Index Vakbarát Hírportál

Ezrek követelték Netanjahu lemondását a tel-avivi tüntetésen

2019. november 30., szombat 20:33

Több ezren vonultak utcára tüntetni szombaton Tel-Avivban a korrupcióval megvádolt Benjámin Netanjahu miniszterelnök lemondását követelve, írja az MTI a ynet című helyi hírportál tudósítása alapján.

A ynet beszámolója szerint Tel-Avivban mintegy ötezren gyülekeztek a Minőségi Kormányzás Mozgalom felhívására a "Lépjen vissza! Izrael fontosabb" mottóval meghirdetett megmozduláson, és "erős demokráciát és erős Izraelt" követeltek.

Az igazságügyi minisztérium a múlt héten jelentette be, hogy az ügyészség vádiratot nyújtott be Netanjahu ellen hűtlen kezelés, csalás és vesztegetés miatt. Izrael történetében ez az első alkalom, hogy hivatalban lévő miniszterelnök ellen emeltek vádat.

A kormányfő a vádirat benyújtását puccskísérletnek nevezte. Kedd este pedig több ezer támogatója fejezte ki szolidaritását a miniszterelnökkel a Tel-Avivban tartott rokonszenvtüntetésen.

Ahogy azt megírtuk, még helyi mércével mérve is óriási politikai vihar tombol Izraelben, ahol az ország főügyésze csalás, vesztegetés és hivatali visszaélés miatt három ügyben is vádat emelt Benjamin Netanjáhu ügyvezető miniszterelnök ellen, közben kútba esett annak az esélye, hogy egy éven belül a második választás után végre sikerüljön kormányt alakítani.

A kettős fronthatás ráadásul akár még hónapokon keresztül tépázhatja az izraeli polgárok idegeit. Ugyanis jogi és politikai értelemben is egy csomó precedens nélküli helyzet állt elő, és könnyen lehet, hogy a mentelmi jogának minden új hónapjáért fogcsikorgató küzdelmet vívó Netanjáhu csak késő tavasszal áll bíróság elé. További részleteket ebben a cikkünkben olvashat.

Rovatok