt. Davidet 1981-ben nevezték ki a vállalat alelnökévé. A nyolcvanas évek elején Charlesszal együtt kiszorították két másik testvérüket a vállalatból, melyet 18 évnyi pereskedés követett.

A Koch Industries konglomerátum cégei a vécépapírgyártástól kezdve, a szénbányászaton át, az olajfinomításon át mindenfélével foglalkoznak. Kis túlzással az összes amerikai háztartásban található valami, ami a Koch testvérek valamelyik cégétől származik. Az elmúlt tíz évben a Koch Industries vált az amerikai politika legbőkezűbb adományozójává. A Koch testvérek vállalatukon keresztül rengeteg libertariánus nézeteket valló (legtöbbször republikánus) jelöltet támogattak az elmúlt tíz év választásain összesen több milliárd dollárral.

Ezen jelöltek, illetve szervezetek politikája közvetlenül vagy közvetve előnyösnek bizonyultak cégeik számára. Egy teljes adományozói és aktivista hálózatot hoztak létre. A Greenpeace szerint például 1997 és 2017 között 92 globális felmelegedést tagadó szervezetet és kampányt finanszíroztak összesen több mint százmillió dollár értékben, melynek köszönhetően szénbányáik és olajfinomítóik továbbra is teljes gázon működhetnek (és szennyezhetik a környezetet). 

David Koch már a 2000-es évek előtt is részt vett a politikai életben. 1980-ban a libertariánus párt alelnökjelöltjeként indult az elnökválasztáson, ám végül csak a szavazatok 1,1 százalékát szerezték meg elnökjelölt társával.

David Koch 2018-ban jelentette be egészségügyi okokra hivatkozva, hogy lemond a Koch Industries alelnöki pozíciójáról. Azóta alig mutatkozott nyilvánosan. 1991. február 1-jén az USAir Boeing 737-300-asa – melyen Koch-kal együtt 89 ember utazott – a Los Angeles-i reptérre való leszállás közben egy, a kifutópályán várakozó kisebb gépbe csapódott. A kisgép mind a 12, illetve Koch gépének 22 utasa életét vesztette. A milliárdos azonban túlélte a szerencsétlenséget, bár tüdeje megégett és vágásokat is szenvedett. 

1992-ben prosztatarákot diagnosztizáltak nála. A betegség mindhárom testvérét érintette, de a rendelkezésre álló információk szerint mind a négyen legyőzték a rákot. David Koch halálának pontos oka egyelőre ismeretlen.

Rovatok