Index Vakbarát Hírportál

Vádat emeltek az Epstein halála idején szolgálatban lévő börtönőrök ellen

2019. november 19., kedd 18:29 | aznap frissítve

Vádat emeltek az Epstein halála idején szolgálatban lévő két börtönőr ellen, akik állítólag meghamisított jelentésekkel álcázták, hogy halála előtt órákig rá se néztek az elméletileg szigorú felügyelet alatt álló milliárdosra – írja a New York Times.

A két őrnek félóránként kellett volna ránéznie Epsteinre, ehelyett azonban interneteztek, sőt, aludtak is, így a milliárdosnak bőven volt ideje arra, hogy végezzen magával. A történethez hozzá tartozik, hogy a letartóztatott őrök mindketten túlóráztak a milliárdos halálának estéjén, a börtöni dolgozók szakszervezete pedig úgy véli, hogy az őrökből akarnak bűnbakot csinálni az ügyben.

A milliárdos Jeffrey Epsteint idén augusztusban találták holtan cellájában, miután felszámolták a befolyásos üzletember a vádak szerint gyereklányokból épített szexhálózatát. A halálát augusztusban öngyilkosságként könyvelték el, a boncolási jelentés alapján azonban a férfi nyakán talált sérülések inkább fojtogatásra utalnak. Az Epstein családja által felbérelt patológus szintén úgy vélte, hogy a bizonyítékok inkább gyilkosságra utalnak.

A feltételezések szerint több befolyásos és ismert személy – többek közt például az érintettségét bizarr részletekkel tagadó András herceg – is igénybe vehette Epstein szolgáltatásait. A férfi halálának körülményeit a mai napig nem sikerült tisztázni.

Rovatok