Index Vakbarát Hírportál

Szabadon engedte Moszkva a 63 éves norvég kémtisztet

2019. november 15., péntek 15:39

Szabadon engedtek és kegyelemben részesítettek öt kémet pénteken Litvániában és Oroszországban, írja az MTI. Míg a balti ország két orosz kémet engedett el, addig Moszkva két litvánnak és egy norvégnak adott kegyelmet. 

Pénteken elsőként Gitanas Nauseda litván elnök közölte, hogy amnesztiát kapott Nyikolaj Filipcsenko és Szergej Moiszejenko, mindkettejüket 2017-ben ítélték el kémkedés miatt. 

Később pedig a litván hírszerző szolgálatok vezetője, Darius Jauniskis jelentette be, hogy fogolycserét hajtottak végre Moszkvával, így szabadon bocsátották a litván Jevgenij Mataitist és Aristidas Tamosaitist, valamint a norvég Frode Berget is – a 63 éves hírszerző tisztről ebben az áprilisi cikkünkben írtunk részletesen:

A norvég kormány szóvivője közölte, hogy Berg megérkezett Norvégia vilniusi nagykövetségére.

A litván parlament múlt héten szavazta meg a büntető törvénykönyv módosítását, ezzel lehetővé téve a kémkedésért elítélt emberek kicserélését más országokkal. Szergej Nariskin, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat főnöke korábban úgy nyilatkozott, hogy Oroszország két hírszerzőjének elengedését akarja elérni – ez pedig a pénteki események alapján sikerült is. 

Rovatok