Index Vakbarát Hírportál

Ukrajnában fogták el az Iszlám Állam egyik vezetőjét

2019. november 15., péntek 18:11 | négy éve frissítve

Az ukrán és a grúz titkosszolgálat a CIA-vel együttműködve Kijevben tartóztatta le az Iszlám Állam egyik kulcsfiguráját, Al Bara Sisanit, aki grúz állampolgár. Már hat éve tölt be vezető pozíciókat a szervezetben, a IÁ egykori, ugyancsak grúz csecsen hadügyminiszterének helyettese volt. 

A főnökét azonban 2016-ban likvidálták, ezután Sisani Törökországba utazott, és ott konspirált tovább. Innen érkezett tavaly Ukrajnába hamis útlevéllel, és Kijev melletti házban lakott, illetve koordinálta az Iszlám Állam tevékenységét. A háznál vették őrizetbe.

Most a kiadatására vár, míg ellenőrzik, hogy követett-e el Ukrajnában bűncselekményt. (MTI)

Rovatok