Index Vakbarát Hírportál

A Baloldal nyert Türingiában, a bevándorlásellenes AfD a második erő

2019. október 27., vasárnap 18:06 | aznap frissítve

Tartományi választásokat tartottak Németországban a 2,1 millió lakosú Türingiában, ahol 1,7 millió szavazópolgár él. Az erfurti központú tartományban a választási részvétel délután 4-kor 54 százalékos volt, ami 1,5 százalékkal magasabb az öt évvel ezelőttinél.

A 16 német tartomány között ez az egyetlen tartomány, ahol a szociáldemokratáktól balra álló, populistának és szélsőbaloldalinak is nevezett Die Linke (Baloldal) adja a kormányfőt. A 2014-es tartományi választásokon ugyan a Kereszténydemokrata Unió (CDU) győzött, de nem tudott kormányt alakítani. Ezután alakult meg a Baloldal, a Németországi Szociáldemokrata Párt (SPD) és a Zöldek koalíciója Bodo Ramelow (Baloldal) vezetésével. 

A Baloldal erősödött, az AfD még szélsőségesebb

A mostani tartományi választáson a Baloldal 5 évvel ezelőtthöz képest még erősödött is – mutatják a folyamatosan frissülő részeredmények alapján készült végeredménybecslések. A választás nem hivatalos végeredménye hétfőre várható. Nincs másik német tartomány, ahol a párt ilyen erős lenne, és most először fordult elő, hogy valahol a Baloldal a vezető párt. 

Míg A Baloldalt országosan 8-9 százalékosra mérik, itt közel 30 százalékot ért el. 

Mindez jelentős részben a népszerű Bodo Ramelow eddigi tartományi kormányfő karizmájának és pragmatizmusának köszönhető. A korábban NDK-s nosztalgiával hódító, a kapitalizmus meghaladását hirdető, a szociális igazságosságért, a bevándorlók beilleszkedéséért, a nyugdíjasok, a munkanélküliek és a munkavállalók képviseletéért kiálló Baloldalnak egyre erősebb bázisa van a 29 év alatti, városi fiatalok körében is. A párt így mostanában nagy hangsúlyt helyez a klímavédelem és az energiabiztonság kérdésére is, Türingiában pedig rendkívül gyakorlati módon közelítette meg a helyi ügyeket. Bőven lehet, hogy a Baloldal szavazókat szipkázott el két koalíciós társától, a szociáldemokratáktól és a Zöldektől is. 

A populista-bevándorlásellenes Alternatíva Németországnak (AfD) párt 2014-hez képest több mint megduplázta támogatottságát. Türingiában az AfD-t a még a szélsőjobboldali párton belül is radikálisnak számító irányzata, A szárny (Der Flügel) vezeti. A türingiai szervezet élén álló volt történelemtanárt, Björn Höckét többször is megpróbálták már eltávolítani a párton belüli viták mentén, de azóta meg is erősítette a pozícióját a párt jobbszélén. Höcke rendszeresen neonáci elemeket használ retorikájában. Az AfD ezzel újabb jelentős eredményt könyvelhet el, miután szeptemberben a szászországi és a brandenburgi tartományi választásokon is ők lettek a második erő.

Egyelőre nem látszik működőképes koalíció

A Németországot országos szinten nagykoalícióban kormányzó két párt egyaránt súlyos veszteségeket szenvedett. Angela Merkel CDU-ja több mint 10 százalékot esett vissza, a szociáldemokrata SPD bázisa 10 százalék alá csökkent.

Mindkét történelmi pártnak ez a legrosszabb eddigi eredménye Türingiában.    

Az országos szinten és más tartományokban egyre erősebbnek számító Zöldek Türingiában továbbra is kis pártnak számítanak: most is éppen csak elérték a bejutáshoz szükséges 5 százalékos határt. Ismét bejutott viszont a tartományi parlamentbe a liberális FDP.

A politikai középnek már nincs meg a többsége Türingiában, a helyzet polarizálódott, a politikai szélsőségek megerősödtek – állapította meg a Tagesschau választási műsorában Reiner Haseloff, Szász-Anhalt tartományi kormányfője.   

Mindebből az következik, hogy a tartományt eddig kormányzó Baloldal–SPD–Zöldek koalíciónak nem lesz meg a többsége a tartományi parlamentben. Az első eredmények alapján különösen nehéz lesz működőképes koalíciót létrehozni Türingiában. Az AfD-vel egyik párt sem hajlandó együttműködni, és egy CDU–SPD–Zöldek–FDP koalíciónak se lenne meg a többsége. Thomas Kemmerich, a liberális FDP csúcsjelöltje kizárta az együttműködést a Baloldallal. 

A Baloldalnak és a CDU-nak ugyan együtt meglenne a többsége, de a CDU a kampányban kizárta, hogy hajlandó lenne kormánykoalícióról tárgyalni a Baloldallal.

Jó eredményeket értek el   

Türingia az NDK-s időkben is iparosodott vidéknek számított, az üzemek egy része a német egyesülés után is megmaradt.  Jéna az optikai ipar nemzetközi kisugárzású központja, a világhírű Carl Zeiss Jena és a Jenoptik székhelye, az egykori eisenachi Wartburg-gyárban pedig jelenleg az Opel üzemeltet autógyárat. A kormányzó baloldali–szociáldemokrata–zöld koalíciónak számos eredményt sikerült elérnie.

Csökkent az államadósság, emelkedtek a bérek, és a statisztikák szerint a munkanélküliség tíz év alatt 11,4 százalékról 5,5 százalékra esett vissza.  Ez a teljesítmény azonban elsősorban a négy egyetemi városnak, Jénának, Erfurtnak, Weimarnak és Ilmenaunak köszönhető, miközben a vidéken élők helyzete nem javult jelentősen.

A Baloldal a legutóbbi országos választáson 9,2 százalékos eredményt ért el. A párt képviselői a 16 német tartományból 10-ben vannak jelen, ezek közül Türingiában rendelkeznek a legerősebb frakcióval. A pártnak 2014 óta sikerült is megtartania itt jelentős (28 százalékos) támogatottságát. 

Rovatok