Index Vakbarát Hírportál

Ügyészségi eljárás indult Salvini ellen

2019. december 6., péntek 20:21 | négy éve frissítve

Ügyészségi eljárás indult Matteo Salvini, a Liga vezetője, volt belügyminiszter ellen, miután Carola Rackete, a nyáron a tiltás ellenére az olasz  partoknál kikötött Sea-Watch 3 civilhajó kapitánya feljelentette rágalmazásért és bűncselekményre való felbújtásért, írja az MTI. Matteo Salvini közösségi oldalán jelentette be a milánói ügyészség hozzá intézett hivatalos felszólítását, miszerint védőügyvédet kell megneveznie a Carola Rackete indította eljárásban.

A Liga vezetője "nevetségesnek" nevezte a helyzetet, és hangsúlyozta, hogy ő is feljelentést tesz a német állampolgár Rackete ellen.

"Jön egy német, elkényeztetett, baloldali kisasszony, aki hobbiból illegális bevándorlókat szállít, és szabadidejében olasz katonai hajóknak hajt neki (..)  alig várom, hogy a bíróságon találkozzam vele" – jelentette ki Matteo Salvini.

Hozzátette, reméli, hogy akad Olaszországban bíró, aki "kimondja, ki cselekedett tévesen". Úgy vélte, ha Carola Rackete ugyanezt Németországban teszi meg, már börtönben lenne.

A Sea-Watch civil szervezet hajója június 12-én vett fedélzetre 53 menedékkérőt a líbiai kutatási és mentési övezetben. Líbia felajánlotta a csoport átvételét, de ezt a szervezet megtagadta. A Sea-Watch 3 elindult az olaszországi partok felé, Matteo Salvini akkori belügyminiszter rendelkezései értelmében azonban nem léphetett olaszországi felségvizekre. Rossz egészségi állapota miatt 11 személyt az olasz hatóságok partra szállítottak.

z NGO az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult az olaszországi kikötést sürgetve, de ezt a bírói testület nem rendelte el. Végül június 29. éjszaka a civilhajó 35 éves kapitánya, Carola Rackete megszegte a kikötési tiltást, és a hajóval partot ért Lampedusán. Indoklása szerint a kikötés szükségessé vált, mivel a hajón fenntarthatatlanná vált a helyzet. A sziget kikötőjében majdnem neki hajtott az olasz pénzügyőrség egyik hajójának – a kapitány ezt manőverezési tévedéssel magyarázta.

Lampedusai megérkezésekor Carola Racketét őrizetbe vették, majd július 2-án szabadon engedték, miután a szicíliai Agrigento bírósága igazoltnak tartotta a kikötés szükségességét. Ezt követően Carola Rackete július 12-én feljelentést tett Matteo Salvini ellen. Rackete szerint Matteo Salvini rágalmazta őt, amikor "kis mitugrásznak, bűnözőnek" nevezte. A feljelentésben az is szerepel, hogy a volt olasz belügyminiszter "felbújtó" kijelentései és magatartása ellenséges színben tüntették fel Racketét.

A Sea-Watch 3 hajót az olasz hatóságok júliusban lefoglalták, azóta a szicíliai Licata kikötőjében áll.

Rovatok