Index Vakbarát Hírportál

Visszautasította Netanjahut a győztes párt vezetője

2019. szeptember 19., csütörtök 10:13

Nagykoalícióba hívja Benjamin Netanjahu legnagyobb riválisát, Beni Ganzot, valamint a Kék-Fehér centrista pártot. Ezzel Netanjahu hallgatólagosan elismerte, hogy vereséget szenvedett az izraeli előrehozott választáson, írja a CNN.

Az eredmények 92 százalékos feldolgozottsága alapján úgy tűnt, patthelyzet alakult ki a miniszterelnök, Benjamin Netanjahu pártja, a Likud, és a volt vezérkari főnök, Beni Ganz vezette Kék-Fehér uniópárt között. Azonban csütörtökön kora délutánra már a 97 százalékos feldolgozottságnál fordult a kocka, Beni Ganz pártja 33 mandátummal megelőzte Netanjahuét, akik úgy tűnik, csak 31 helyet szereztek meg a Knesszetben. Egyedül azonban, ők sem tudnak kormányt alakítani. Középen áll a "királycsináló", Avigdor Lieberman pártja (a Jiszrael Bétenu) 9-10 mandátummal, aki kijelentette: egyértelmű a helyzet, egységkormányt akar mindhárom résztvevővel.

Netanjahu, aki reméli, hogy továbbra is hatalmon marad a rekordot jelentő ötödik ciklusára, csütörtökön közölte:

Egy jobboldali kormány létrehozására törekedtem, de sajnálom, a választási eredmények azt mutatják, hogy ez lehetetlen. A választók nem döntöttek a két erő között. Beni, széleskörű egységkormányt kell felállítanunk, a nemzet elvárja, hogy mindkettőnk demonstrálja a felelősségvállalást és folytassuk az együttműködést

– idézte a miniszterelnököt a CNN. A The Jerusalem Post eközben azt írja, Netanjahu azt is mondta, hogy nincs más választásuk, mihamarabb meg kell alakítani az egységkormányt ahhoz, hogy megóvják Izrael Állam érdekeit és biztonságát.

Netanjahu még csütörtökön találkozni kíván legnagyobb riválisával, kérdéses, hogy a tárgyalások eredményre vezetnek-e. Ugyanakkor csütörtökön mégis közösen vettek részt a Simón Peresz Nobel-békedíjas néhai izraeli államfő és miniszterelnök emléke előtt tisztelgő rendezvényen Jeruzsálemben.

Ganz ugyananakkor eddig nem tett nyilvános nyilatkozatot, ám a kampány során a Kék-Fehér vezetője már többször kijelentette, hogy nem ül a Netanjahu-kormányban mindaddig, amíg a korrupciós vádak nem tisztázódnak a miniszterelnök körül.

A kormányfőt három ügyben is korrupcióval, csalással, hatalommal való visszaéléssel vádolják, és a legfőbb ügyész vádemelést javasolt.  Netanjahu október 2–3-án Avihai Mandelbit főügyésznél a vádirat szerinti kihallgatására készül.

Izraelben pedig éppen azért kellett megismételni a választást, mert a Likudnak nem volt meg a kellő támogatottsága, Netanjahu mellé pedig több ügyben sem állt oda a parlamenti többség.

A helyzet tehát pikáns, valójában Beni Ganz és a Kék-Fehér végig azzal kampányolt, hogy egységkormányt szeretne, de Netanjahu nélkül. Így viszont még az is lehet egy forgatókönyv, hogy egy baloldali párt besegít a jelenlegi miniszterelnöknek. Harmadik választást ugyanis egyik politikai erő sem szeretne.

A miniszterelnök egyébként még szerdán bejelentette, hogy szövetséget kötött a jobboldali és az ultraortodox vallásos pártokkal, és ígéretük szerint csakis együtt folytatnak koalíciós tárgyalásokat más pártokkal az előző nap tartott előre hozott parlamenti választások nyomán. Netanjahu szerdán még úgy fogalmazott, a "nemzeti tábor", vagyis a kormányzó jobboldali Likud, a Jobbra (Jamina) nevű, telepeseket támogató párt és további két, ultraortodox vallásos párt csakis együtt folytat koalíciós tárgyalásokat.

Ezek a pártok együtt ötvenöt mandátumot szereztek meg a kneszet 120 képviselőhelyéből a keddi választásokon, vagyis nincs többségük.

A szövetség létrehozásával eredetileg abban reménykedtek, hogy Reuven Rivlin államfő őket bízza meg kormányalakítással. Az elnök azonban nem kérte fel Benjámin Netanjahut a kormányalakításra, hiszen ha csupán egy mandátummal is, de Benni Ganz jobban szerepelt, így várhatóan őt kéri fel az államfő. Ám a Kék-Fehérnek önállóan így sincs esélye a kormányalakításra.

Frissítés 14:15-kor: Beni Ganz bejelentette, széles alapokon nyugvó, liberális nemzeti egységkormány létrehozására törekszik, amelyet ő vezet. Szerinte nemzeti egységkormányt nem lehet politikai blokkokkal és trükkökkel létrehozni. A pártvezető Benjámin Netanjahu miniszterelnök javaslatát bírálta, amely szerint az ő vezetésével jönne létre egységkormány, és a jobboldali-vallásos tömbje tárgyalna más pártokkal, köztük a Kék-fehér párttal a kormány megalakításáról. Ganz válaszára reagálva Netanjahu azt mondta, hogy meglepte és csalódást okozott neki az elutasítás.

Móse Jaalon, a Kék-fehér párt vezető politikusa Benjamin Netanjahuval kapcsolatban az egységkormányról kijelentette: "vele nem fog menni", mert személye árt a Likudnak, a nemzeti tábornak, Izraelnek. Jaalon felszólította a kormányfőt, hogy vonuljon vissza. "Nem nyűgözött le bennünket Netanjahu jobboldali pártokkal kötött megállapodása, melynek nincs jogi ereje, és bármelyik fél bármikor kiléphet belőle" - tették hozzá a csütörtök reggel aláírt jobboldali vallásos tömb egyezségére utalva, amely szerint az aláíró pártok csakis Netanjahu vezetésével és közösen vesznek részt az új kormánykoalícióban.

Az izraeli választásról ebben a cikkünkben, annak politikai hátteréről ebben a cikkünkben írtunk bővebben.

Rovatok