Index Vakbarát Hírportál

Viszonylag váratlanul megjelent az iráni külügyminiszter a G7-csúcson

2019. augusztus 25., vasárnap 16:32

A G7-találkozó egyik központi kérdése, hogy a világ vezető hatalmai milyen álláspontokat vegyenek fel Iránnal kapcsolatban, viszont az ország nem volt hivatalos a találkozóra. Szokatlan módon viszont vasárnap megjelent Dzsavád Zaríf, Irán külügyminisztere Biarritzban, ahol jelenleg a G7-csúcsot tartják, a házigazda Franciaország külügyminisztere, Jean-Yves Le Drian invitálására érkezett - írja a Guardian.

A mostani csúcstalálkozón azért foglalkoznak kiemelten Iránnal, mert az USA és Irán viszonya az utóbbi időben több alkalommal is igen kiélezetté vált, a háború sem tűnt elképzelhetetlennek. A franciák úgy szeretnének enyhíteni ezen a helyzeten, hogy azt akarják elérni, hogy némileg enyhítsék az országra kivetett nemzetközi olajembargót, cserébe azt várnák el Irántól, hogy teljesen állítsa le az atomprogramját, ahogy azt 2015-ben megígérte. Az USA viszont erről hallani sem akar.

Annak ellenére viszont, hogy megjelent a találkozón az iráni külügyminiszter, nem várható komolyabb előrelépés a kérdésekben, mert a G7 egy informális találkozó, így nem szükséges, hogy a megjelent felek egységes tárgyalási álláspontokat vegyenek fel.

Donald Trump amerikai elnök cáfolta vasárnap, hogy bármilyen Iránnak szóló, "közös üzenetet" megvitattak volna a világ legfejlettebb ipari országait tömörítő G7-országcsoport csúcstalálkozóján Biarritzban, a francia államfő pedig kijelentette, hogy nem kapott "hivatalos megbízást" a közvetítésre, mindegyik ország folytatja a saját kezdeményezéseit Teherán irányába - írja az MTI.

Korábban egy francia diplomáciai forrás beszélt arról, hogy a G7-országok vezetői megbízták Macront, hogy tárgyalást kezdjen Iránnal, és üzeneteket adjon át az iszlám köztársaságnak, elejét véve ezáltal a feszültség további fokozódásának a térségben

"Trump elnöknek igaza van. A G7 informális klub, nem adunk hivatalos mandátumot egyikünknek vagy másikunknak, ilyen nem létezik. Abban állapodtunk meg tegnap, hogy folytatjuk a cselekvést, mindenki a maga részéről - mondta sajtótájékoztatóján a francia elnök, aki korábban az LCI hírtelevíziónak azt nyilatkozta, hogy "közös üzenetet" fogalmaztak meg a résztvevők az iráni nukleáris kérdésről.

"Megegyeztünk arról, hogy mit fogunk mondani Iránról, közösen, a G7-eknek van üzenetük a céljainkról, és az a tény, hogy ezeket osztjuk, fontos részlet, segít elkerülni a megosztottságot, amely valójában mindenkit gyengít" - fogalmazott a hírtelevízióban vasárnap délelőtt Emmanuel Macron.

"Két nagyon egyértelmű dologban mindannyian egyetértünk: nem szeretnénk, ha Iránnak nukleáris fegyvere lenne, és ragaszkodunk a térség stabilitásához. Közös üzenetben állapodtunk meg, ami az én szememben értékes, valamint egy akciótervről, amely lehetővé teszi valamelyest az álláspontok kibékítését" - tette hozzá.

Donald Trump amerikai elnök ezt követően bejelentette, hogy jóllehet támogatja Emmanuel Macron fellépését Irán irányába, az Egyesült Államok saját kezdeményezésekkel lép fel a kérdésben.

Macron hónapok óta vezető szerepet tölt be abban, hogy megpróbálják megmenteni a 2015-ben Iránnal aláírt atomalkut, amelyből az Egyesült Államok tavaly májusban kilépett. A francia elnök éppen a biarritzi csúcstalálkozó előtt, pénteken Párizsban fogadta Dzsavád Zaríf iráni külügyminisztert.

Diplomáciai források szerint a biarritzi csúcstalálkozót megnyitó vacsorán megállapodtak abban is, hogy meg kell erősíteni a párbeszédet és az együttműködést Oroszországgal, de azt túl korainak ítélték meg, hogy Moszkvát ismét felvegyék soraikba és G8-csoportként folytassák működésüket.

Rovatok