Index Vakbarát Hírportál

Fél óra alatt feldarabolták a meggyilkolt szaúdi újságírót

2019. szeptember 11., szerda 08:45

Újabb hangfelvételek leiratait publikálta egy török lap a tavaly októberben az isztambuli főkonzulátuson meggyilkolt szaúdi újságíró, Dzsamál Hasogdzsi kivégzéséről, amin állítólag hallani az újságíró utolsó szavait is, írja a BBC.

A felvételen a lap szerint azt hallani, ahogy a gyilkosság miatt a helyszínre érkező tizenöt fős különítmény egyik tagja, egy igazságügyi orvosszakértő azt mondja a kivégzés előtt álló újságíróról:

egy állat, amit fel kell áldozni.

Ahogy arról is beszél, hogy mindig holttestekkel dolgozik, tudja, hogy és milyen módokon kell azokat felvágni. Ezután hozzáteszi, hogy

bár még meleg, nem kihűlt testtel sosem dolgozott, de egyszerűen megoldja ezt is.

Majd utasítást ad arra a többieknek, hogy amint ő végzett, a testrészeket csomagolják zsákokba, azokat bőröndökbe, és vigyék ki azokat a konzulátusról.

Amikor Hasogdzsi megérkezett a konzulátusra, az állítólagos felvétel szerint felinvitálták őt egy második emeleti irodába, de gyanússá vált neki a helyzet. Amikor elkezdték rángatni a karján, azt követelte, mégis mit csinálnak, engedjék el. Ezután a szaúdi trónörökös, Mohamed Bin Szalmán testőre szólal meg a felvételen, és azt mondja neki, azért vannak itt, hogy visszavigyék őt  Rijádba, Szaúd-Arábia fővárosába az Interpol utasítására, mire ő azt felelte, semmilyen körözés nincs ellene.

Ezután nem akart eleget tenni azoknak a kéréseknek, amiket az őt váró csoport követelt tőle, például nem akart üzenetet írni a fiának azzal az üzenettel, hogy ne kezdjen el aggódni érte akkor sem, ha eltűnne. Az újságírót a lap leirata szerint ezután bedrogozták.

A Sky News szó szerint idézi az utolsó szavait, amit a gyilkosainak mondott:

Ne takarjátok el a számat. Asztmás vagyok, ne tegyétek. Így megfulladok.

A lap szerint viszont ezután rögtön ezután elveszítette az eszméletét.

A török lap szerint Hasogdzsit egy fejére húzott zsákkal fojtották meg, előtte dulakodás hangját hallani a felvételen, ahogy azt is, 

ahogy fél órán keresztül darabolják fel a testét.

Korábban is kerültek már nyilvánosságra részletek a hangfelvételekből. A CIA-nak állítólag felvétele van arról, hogy Mohamed Bin Szalmán szaúdi trónörökös utasítást ad az újságíró mihamarabbi elhallgattatására, ahogy a gyilkossághoz megrendelt igazságügyi orvosszakértő arra utasította a többieket, hallgassanak zenét, miközben ő feldarabolja a testet.

A szaúdi vezetést élesen bíráló, 2017 óta az Egyesült Államokban élő Dzsamál Hasogdzsi újságírót 2018. október 2-án gyilkolták meg Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusán, ahova török menyasszonyával azért ment, hogy szükséges iratokat megkapja leendő házasságkötésükhöz. 

Szaúd-Arábia először tagadta a gyilkosságot, később azonban – annak ellenére, hogy nyilvánosságra került hangfelvételek bizonyították a gyilkosság tényét – azt állította, hogy az újságíró dulakodásban vesztette életét. 

A meggyilkolt újságíró menyasszonya nemrégiben arra kérte az ENSZ-t, hogy ne hagyják annyiban az esetet, és tegyék meg a szükséges lépéseket. A férfi holttestét máig nem találták meg.

Rovatok