Index Vakbarát Hírportál

Lemondott a libanoni kormány, ujjonganak a tüntetők

2019. október 29., kedd 15:54 | aznap frissítve

Bejelentette lemondását Szaad Haríri libanoni miniszterelnök és kormánya, írja az MTI. Az országban már közel két hete tüntettek a lemondásért, mostanra pedig úgy tűnik, győzött az elégedetlen tömeg. Haríri annak ellenére mondott le, hogy sajtóértesülések szerint több nyugati állam, közöttük Franciaország és Washington is a maradásra kérte a stabilitás érdekében.

A kormányfő lemondásának a hírét örömujjongással fogadták a közvetítést élőben hallgató tüntetők, akik a korrupció és a gazdasági válság ellen demonstráltak október közepe óta. 

Haríri döntéséről hivatalosan is tájékoztatja majd Michel Aun államfőt, rövid televíziós beszédében pedig a béke és a gazdasági biztonság megőrzésére szólította fel a libanoniakat. Mint mondta, elérte a „holtpontot” a válságkezelési kísérlete, ezzel pedig feltehetően a keddi bejrúti összecsapásokra gondolt. 

Korábban ugyanis már beszámoltunk arról, hogy a tüntetők nem csak a kormány, de a Hezbollah síita milícia ellen is felemelték a hangjukat – erre válaszul a milicisták viszont nem hátráltak meg. A milíciák kedden a főváros, Bejrút utcáin csaptak össze a kormányellenes tüntetőkkel, és bár a rendőrség próbált kora délután közbelépni a helyzet megoldása érdekében, még

a rohamrendőrök sem tudták megakadályozni, hogy a Hezbollah tábora megostromolja a tüntetők fő gyülekezési helyét, a Mártírok terét. 

A Hezbollah pártiak az összecsapásról tudósító újságírókra is botokkal támadtak, valamint elvették a kameráikat. Egyelőre nem tudni, hányan sérültek meg a bejrúti összecsapásokban, amelyekről itt írtunk korábban részletesebben. 

(Borítókép: Tüntetők követik a közvetítést Szaad Haríri libanoni kormányfő beszédéről. Fotó: Ali Hashisho / Reuters)

Rovatok