Több száz szír menekültet vettek rá a török hatóságok, hogy térjenek vissza a háború sújtotta országba, de nem egészen önszántukból. Az Amnesty International jelentése szerint legalább húsz esetben bizonyítható, hogy illegálisan deportálták az embereket Szíriába, egyeseket megbilincselve szállítottak át a határon, másokat fenyegetésekkel kényszerítettek, vagy éppen csellel vettek rá "önkéntes visszatérési nyilatkozatok" aláírására.
Erdoğan török elnök október 9-én indított háborút a szíriai kurdok ellen, miután szabad kezet kapott Trump elnöktől az invázió megindítására, és az amerikai hadsereg visszavonult Törökország és a kurd területek határáról. A kurdok elleni hadjáratot az Európai Parlament határozatban ítélte el, amire a török elnök megint azzal reagált, hogy megfenyegette Európát, menekültek milliót indítja útnak az unió felé:
Gyerünk, nézzük meg, tartsatok el ti is százezreket. Pénzetek van, erősek vagytok, amikor 100 ember érkezik Görögországba, telefonon kerestek minket. Itt 4 millió (menekült) van. Eltökéltek vagyunk.
Erdoğan a szíriai kurdok elleni hadműveleteket részben azzal indokolja, hogy terroristának tartja az ottani kurd erőket, másrészt viszont azzal, hogy Törökország
2 millió szír menekültet akar áttelepíteni a határ mentén kialakított "biztonsági övezetbe".
A terv gyakorlatilag etnikai tisztogatást jelent, hiszen ezen a területen kurdok élnek, a menekültek viszont többségükben szíriai arabok. Az Amnesty jelentése arra is rámutat, hogy az áttelepítést milyen eszközökkel szeretné Erdoğan végrehajtani. A jelentés példaként idézi egy 39 éves aleppói családapa esetét, akit Konya városában vettek őrizetbe a rendőrök, és hat napig fogva tartották. "Választhatsz. Egy-két hónap, akár egy év a börtönben - vagy mész Szíriába" - fenyegették meg.
A törökök megállapodtak Oroszországgal a 30 km széles, 115 km hosszú határmenti biztonsági övezet létrehozásáról, és arról, hogy ennek határán a török és orosz katonai járőrök állomásozzanak, a szír hadsereg pedig - a kurdokkal megállapodva - bevonult egyes városokba. Donald Trump amerikai elnök viszont csütörtökön a Twitteren azt írta, az amerikai hadsereg továbbra is részt vesz a szíriai olajmezők biztonságának garantálásában, és arra biztatta a kurdokat, hogy települjenek át az olajmezők térségébe.