Index Vakbarát Hírportál

Donald Trump szerint semmi gond Észak-Korea legutóbbi rakétatesztjével

2019. augusztus 25., vasárnap 15:11

Szombaton Észak-Korea Kim Dzsongun személyes felügyelete mellett rakéta-sorozatvetőt tesztelt, ami természetesen téma volt a G7-találkozón is.

Donald Trump úgy vélte Észak-Korea nem sértett semmiféle megállapodást, Abe Sindzó japán miniszterelnök megítélése azonban ezzel ellentétes volt - írja az MTI.

"Nem örülök ugyan, de Kim Dzsongun nem sértett semmiféle megállapodást" - mondta Trump a G7-csúcstalálkozó helyszínén, emlékeztetve arra a "jó szándékú" levélre, amelyet a hónap elején kapott.

Abban az észak-koreai vezető jelezte: rövidesen folytatni kívánja a tárgyalásokat országa atomprogramjáról az Egyesült Államokkal és Dél-Koreával, egyben "bocsánatot kért" a korábban végrehajtott ballisztikusrakéta-kísérletek miatt.

Japán miniszterelnöke, Abe Sindzó ugyanakkor azt hangsúlyozta, "A rövid hatótávolságú ballisztikus rakéták kilövése az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatainak nyilvánvaló megsértése" .

Szakértők szerint az észak-koreai sorozatos rakéta- és egyéb fegyvertesztek célja, hogy Phenjan bővítse mozgásterét az atomprogramjáról folytatott tárgyalások felújítása esetére.

Rovatok