Index Vakbarát Hírportál

Lemondott a rendőrség országos parancsnoka a Fülöp-szigeteken

2019. október 14., hétfő 10:57

Lemondott a Fülöp-szigeteki rendőrség országos parancsnoka, írja az MTI. Oscar Albayalde tábornokot a törvényhozás felsőházában vádolták meg egy korábbi, 2013-as ügy miatt. A vád szerint Albayalde még tartományi rendőrfőnökként akadályozta meg, hogy bíróság elé állítsák azokat a beosztottjait, akik a rendőrség által lefoglalt kábítószerrel kereskedtek. 

A rendőrparancsnok alig néhány héttel a november 8-ára tervezett nyugállományba vonulása előtt mondott le. Lemondásakor is kitartott saját ártatlansága mellett és azt hangsúlyozta, hogy semmilyen eljárás nem indult ellene.

Eduardo Ano belügyminiszter a lemondását ennek ellenére elfogadta.

Az országos rendőrparancsnokot ért vád csak egy a Fülöp-szigeteki rendőrségre sötét árnyat vető ügyek közül. Alapvetően a rendőrség hajtotta végre ugyanis Rodrigo Duterte elnök „drogellenes háborúját”. Ebben a háborúban az utóbbi években legalább 6700 embert lőttek agyon a hatóságok. Róluk a rendőrség azt állítja: olyan drogkereskedők voltak, akik szembeszegültek a rendőri fellépéssel. Jogvédő csoportok szerint azonban több ezer kábítószer-használó is tisztázatlan körülmények között halt meg.

A rendőrséget ezért most azzal is vádolják, hogy előzetes vizsgálat nélkül ölt meg sok embert, akikről csak gyanították, hogy közük volt a kábítószer-kereskedelemhez.

Rovatok