Index Vakbarát Hírportál

Tüntetések közepette nevezik ki a grúz legfelsőbb bíróság új tagjait

2019. december 12., csütörtök 12:02

Tüntetés kezdődött csütörtök reggel a grúz (georgiai) parlament épületénél, a demonstrálók az ellen tiltakoznak, hogy a törvényhozás a nap folyamán jóvá akarja hagyni a legfelsőbb bíróságba jelölt 20 bíró kinevezését, akiknek alkalmasságát az ellenzék vitatja, ráadásul gyanút keltőnek tartja eddigi pályafutásukat, írja az MTI.

Az ellenzék a parlament összes bejáratánál tüntet, de a képviselőket akadálytalanul beengedi a törvényhozásba. Erős a rendőri jelenlét.

A rendőrség őrizetbe vett 12 tüntetőt „kisebb garázdaság” és a hatósággal szembeni engedetlenség miatt. Korábban őrizetbe vették Georgij Vasadzét, az Új Grúzia ellenzéki párt vezetőjét, illetve az Egységes Nemzeti Mozgalom két politikusát, Beszo Gazdelianit és Georgij Tevdoradzét.

Az igazságügyi rendszer egy éve áll a közérdeklődés középpontjában Grúziában, mióta a legfelsőbb igazságügyi tanács tíz jelölt kinevezését javasolta a parlamentnek a legfelsőbb bíróságba, köztük olyan bírákat, akik vitatott döntéseket hoztak nagy visszhangot kiváltó ügyekben Miheil Szaakasvili elnöksége idején.

A javasolt bírák névsora a Grúz Álom – Demokratikus Grúzia kormánypártot is megosztotta, és emiatt a párt elvesztette alkotmányos többségét a parlamentben. Miután hét képviselője távozott a pártból, a parlament elutasította a bírók kinevezését, és hozzálátott egy olyan törvénytervezet kidolgozásához, amely szigorítja a legfelsőbb bírósági bírák megválasztásának követelményeit.

A törvényt áprilisban szavazták meg, és az új jogszabály alapján hirdettek pályázatot a megüresedett legfelsőbb bírósági állások betöltésére. A 144 pályázó közül végül csak húsz ment át a rostán, és az ő megválasztásukat javasolta a parlamentnek a legfelsőbb igazságügyi tanács.

Az elmúlt hetekben gyakoriak voltak a tüntetések a grúz parlamentnél. A demonstrálók a kormány lemondását és előrehozott választást követeltek pártlistás rendszerben.

Rovatok