Donald Trump amerikai elnök még jóval megválasztása előtt, egy 2016 eleji kampányrendezvényen azt mondta, akkor sem vesztene szavazatokat, ha kiállna a New York-i ötödik sugárút közepére, és agyonlőne valakit.
Ha idáig nem is merészkedett, alkotmányjogilag mégis ehhez foghatót lépett az utóbbi hetekben: ország-világ előtt vállalt egy olyan tettet, ami miatt az ellenzék törvénysértéssel vádolja, és amire hivatkozva alkotmányos vádemelési eljárással (impeachment) el akarja mozdítani posztjáról. Miután pedig a kvázi beismerő vallomása után intenzív nyomozás indult ellene, közölte: magasról tesz a „tisztességtelen” vizsgálatra, és nem fog együttműködni a törvényhozással.
Trump ezzel egyesszakértők szerint deklarálta, hogy törvényen felülinek tartja magát, és ha tovább dacol az eljárással, alkotmányos válságot idézhet elő: példátlan lenne, ha az elnök nyíltan ellenszegülne az alkotmányos rend szerint az ő hatalmát ellenőrző intézményeknek.
A játszma ugyanakkor egyelőre inkább a politikáról, mint az alkotmányjogról szól. A Demokrata Párt hosszas vívódás után úgy döntött, beveti legdurvább fegyverét a republikánus Trumppal szemben, amire az elnök szokásához híven heves ellentámadással reagált. Felmérések szerint az agresszív retorikájával ugyan képes egyben tartani táborát, de a bizonytalan választók körében elkezdett megkopni varázsa. Ám olyan értékelések is vannak, miszerint a demokratáknak több a vesztenivalójuk, és az eddigi legnépszerűbb elnökjelölt-aspiránsuk, Joe Biden kampányát is eltemetheti a dolog.
Mivel pártja mögötte áll, Trumpnak egyelőre nem kell attól tartania, hogy elmozdítják az elnöki posztról, azonban az biztos, hogy az impeachmenttel új szintre lépett a jobb- és baloldal harca az Egyesült Államokban, és
bő egy évvel a 2020-as választások előtt jó eséllyel tanúvallomások, szivárogtatások, bírósági ügyek és a hagyományos politikai normák sorozatos áthágása fogja jellemezni a hosszúnak ígérkező kampányt.
A Trump elleni alkotmányos vádeljárást szeptember végén indította meg Nancy Pelosi, a törvényhozás alsóházának (képviselőház) demokrata párti elnöke, egy hírszerző tiszt panasza nyomán. Eszerint az amerikai elnök ukrán kollégájával, Volodimir Zelenszkijjel folytatott júliusi telefonbeszélgetése során azt kérte beszélgetőpartnerétől, hogy indítson korrupciós nyomozást az elnökjelöltségre pályázó demokrata párti exalelnök, Joe Biden fia ellen ottani üzleti ügyei kapcsán. A panaszban az is szerepel, hogy Trump egy korábban a kongresszus által megszavazott, 400 millió dolláros katonai támogatás visszatartásával zsarolta Ukrajnát.
A demokraták szerint ezzel Trump gyakorlatilag arra szólította fel az ukrán elnököt, hogy avatkozzon be a 2020-as amerikai elnökválasztásba, és ezáltal megsértette a választási törvényeket. (Egyesek szerint rögtön négy vádpont is felmerül: kampányfinanszírozási jogsértés, vesztegetés, zsarolás, igazságszolgáltatás akadályozása.) Ezt az ügyet kirobbantó hírszerző szerint a Fehér Házban is érzékelték: több más kínos telefon leiratával együtt megpróbálták eltüntetni a beszélgetés minden nyomát, egy államtitkok tárolására használt titkos rendszerbe dugták el az azzal kapcsolatos dokumentumokat.
A Fehér Ház a demokrata többségű képviselőházzal való hosszas huzavona után végül kiadta a beszélgetés összefoglalóját, amelyben mindkét oldal a saját álláspontjának igazolását látja: Trump tényleg felhozta a témát Zelenszkijnek, de állítása szerint nem zsarolta az ukrán felet. Később olyannyira beleállt az ügybe, hogy nyilvánosan is nyomozásra szólította fel Ukrajnát, sőt még Kínát is.
Miután október elején a képviselőház elkezdett tanúkat beidézni és dokumentumokat bekérni, a Fehér Ház közölte, illegitimnek és tisztességtelennek tartja az eljárást, ezért nem adja ki a kért dokumentumokat, és nem engedi, hogy kormánytagok tanúskodjanak az ügyben. Ez újabb támadási felületet jelentett a demokratáknak: a lépés az eljárás akadályozásának és a „kongresszus megsértésének” is minősülhet – Richard Nixon elnök ellen 1974-ben emiatt terveztek vádat emelni, ám ő a vádemelés előtt lemondott.
A Fehér Ház ügyvédje arra hivatkozott, hogy a képviselőház nem szavazta meg az impeachment eljárást, azt a házelnök önkényesen rendelte el; az elnök jogi csapata nem lehet jelen a tanúk meghallgatásán és nem idézhet be saját tanúkat; az ellenzék nem kapott idézési jogkört; valamint a panaszt tevő hírszerzési tiszt a panasz benyújtása előtt kapcsolatba lépett a nyomozást vezető Adam Schiff demokrata képviselő egy segítőjével, amiről Schiff később hazudott, ez pedig delegitimálja az egész folyamatot.
Ezeket az érveket a New York Timesnak nyilatkozó alkotmányjogászok alaptalannak nevezték.
A nézeteltérések alapja, hogy az alkotmány nem rendelkezik pontosan az impeachment menetéről, csak arról, hogy (a sokat emlegetett alkotmányos fékek és ellensúlyok részeként) a képviselőháznak felhatalmazása van vád alá helyeznie az elnököt „árulás, megvesztegetés vagy más főbenjáró bűncselekmények és vétségek” elkövetése esetén. (Korábban részletesen itt írtunk az eljárásról.)
A Fehér Ház szerint a képviselőháznak először meg kell szavaznia az impeachmentet, és csak utána indulhat az eljárás, míg a demokraták szerint először nyomoznak, utána szavaznak az elnök vád alá helyezéséről. Szakvélemények szerint inkább az utóbbi a helyes, de a procedurális kifogások tökéletesek arra, hogy Trump politikai síkra terelje az eljárást.
Sajtóbeszámolók szerint az elnök stratégiájának alapja, hogy a vizsgálat tartalmi része helyett a jobb- és baloldal közötti politikai háborúra terelje a közfigyelmet. A táborának mozgósításához Trump mártírnak állítja be magát, aki egy tisztességtelen és alkotmányellenes ellenzéki összeesküvés áldozata. (Korábban a demokrata Bill Clinton is hasonló stratégiát folytatott az ellene 1998-ban indult impeachment során.)
Az impeachment megindítását a baloldalon is intenzív stratégiai kalkulációk kísérték. A demokraták balszárnya hosszú ideje vád alá akarja helyezni Trumpot, aminek realitását az hozta el, hogy a 2018-as félidős kongresszusi választáson többséget szereztek képviselőházban.
Nancy Pelosi házelnök, aki a párt mérsékeltebb, centrista szárnyához tartozik, sokáig ellenállt a nyomásnak, arra hivatkozva, hogy a politikai atombombának számító, és nagyon ritkán (Nixon ügyétől eltekintve kétszer, 1868-ban Andrew Jackson és 1998-ban Bill Clintonnal szemben, mindkétszer sikertelenül) alkalmazott impeachment többet ártana a demokratáknak, mint használna.
Emögött az az elképzelés állt, hogy
Az utóbbi hónapokban a párt baloldala sikeres volt a közép meggyőzésében. Abban eddig is nagy egyetértés volt a demokraták között, hogy Trump vállalhatatlan, az ukrán botránnyal pedig többségbe kerültek a párt frakciójában azok, akik szerint meg kell indítani az eljárást, így Pelosi kénytelen volt engedni a többség akaratának. (Pelosi és a balszárny viaskodásáról korábban részletesen is írtunk.)
Egyes vélemények szerint a demokraták ezzel elkalkulálták magukat: az eljárás megerősítheti Trump táborát és a Republikánus Párton belüli primátusát, miközben nem érdekes téma az átlag bizonytalan szavazó számára, aki inkább az egészségügy reformjáról vagy a munkahelyteremtésről akar hallani, nem egy absztrakt, elitista jogi procedúráról.
Friss felmérések azt mutatják, az ország erősen megosztott a témában, de az utóbbi hetekben mégis jelentősen növekedett az impeachment támogatottsága, sőt már a Trump szellemi hátországának számító Fox News jobbos tévécsatorna közvélemény-kutatásában is többségbe kerültek a Trump elmozdításával egyetértők. A különböző felméréseket átlagoló FiveThirtyEight szerint 49,3 százalék az elnök elmozdítását akarók aránya, az ellentábor 43,5 százalékos.
A demokraták abban bízhatnak, hogy az eljárás során egyre több kényes ügy kerül napvilágra Trumpról, ami tovább növelheti a támogatók arányát, és egyúttal 2020-as győzelmi esélyeiket.
Trump ellenkezése is ronhatja renoméját (miért akadályozza az eljárást, ha nincs takargatnivalója, gondolhatja a bizonytalan választó), egyesek pedig azt is kiemelik, nem biztos, hogy a republikánusok örökké kitartanak Trump mögött: a legutóbbi elnökbuktató botrány, a Richard Nixon 1974-es lemondásához vezető Watergate-ügy idején is hosszú ideig támogatta a párt az elnököt, mígnem annyi bizonyíték összegyűlt a bűnösségére, hogy nem volt mit tenni. (Nixon azért bukott, mert leghallgattatta a demokraták kampányközpontját.)
A republikánusok reménye, hogy ha a demokraták nem találnak egyértelmű bizonyítékot égbekiáltó árulásra, akkor a végén beérhet Trump stratégiája, és az elmozdítására tett erőszakos kísérletként állíthatja be a dolgot. Az is benne van a pakliban, hogy tárgyalási pozícióikat akarják javítani, illetve időhúzásra használják a vizsgálattal való szembeszegülést. Ha a Fehér Ház nem működik együtt, akkor bíróság elé kerülhet a dolog, egy elhúzódó, a választók számára nehezen érthető alkotmányjogi ügy viszont elveheti az élét a Trump elleni bizonyítékoknak, és könnyebben magyarázható a demokraták kétségeesett támadásaként a médiában. Emellett abban is bíznak, hogy Trump vagdalkozása a demokratáknál is járulékos károkat okozhat, főleg a már említett Joe Biden személyében.
Ez az elképzelés abból táplálkozik, hogy Biden esélyeit nagyban csökkentik a fiával szembeni vádak. Ezek alapja, hogy fiatalabb fiát, Hunter Bident 2014 áprilisában, azaz két hónappal az oroszbarát kijevi kormány megbuktatása, és egy hónappal a Krím orosz elfoglalása után Ukrajna legnagyobb gázipari magáncége, a Buriszma igazgatósági tagjává nevezték ki, szolgálataiért havi 50 ezer dollárt, azaz rettentő magas fizetést kapott.
Az ügyet két dolog teszi érdekessé. Az egyik, hogy a Buriszma alapítója és fő tulajdonosa Mikola Zlocsevszkij oligarcha, akinek üzleti érdekeltségeivel szemben Viktor Janukovics bukása után több vizsgálat is indult pénzmosás és adócsalás gyanújával. A másik, hogy ez idő tájt Joe Biden az Egyesült Államok alelnöke volt, és e minőségében számos más nyugati országgal karöltve erősen lobbizott az akkori ukrán főügyész, a Buriszma ügyében is vizsgálódó Viktor Sokin elmozdítása érdekében. A nyomásgyakorlás részeként az Egyesült Államok visszatartott egy egymilliárd dolláros hitelgaranciát is Ukrajnától.
Trump ennek kapcsán azt állítja, hogy Biden fia érdekében gyakorolt nyomást a főügyészre, és a Buriszmát és Huntert próbálta védeni a korrupciós eljárástól. Ez az érv több sebből vérzik. Sokint pont azért akarták kirúgatni nyugati országok, mert a korrupciós eljárások egyáltalán nem haladtak alatta. (Ahogy korábban is írtuk, a korrupt ukrán elit nagy része teljesen jól túlélte a forradalmat, és átmentette politikai befolyását.)
Másrészt semmilyen konkrét bizonyítékról nem tudni arra vonatkozóan, hogy a Buriszmától 2019-ben távozott Hunter Biden érintett lett volna bárminemű korrupcióban.
Trump egy kínai ügyben is beleszállt Hunter Bidenbe. Az exalelnök fia igazgatósági tagja egy, jelentős állami befektetéseket kapott kínai magántőkealapnak, amelyet 2013-ban, nem sokkal azután hoztak létre, hogy Hunter elkísérte apját egy pekingi útra. Azaz a vád, hogy Biden fia politikai kapcsolatainak köszönhetően szerzett kínai állami pénzt. Hunter Biden szerint soha nem vett ki pénzt a tőkealapból, és a napokban ki is szállt az igazgatótanácsból. Konkrét jogsértés nem merült fel az ügyben.
Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a dolog politikai és erkölcsi szempontból ne lenne támadható. Hunter Biden ukrajnai felbukkanását már 2014-ben is bírálták apja és saját szerepének összeférhetetlensége miatt.
Tágabb értelemben ügye rávilágít, hogy az amerikai gazdasági és politikai elit sarjai közül sokan kapcsolatrendszerüket áruba bocsátva keresik halálra magukat.
Biden ukrajnai kinevezésének az volt a célja, hogy a jól becsatornázott férfi kapcsolatain keresztül javítsa a cég renoméját. Ahogy egy kommentár fogalmaz, ez legális, de pont ez a probléma, hiszen valójában mégis csak a hatalommal való üzérkedés egy formájáról van szó.
A dolog iróniája persze az, hogy Donald Trump és családja esetében sokkal súlyosabb összeférhetetlenségek merültek fel. Csak az utóbbi hetekben az elnök skóciai golfpályái vagy isztambuli hotelberuházása kapcsán is megfogalmazódott, hogy üzleti érdekei nem összeegyeztethetők politikai felelősségével, ahogy lánya kínai üzletei és egyik fia bizniszének nemzetközi terjeszkedése is minimum érdekesen alakult.
Az egyértelmű álszentség ellenére Biden nem jött ki jól a dologból. Hiába volt várható, hogy a demokraták legnépszerűbb jelöltjeként éles támadásoknak lesz kitéve, az első komolyabb kihívás kifogott rajta: nem tudott gyorsan és hatékonyan reagálni az ügyre. A családjával kapcsolatos kérdések elől kitért (ebben vélhetően szerepet játszik, hogy idősebbik fia, a politikai örökösének szánt Beau 2015-ben, 46 évesen agyrákban meghalt), és nem akart belemenni egy keményebb adok-kapokba Trumppal. Ez támogatottságán is meglátszik: bár korábban toronymagasan Biden vezetett a demokrata mezőnyben, több friss felmérés szerint már Elizabeth Warren a legnépszerűbb baloldali elnökjelölt, és a RealClearPolitics összesítésében is rettentő közel állnak egymáshoz. (Bár az okok Hunter Biden ügyénél összetettebbek.)
A dolog végül mégis súlyosabb lehet Trump számára, részben azért is, mert az ukrán ügyekről eddig nyilvánosságra került információk éktelen inkompetenciáról tanúskodnak. Az elnök Ukrajnával kapcsolatos fixációja a New York Times szerint túlmutat Hunter Biden ügyén, Trump és körei, különösen az elnök személyes ügyvédjeként tevékenykedő korábbi New York-i polgármester, Rudy Giuliani évek óta több furcsa összeesküvés-elméletet dédelget a kelet-európai ország kapcsán.
Az egyik szál, hogy a Demokrata Párt szervereit a 2016-os választás előtt meghekkelték. Az amerikai nemzetbiztonság vizsgálata szerint a hekkelés egy tágabb orosz állami beavatkozás része volt, amely arra irányult, hogy kihívója, Hillary Clinton besárazásával segítsék Trump hatalomra jutását. Trump ezt tagadja: szerinte Oroszország helyett Ukrajnába vezetnek a hekkelés szálai, azt állítja, a demokraták meghekkelt szerverei Ukrajnában vannak. E híresztelést annak ellenére is hangoztatja, hogy saját nemzetbiztonsági stábja is cáfolta.
Egy másik szál Paul Manaforthoz kapcsolódik. Ő korábban az említett Janukovics ukrán elnök és pártja tanácsadójaként és lobbistájaként dolgozott, majd 2016-ban Trump kampányfőnöke lett, de le kellett mondania, miután kiderült, hogy több tízmillió dollárt kapott ukrajnai fáradozásaiért. Trumpék szerint Manafort ukrán szabotázs áldozata lett, holott végül a Mueller-nyomozás folyományaként egy amerikai bíróság hét és fél év börtönre ítélte. (A Politico szerint az ukrán kormány tényleg próbálta segíteni Hillary Clintont, de ez relatíve gyenge eszközökkel zajlott, főleg az orosz beavatkozáshoz képest.)
Egy harmadik szál Jurij Lucenko nemrég leváltott ukrán főügyészt érinti. Washington előző kijevi nagykövete, Marie Yovanovitch keményen nekiment Lucenkónak, amiért szerinte (elődjéhez, Sokinhoz hasonlóan) nem munkálkodott a korrupció felszámolásán. Lucenko az amerikai nyomás enyhítése végett felvette a kapcsolatot Rudy Giulianival, aki a hivatalos csatornákat megkerülve kezdett konspirálni az ügyésszel. Ahogy a Times fogalmaz,
az elnök és ügyvédje „árnyék-külpolitikát” folytattak Ukrajnában, és magánakciókkal próbáltak bizonyítékot találni összeesküvés-elméleteikre.
Ebbe három diplomatát (Kurt Volker ukrajnai különmegbízottat, William Taylort, a kijevi amerikai nagykövetség vezetőjét és Gordon Sondland EU-hoz akkreditált nagykövetet) is bevontak, akik az impeachment-eljárás során nyilvánosságra került csetüzenetek szerint a Biden fia utáni nyomozásra akarták rávenni az ukrán hatóságokat.
Hármuk közül a botrány kirobbanása után gyorsan lemondott Volkert már meghallgatta a képviselőház, és a vádak szerint Lucenko ösztönzésére leváltott nagykövet, Marie Yovanovitch is tanúskodott. A beszámolók szerint közel tíz órán át savazta a Trump-kormányt a zárt ülésen.
Hétfőn Fiona Hill, a kormány augusztusban távozott nemzetbiztonsági szakértője is előadta saját verzióját az ukrán ügyekről. A meghallgatásról kiszivárgott információk szerint azt mondta, az elnök szeptemberben kirúgott volt nemzetbiztonsági tanácsadója, John Bolton többször durván kiakadt Trumpék machinációin, a Fehér Ház ügyvédjeivel közölte, hogy "nem lesz részese semmilyen drogógyletnek", Giulianit pedig "kézigránátnak" nevezte, amely "mindent felrobbanthat".
Egy másik ügyben őrizetbe vették Giuliani két segítőjét, egy tényfeltáró anyagból pedig az is kiderült, hogy miközben az elnök ügyvédje Biden fiát vádolja azzal, hogy illegálisan profitált az ukrán gázbiszniszből, hozzá és Trumphoz köthető republikánus üzleti körök arra akarják rávenni Kijevet, hogy cserélje le számukra barátságosabb emberekre a Naftogaz állami gázvállalat vezetését, hogy aztán jó bizniszeket köthessenek az új vezetéssel. Eközben a hírek szerint egy további hírszerzési tiszt is szivárogtatni fog a kérdéses telefonbeszélgetésről.
Tehát Trump ellenkezése ellenére az eljárás mégis folyik, és a kínos részletek egyre gyűlnek. Ez a demokraták reményeit látszik alátámasztani, ám a végkifejlet még nagyon messze van, Trump pedig rengeteg botrányt átélt már 2016 óta, mégsem bukott bele egyikbe se.
Bár kevesebb figyelmet kapott, de az eljárás Zelenszkijt is nehéz helyzetbe hozta. A frissen hatalomra jutott, karizmatikus, az ország megújulását és a korrupcióval való leszámolást ígérő ukrán elnököt hazájában elkezdték Monicának gúnyolni, arra utalva, hogy Trump átvitt értelemben ugyanúgy orális szexre kényszerítette, mint annak idején az előző impeachment alá vont elnök, Bill Clinton tette azt (nem csak képletesen) Monica Lewinsky fehér házi gyakornokkal.
Zelenszkij hevesen tagadja, hogy Trump nyomást gyakorolt volna rá vagy zsarolni próbálta volna, és többször kijelentette, nem akar beleszólni az amerikai belpolitikai vitákba. Egyúttal viszont azt is megerősítette, Ukrajna ki fogja vizsgálni, hogy történt-e ukrán beavatkozás a 2016-os amerikai választásba, és a Buriszma tulajdonosának ügyeit is újra előveszik, bár a Lucenkót váltó új főügyész szerint nem Bidenről és a gázcégről szól az egész.
Borítókép: Több száz tüntető vonult a Times square-ről Union square-re New Yorkban követelve Donald Trump amerikai elnök alkotmányos vádemelési eljárás alá vonását 2019. október 13-án. Fotó: Karla Ann Cote/NurPhoto via Getty Images)