Index Vakbarát Hírportál

Megváltoztatják Salvini bevándorlást büntető törvényeit Olaszországban

2019. december 28., szombat 19:15

Az olasz kormány megváltoztatja azokat a migrációs biztonsági csomagokat, amelyeket még Matteo Salvini volt belügyminiszter irányítása alatt fogadtak el. Ezt Giuseppe Conte olasz miniszterelnök jelentette be a szombaton megtartott év végi sajtótájékoztatóján.

Korábban olyan törvénycsomagokat fogadott el a parlament, melyek szigorú büntetésekkel sújtják az Olaszországba engedély nélkül bevándorlókat szállító civil hajókat, illetve kapitányaikat. A szigorú rendeletek lezárták az olaszországi kikötőket a menekülteket szállító hajók előtt, és megtiltották azok belépését és áthaladását is. A tiltást megszegő civil hajókra akár 1 millió euróig terjedő bírságot írtak elő, továbbá a jármű lefoglalását.

Salvini augusztusban felmondta az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és az általa vezetett szélsőjobboldali Liga kormánykoalícióját, mert abban bízott, hogy így előrehozott választásokat írnak ki. Conte ugyan lemondott a miniszterelnöki posztról, de az Öt Csillag Mozgalom és a balközép Demokrata Párt tárgyalásba kezdett, majd szeptember elejére megegyeztek, és megalakult az új kormány Salvini nélkül, a miniszterelnök pedig ismét Conte lett. 

A szombati sajtótájékoztatón Conte arról beszélt az MTI beszámolója szerint, hogy eddig azért nem volt ideje a bevándorlás kérdésével foglalkozni, mert karácsony előtt jóvá kellett hagyni 2020-as költségvetést. Az új olasz belügyminiszter ugyanakkor már novemberben beharangozta a módosításokat, akkor azt mondta, ezeket egy hónapon belül megvitatja a kormány, majd a parlamentnek két hónapja lesz megszavazni a változtatásokat.

A miniszterelnök méltatta a Földközi-tengeren kimentett bevándorlók elosztására vonatkozó, októberben kötött máltai megállapodást.  "Kikötőink sohasem voltak zárva. A különbség most az, hogy a migránsokat nem tartják napokig a tengeren" - fogalmazott Conte Salvini úgy nevezett "zárt kikötők-politikájára" utalva.  Beszédében kiemelte, hogy  Olaszország havonta 98 bevándorlót oszt szét más tagállamok között, és cáfolta, hogy megnövekedett volna az   olasz  partokat elérő bevándorlók száma, mióta új kormánykoalíció alakult a Liga részvétele nélkül.  "Sok hűhó nélkül sikerült növelnünk teljesítményünket az elosztásban" - állította. 

Salvini ugyanakkor élesen bírálta a miniszterelnök kijelentéseit. Rámutatott, 2019-ben 11 439 bevándorló érkezett  Olaszországba, és ennek több mint a fele, 6 304 azután, hogy megalakult Conte második kormánya szeptember elején. A volt belügyminiszter szerint vitathatatlan, hogy a dél-olasz partokra érkező menedékkérők száma növekedett az elmúlt hónapokban. 

Rovatok