Index Vakbarát Hírportál

Az Öt Csillag Mozgalom megszavazza Salvini bíróság elé állítását

2019. december 18., szerda 23:22

Az olasz kormánypártok közé tartozó Öt Csillag Mozgalom (M5S) támogatja, hogy megvonják Matteo Salvini volt belügyminiszter, a Liga vezetőjének mentelmi jogát az elleni indított ügyészi eljárásban egy menekülteket szállító hajó kikötési tilalma miatt - írja az MTI Luigi Di Maio, az M5S vezetője szerda esti bejelentése nyomán.

Az olasz köztelevízió Porta a Porta című, népszerű politikai műsorában Luigi Di Maio hangsúlyozta, hogy pártja Matteo Salvini ellen fog szavazni a parlamentben. "Kívánom Matteo Salvininek, hogy be tudja bizonyítani ártatlanságát, ahogyan ezt bárki másnak kívánnám" - mondta.

Matteo Salvini kedd este közölte, hogy az ügyészség kérelmezte parlamenti mentelmi jogának megvonását, mert júliusban, még belügyminiszterként nem engedélyezte 131 illegális bevándorló partra szállását. A most már ellenzékben lévő, jobboldali Liga párt vezetője elmondta, hogy az ügyészség "túszejtéssel" vádolja, és akár 15 év börtön fenyegeti. Szégyennek nevezte, ha bíróság elé állítanák azért, mert az országa érdekeit védi.

Az eljárás az olasz parti őrség egyik hajóját érinti. A Gregoretti július 26-ra virradó éjszaka 131 migránst vett a fedélzetére két másik olasz halászhajóról, amelyek előzőleg szintén segítséget nyújtottak a migránscsoport tagjainak. A Gregoretti napokig a nyílt tengeren várakozott, majd a szicíliai Augusta katonai kikötőjében köthetett ki, de a migránsok nem szállhattak partra, kivéve 15 kiskorút. A többiek július 31-én hagyhatták el a hajót, miután öt EU-tagállam és az olasz egyház vállalta, hogy átveszi őket. Matteo Salvinivel szemben a szicíliai Siracusa ügyészsége kezdeményezett eljárást a hajón lévők személyi szabadságának korlátozása, a nemzetközi konvenciók megsértése, hivatali hatalommal való visszaélés, valamint a biztonságos kikötő indokolatlan megtagadása címén. Ezt a felsőbb szintű cataniai ügyészség elvetette, az utóbbi felett álló miniszteri bíróság viszont felülbírálta a döntést, és kezdeményezte Matteo Salvini parlamenti mentelmi jogának megvonását.

A migránsokat felvevő hajók kikötésének megtiltása miatt Matteo Salvinivel szemben az ügyészségek már több eljárást indítottak: az elsőt a parti őrség Diciotti hajója miatt, amely 2018 nyarán majdnem egy hétig várakozott kikötésre 177 migránssal a fedélzetén. Ez az ügy eljutott a képviselőház mentelmi bizottságáig, amely azonban idén februárban nem tartotta megalapozottnak Matteo Salvini mandátumának megszüntetését. Ezt a döntést márciusban a szenátus is megerősítette.

Az M5S szokása szerint internetes szavazással választóira bízta a döntést, és 59 százalék Matteo Salvini mentelmi jogának megvonása ellen voksolt. Luigi Di Maio most kijelentette, hogy a Diciotti esetében indokolt volt a hajó feltartóztatása, mivel ez volt az egyetlen módja, hogy az M5S és a Liga akkori közös kormánya elérje, hogy a migránsokat szétosszák Európában. "Egy évvel később a szétosztás már működött, a Gregoretti kitiltása nem a kormány, hanem Salvini döntése volt. Ebben az esetben nem volt közérdek, Salvini saját egyéni érdekeit követte" - hangoztatta Di Maio.

Az M5S jelenlegi szövetségese, a baloldali Demokrata Párt (PD) jelezte, hogy szintén támogatja a Salvinivel szembeni eljárást. A Liga politikusai szerint Luigi Di Maio "kicsinyes bosszút" áll Matteo Salvinin. Az Il Giornale című jobboldali napilap a felmérésekre emlékeztetett, amelyek azt mutatják, hogy Matteo Salvini minél inkább támadás alatt áll, annál inkább nő a támogatottsága.

Rovatok