Index Vakbarát Hírportál

Meleg szülők gyereke, pékségben is dolgozott, és ő a legfiatalabb kormányfő

2019. december 10., kedd 11:44

34 évesen Sanna Marin finn miniszterelnökjelölt lesz a világ legfiatalabb, hivatalban lévő miniszterelnöke, amint a parlament is megszavazza a héten. Sanna Marin nemcsak hazájában, hanem a világon is rekordernek számít: megelőzi a 35 éves Alekszej Honcsaruk ukrán miniszterelnököt és a 38 éves új-zélandi miniszterelnök Jacinda Ardernt, ahogy Kim Dzsongun észak-koreai diktátort is nála idősebbnek tartják.

Mindezek mellett Marin lesz hazájának harmadik női miniszterelnöke. Mandátumát a lehető leggyorsabban jóvá akarják hagyni, hogy a hét végi EU-csúcson már Finnország vezetőjeként találkozhasson az EU vezetőivel.

Girl power

Marint azután választották meg kormányfőjelöltnek, hogy Antti Rinne előző miniszterelnök december 3-án bejelentette lemondását. Erre azért volt szükség, mert az ötpárti koalíció egyik tagja, a Centrumpárt egyértelművé tette, hogy nincs már meg a bizalma a szociáldemokrata miniszterelnökben a postássztrájk kezelése miatt.

Rinne a koalíció legnagyobb tagjának, a Finn Szociáldemokrata Pártnak volt a vezetője, így újból ebből az erőből választották a kormányfőt, így lett az egyik fiatal reménységüknek számító, addigi közlekedési miniszter Marin a miniszterelnöki szék várományosa. Egyébként a többi koalíciós pártot is fiatal nő vezeti, egyikőjük még Marinnál is fiatalabb, 32 éves.

Nagyobb kormányválság nem lett, mert vasárnap a szociáldemokraták és a másik négy párt kifejezte elköteleződését amellett a kormányprogram mellett, amelyet áprilisban közösen fogalmaztak meg. Az új kormány továbbra is kényelmes többséggel lesz jelen a parlamentben, 200 helyből 117 a koalícióé. 

Finland’s government is now led by these five party leaders. #newgeneration pic.twitter.com/vis0qB9tO8

— Tuomas Niskakangas (@TNiskakangas) 2019. december 8.

Kisvárosból a parlamentbe

Sanna Marin 1985-ben született Helsinkiben, életkora alapján tehát az angolul millenialként emlegetett generáció tagja. Édesanyja kezdetben egyedül, majd azonos nemű élettársával együtt nevelte egy kisvárosi önkormányzati bérlakásban. Marin elmondása szerint gyerekként lehetetlennek érezte, hogy politikai pályára lépjen, mert akkoriban annyira más volt a politikusok háttere.

A csend volt a legnehezebb. Nem ismertek el minket, mint valódi, másokkal egyenértékű családot. De nem nagyon piszkáltak érte. Már kisgyerekként is szókimondó és makacs voltam. Nem hagytam volna magam könnyen

– nyilatkozta gyerekkoráról Marin egy korábbi interjúban.

A középiskola alatt egy pékségben dolgozott, majd elkezdhette az egyetemet Tamperében. Édesanyja mindenben nagyon támogatta, és elhitette vele, hogy bármire képes. Családjából ő volt az első, aki lediplomázott, mégpedig közigazgatás-tudományból. 27 évesen tette le mesterdiplomáját, ezzel egy időben kezdte el politikai karrierjét is, ami nagyon hamar felfelé ívelt:

Politikai motivációit és hitvallását tekintve így mutatta be magát honlapján: „Egy szivárványcsalád gyermeke vagyok. Számomra az emberi jogok vagy az emberek egyenlősége soha nem volt vélemény kérdése. Azért kezdtem el politizálni, mert meg akarom változtatni, ahogy a társadalom a tagjait és azoknak jogait látja.”

Ezenkívül kiáll a környezetvédelem fontossága mellett is. Személyes hitvallásaként három szót tart fontosnak: szabadság, egyenlőség, szolidaritás.

Insta-mama

Marin házas, férjével Markus Räikkönennel és Emma nevű kislányával Tamperében élnek. A mindennapos elfoglaltságai mellett a kislány nagyszülei sokat segítenek neki a gyereknevelésben. Marin szabadidejét a természetben szereti eltölteni, lehetőleg lányával, férjével és barátaival.

A Daily Mail rögtön az Instagram-generációnak szóló miniszterelnökként jellemzi. Voltak képei Pride-okról is, és a terhességéről is előszeretettel posztolt. Kislányáról és férjéről korábban több képet is kirakott Instagramjárade elővigyázatos szülőként sose oszt meg olyan képet, amin látszana a gyerek arca. Emiatt kedves, emberközeli képet tudott kialakítani magáról. Nem véletlen, hogy a #SannaMarin kulcsszó alatt szinte csak pozitív hangvételű bejegyzéseket lehet találni a Twitteren.

Nem lesz könnyű dolga

A jövőbeni terveit illetően még nem fogalmazott meg semmi biztosat:

Sok dolgunk van a bizalom helyreállításával. Közös kormányprogramunk a koalíció összekötő kapcsa. Nem lesz könnyű a kormány dolga. De minden oké, már bizonyítottam a képességeimet 

mondta Marin. Miniszterelnökségének első ügyeként kénytelen lesz megoldani az elődje lemondását kiváltó postássztrájk ügyét. A munkakörülményekkel elégedetlen postások november 11-én léptek sztrájkba, miután több hétig tartó egyeztetések után sem sikerült egyezségre jutniuk az állami munkáltatóval a munkakörülmények javításáról és a betagozódásról egy új szakszervezetbe.

Bár november 24-én sikerült dűlőre jutniuk, egy nappal később megint sztrájkba fogtak. Ez idő alatt vált ismertté, hogy Sirpa Paatero fejlesztési miniszter tudott róla, hogy a vállalat egy előnytelenebb szerződést akar kötni a szakszervezettel. Erre több ellenzéki párt is bizalmatlansági indítványt kezdeményezett a kormány ellen, és emiatt kényszerült lemondásra Antti Rinne is.

Ezt a bizalmatlanságot kell most kitörölnie Marinnak az állampolgárok fejéből, akik egyre jobban hajlanak a bevándorlóellenes Finnek párt támogatására.

Ráadásul az öt és fél milliós Finnország az Európai Unió soros elnöke év végéig. Egyébként az előző finn elnök sokszor kritizálta a magyar kormányt jogállamisági kérdésekben, így az utóbbi időben meglehetősen hűvös volt hazánk és Finnország viszonya. Azt egyelőre még nem tudni, hogy Marin milyen viszonyt ápol majd Orbánékkal.

Egy biztos: Sanna Marin valószínűleg nem sokáig mondhatja majd el magáról, hogy ő a legfiatalabb kormányfő a világon. Már csak idő kérdése, hogy leelőzze őt a 33 éves Sebastian Kurz leendő osztrák kancellár, aki jelenleg a kormányalakításon ügyködik. Ő már egyszer volt a világ legfiatalabb megválasztott vezetője 31 évesen, azonban megbuktatták a koalíciós partner Szabadságpárt Ibiza-botránya után. Az előrehozott választást szeptember elején megnyerte, habár egyelőre még mindig nem állapodtak meg az új koalícióról. A legfiatalabb nő miniszterelnökként viszont akkor is Marin marad majd.

(Borítókép: Sanna Marin finn közlekedési és hírközlési miniszter)

Rovatok