Index Vakbarát Hírportál

Trump tagadja, hogy Biden elleni vizsgálatot kért az ukrán elnöktől

2019. szeptember 20., péntek 19:10

Donald Trump amerikai elnököt egy névtelen szivárogtatóra hivatkozva több amerikai lap is azzal vádolta meg, hogy egy telefonbeszélgetés során azt kérte Volodimir Zelenszkij ukrán elnöktől, indítson vizsgálatot Joe Biden egykori alelnök, a 2020-as elnökválasztás egyik legesélyesebb demokrata indulója és fia ellen. Trump szerint a vád alaptalan, semmi rosszat nem mondott semmilyen külföldi vezetőnek – írja az MTI.

A Washington Post csütörtökön arról írt, hogy az amerikai hírszerzés egyik munkatársa névtelen bejelentést tett, amely szerint az amerikai elnök zavarba ejtő beszélgetést folytatott egy külföldi vezetővel. A bejelentést az illető a hírszerzés belső ellenőrének, Michael Atkinsonnak tette meg, vizsgálatot kérve az ügyben. Trump már csütörtök este álhírnek minősítette a lap értesülését, és Twitteren azt írta: nem olyan buta, hogy ne tudná, egy külföldi telefonbeszélgetésénél még sokan vannak a vonalban, tehát nyilván nem mond vitatható dolgokat.

Közben a Washington Post és a New York Times meg nem nevezett forrásokra hivatkozva pénteken azt írta, hogy a bejelentés egy része az elnök Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott beszélgetésére vonatkozik. A két lap szerint Trump azt kérte Zelenszkijtől, hogy indítson vizsgálatot Joe Biden volt alelnök és fia, Hunter Biden ügyében. Az amerikai sajtó korábbi beszámolói szerint Joe Biden 2014-ben támogatta Viktor Janukovics akkori ukrán elnök megbuktatását és az új elnöknek, Petr Porosenkónak katonai támogatást ígért, de cserébe azt követelte, hogy Hunter nevű fiát tegyék meg egy ukrán gázipari cég igazgatótanácsa tagjának. Ez utóbbi biztosan meg is történt.

Trump tagadja, egy ügyvédje elismeri

Az amerikai elnök Twitteren reagált a vádra, anélkül, hogy az ukrán elnök személyét említette volna. Mint írta, csak a radikális balos demokraták és az álhírgyáros médiapartnereik újabb alaptalan támadásáról van szó, amit egy erősen pártos szivárogtatóra alapoznak, pedig ő semmiféle kétes beszélgetést nem folytatott egyetlen külföldi vezetővel sem:

Michael Atkinson, az amerikai hírszerzés ellenőrzési főigazgatója nem árult el részleteket a névtelen bejelentésről, mert mint mondta, titkosított információkról van szó. Joseph Maguire, az összes amerikai hírszerző szervezetet összefogó Országos Hírszerzési Igazgató (DNI) szintén visszautasította, hogy a témáról bármilyen részletet is megosszon, akár a törvényhozókkal is.

Közben Rudolph Giuliani, New York volt polgármestere, aki jelenleg Donald Trump ügyvédi csapatának egyik tagja, egy csütörtök esti interjúban elismerte, hogy ő valóban megkért egy magas rangú ukrán tisztségviselőt, hogy vizsgálják meg Joe Biden szerepét Ukrajnában. Az interjú nyomán pénteken demokrata párti törvényhozók vizsgálatot sürgettek, annak kiderítésére, hogy vajon Donald Trump és ügyvédje nyomást gyakorol-e az ukrán kormányra annak érdekében, hogy a 2020-as amerikai elnökválasztás idején hozzon nyilvánosságra kompromittáló információt a választási vetélytársáról.

Rovatok