A semmiből jött a Wall Street Journal múlt heti híre, miszerint Donald Trump megvásárolná Grönlandot Dániától. Ezt később maga az amerikai elnök is megerősítette, melyre azonnal jött a dán és grönlandi válasz: a sziget megvásárlásáról szó sem lehet. Bár egyesek szerint Trump csak szeretne bekerülni a történelemkönyvekbe, az Egyesült Államoknak valóban érdekében állna a világ legnagyobb szigetének megvásárlása.
Nem Trump az első amerikai elnök, akinek megfordul a fejében az ország területének növelése. Az első ilyen példa Louisiana 1803-as megvásárlása volt a franciáktól mai értéken számítva kicsivel több mint 100 milliárd forintnyi dollárért. Ezt követte a dél-nyugati államok megszerzése Mexikótól 1848-ban csaknem 150 milliárdért, majd Alaszkáé 1867-ben, melyért cserébe 37 milliárd forintnyi összeget fizetett az Egyesült Államok Oroszországnak. A legutóbbi területszerzés 1947-ben történt, amikor az USA-hoz kerültek az azóta függetlenedett Marshall-szigetek, ahol aztán kísérleti atombomba-robbantásokat végeztek a második világháború után.
Grönland megszerzése sem először merül fel, az amerikai külügyminisztérium már egy 1867-es elemzésében is javasolta a sziget megvásárlását. Konkrét ajánlatig először 1946-ban jutottak el, amikor Harry Truman elnök 100 millió dollárnyi (mai értéken számítva 385 milliárd forintnyi) aranyrudat ajánlott Dániának a szigetért, mely stratégiai fontosságú lehetett volna a hidegháborúban. Dánia ezt visszautasította, de az 50-es években megengedték az amerikaiaknak, hogy katonai bázist építsenek a sziget északnyugati csücskén.
Egyébként mai napig a Thule Légibázis az Egyesült Államok legészakibb katonai támaszpontja, ami mintegy 1500 kilométerre fekszik az Északi-sarktól, és része az amerikai ballisztikusrakéta-jelző rendszernek. Ezt a támaszpontot használja az amerikai légierő űrparancsnoksága és az Észak-amerikai Légvédelmi Parancsnokság (NORAD) is.
A sziget és környéke azonban nem csak hadi szempontból lehet stratégiai fontosságú. Az olvadó Északi-sarkkör nyersanyagkincseiért ugyanis óriási a versenyfutás a világ szuperhatalmainak részvételével.
A globális felmelegedés komoly gazdasági haszonnal kecsegtet,
hiszen az olvadó jég alatt rejtőzik a világ feltáratlan szénhidrogénkészleteinek negyede, melyet Oroszországtól kezdve az Egyesült Államokon át Kínáig mindenki meg akar kaparintani. Ráadásul az olvadás egy egész új óceánt nyithat meg, ami sokkal rövidebbé teheti az utat Ázsia és Európa között.
És hogy pontosan miért ilyen vonzó a terület? Az Egyesült Államok földtani intézetének 2008-as felmérése szerint a világ feltáratlan nyersanyagkincsei közül az északi sarkkörön belül található
De a számok akkor is impozánsak, ha a világ teljes ismert készleteihez hasonlítjuk őket:
AZ OLAJ 5,9 SZÁZALÉKA, A FÖLDGÁZ NEGYEDE VAN AZ ÉSZAKI SARKKÖRÖN BELÜL.
Ezen szénhidrogének jelentős része ráadásul Grönland partjainál.
Kiaknázatlan földgázlelőhelyek a sarkkörön
Kiaknázatlan kőolajlelőhelyek a sarkkörön
Minden állam a partszakaszától számított 200 tengeri mérföldes, azaz nagyjából 370 kilométeres távolságig szabadon aknázhatja ki a tengerfenéken lévő erőforrásokat, legyen szó gázról, olajról vagy bármi másról. Ám az ENSZ Tengerjogi Egyezménye (melyet amúgy az USA nem írt alá) lehetőséget ad ennek 350 tengeri mérföldre való kiterjesztésére, amennyiben az adott ország bizonyítja, hogy saját szárazföldi területének természetes, tenger alatti meghosszabbodásáról van szó.
A versenyben egyelőre az oroszok állnak a legjobban, akik Észak-Szibéria több pontján is aktívan végzik a földgáz és kőolaj kitermelését. Ám úgy néz ki, Vlagyimir Putyin orosz elnök nem elégszik meg annyival, hogy a sarkkörön belül az oroszoké a legnagyobb terület, hanem terjeszkedni akar. Ennek egyik első lépéseként 2007-ben egy orosz felfedező, Artur Csilingarov, a Szovjetunió hőse, egyben putyinista parlamenti képviselő egész egyszerűen odament egy mini tengeralattjáróval az Északi-sarkra (mely hivatalosan nemzetközi tengerfenéknek számít), és 4200 méterrel a víz felszíne alatt kitűzött egy titánötvözetből készült, korrózióálló orosz zászlót, majd közölte, hogy az ott Oroszországé. Ezenkívül az oroszok csak az elmúlt egy évben három katonai bázist építettek a 75. szélességi körtől északra.
A sarkköri jogokért még Kína is bejelentkezett, holott legészakibb pontja is nagyjából 1500 kilométerre van az Arktisz határától. Bár ők is érdeklődnek a bányászat és a szénhidrogén-kitermelés iránt, legfőképpen új tengeri kereskedelmi útvonalakat akarnak kiépíteni a felolvadt sarkkörön, mely Peking legfőbb geopolitikai-gazdasági projektjének, az Új Selyemútnak (mely újabban Egy öv, egy út néven fut) lenne a része.
Oroszországon és Kínán kívül az USA (Alaszkán keresztül), Norvégia (többek között a Spitzbergák révén), Kanada, Izland és Dánia (Grönlandnak köszönhetően) tart igényt a sarkkörön belüli terület egyes részeire.
Grönland tehát mind Dániának, mind az Egyesült Államoknak (amely megsokszorozhatná sarkkörön belüli területeit) stratégiai fontosságú.
Grönland nem csak szénhidrogénekben gazdag. A felszín (és néhol kilométernyi vastag jég) alatt komoly érctartalékok rejtőznek, például ritkaföldfémek és urán is, melynek bányászatát 2013-ban engedélyezte a grönlandi parlament. A szigeten fekvő jégsapka olvadása pedig egyre kedvezőbb feltételeket teremt a kitermeléshez. A bányászat ráadásul közvetlen módon is felgyorsítaná az olvadást. A környezetvédők tehát pont amiatt aggódnak, hogy az amerikai elnököt – aki nem igazán hiszi el, hogy létező dolog a globális felmelegedés – egyáltalán nem érdekelné a sarki jég elolvadása, ha annak köszönhetően értékes ércekre tenne szert. Az olvadás ezenkívül a homokképződést is elősegíti, mely szintén komoly értéket képviselhet.
A helyzet amúgy a bányászat nélkül is elkeserítő, a jégsapka kiterjedése megállíthatatlanul csökken. Július 31-én
tízmilliárd tonna jég olvadt el egyetlen nap alatt,
a jégtakaró felületének pedig 56 százalékán tűnt el legalább 1 milliméternyi jég.
Az amerikai elnök két nappal a Wall Street Journal cikkének megjelenése után megerősítette, hogy érdeklődik Grönland megvásárlása iránt. A Guardian beszámolója szerint az elnöksége előtt többek között ingatlanbefektetőként ismertté vált Donald Trump a világ legnagyobb szigetének megvételét egy „óriási ingatlanvásárlásnak" nevezte.
Természetesen az összes magas rangú dán és grönlandi politikus is megszólalt az ügyben. Martin Lidegaard korábbi dán külügyminiszter abbéli reményét fejezte ki, hogy az amerikai elnök csak viccel, mert amúgy ez egy „borzasztó és groteszk gondolat". Lars Løkke Rasmussen, aki júniusig két cikluson keresztül volt Dánia miniszterelnöke, a Twitteren áprilisi tréfának nevezte a felvetést.
Kim Kielsen, Grönland miniszterelnöke kijelentette, a sziget nem eladó, de nyitottak bármely országgal (köztük az Egyesült Államokkal) való kereskedelmi együttműködésre. A dán miniszterelnök, Mette Frederiksen pedig abszurd ötletnek nevezte az üzletet,
amit Trump kikért magának, majd arra hivatkozva, hogy a miniszterelnök válasza sértő volt, lemondta szeptemberi dániai útját.
Grönlandon – mely jelenleg Dánia autonóm része, ezért az is kérdés, hogy egyáltalán akkor alkudozhatnának-e a dánok, ha akarnák – egyébként kiváltképp rossz ötletnek tartják az amerikai fennhatóság alá kerülést, mivel jelenleg is azért küzdenek, hogy független állam lehessen a sziget. Az amerikai médiának nyilatkozó grönlandiak őrültnek nevezték az amerikai elnököt.
Az egyik legolvasottabb dán hírlap, a Politiken viccrovatában felvetette, hogy igazából Grönland is igényt tarthatna az USA megvételére, hisz Leif Eriksson, az első európai, aki az amerikai kontinensre lépett, Grönlandon nőtt fel és élt apjával, Vörös Erikkel, aki pedig a sziget felfedezője volt.
Végül pedig ha a dán kormány hajlandó is lenne tárgyalni, az is egy nagy kérdés, mennyibe kerülne a sziget. A Washington Post mindenféle képleteket használó számításai szerint az összeg valahol
200 millió és 1,7 ezer milliárd dollár (60 milliárd és 505 ezer milliárd forint) között lehet.
(Borítókép: Kulusuk egyik lakója Grönland délkeleti részén lévő Sermersooq község közelében, 2019. augusztus 19-én. Fotó: Jonathan Nackstrand / AFP)