Mutassanak nekem egy országot, ahol nincsenek emberi jogi problémák
– ezt mondta Aung Szan Szú Kji, Mianmar kormányfője akkor, amikor felrótták neki 2017-ben, hogy nem lép fel a rohingják kiűzése ellen. Abban az évben indultak meg azok a katonai tisztogatások, ami miatt az ország kétmilliós, muszlim vallású kisebbségéből 1,5 millióan elmenekültek, a megmaradt rohingja lakosság egy részét pedig internáló táborokba zárták.
A népirtásnak nevezhető etnikai tisztogatások miatt eljárás indult az ENSZ Nemzetközi Bíróságán (ICJ) Mianmar ellen: a keresetet a nyugat-afrikai Gambia nyújtotta be 57 muszlim állam nevében.
A perrel azt szeretnék elérni, hogy a testület kimondja, népirtás történt az országban.
Aung Szan Szú Kji viszont tagadta a vádat a bíróság december közepi meghallgatásán: szerinte terrorista csoportok felszámolása miatt volt szükség a hadsereg beavatkozására. Ráadásul az ország közvéleménye azon az állásponton van, hogy a rohingják valójában csak bevándorlók – azonban a buddhista többségű országban a muszlim kisebbség helyzete jóval bonyolultabb.
Mianmarban ugyanis már évtizedek óta problémás a muzulmán rohingja népcsoport helyzete. A név eleinte nem is egy etnikumot jelölt: a „rohingja“ azoknak a muszlim bevándorlóknak volt a gyűjtőneve, akik a XVIII-XIX. század körül, azaz a brit gyarmatosítás idején jöttek be az országba. Elsősorban Rakhine tartomány volt a bevándorlók célpontja – azt a területet az akkor még Burmaként ismert ország csak pár évtizeddel a brit háború előtt foglalta el, és már korábban is muszlimok éltek ott többségében.
Burma brit gyarmatosításának idejében viszont olyan keményen elnyomták a többségi buddhistákat, hogy még a kisebbségi muszlimok is jobb helyzetben éltek. Gyakorlatilag a gyarmatosítók felé elkötelezett muszlimok biztosították a britek uralmát: amikor a második világháborúban a japánok megindították a burmai „felszabadító“ háborút a britek ellen, a buddhisták Japán oldalán, a muszlimok pedig a britekén harcoltak.
Ugyan Japán elbukta a világháborút, de a britek is pár év múlva feladták a gyarmatot – ebben igen nagy szerepe volt a burmai függetlenségi mozgalomnak, és annak vezetőjének, Aung Szannak is. A felszabadulás utáni káoszból végül egy szocialista rezsim alakult ki, majd annak 1988-as bukása után – egy rövid demokratizációs kísérlet elfojtásával – a hadsereg vette át az irányítást 1990-ben.
A függetlenség 1948-as kinyilvánításakor a muszlimok is megkapták a burmai állampolgárságot, bár megmaradtak a feszültségek a két népcsoport között. 1982-ben viszont egyenesen megfosztották állampolgárságuktól azokat, akik csak az 1842-es brit-burmai háború után telepedtek le az országban, így lettek hontalanná a generációk óta ott élő muszlim családok. Az elnyomás pedig folytatódott a szocialista rezsim utáni katonai junta idején is: 1991-ben 250 ezer embert üldöztek el a mianmari hatóságok.
Aung Szan lánya, Szú Kji a katonai diktatúra idején emelkedett a burmai ellenzék vezéralakjává. Családját üldözték, emiatt pedig sokáig Indiában és Angliában élt, édesanyja betegsége miatt viszont 1988-ban hazament Burmába. A szocialista rezsim széthullásakor lett a demokráciát követelő diáktüntetések vezére, és az ő elnökletével alakult meg a Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD). A párt ugyan megnyerte az 1990-es választást, de a katonai junta megsemmisítette az eredményeket, Szú Kjit pedig házi őrizet alá helyezte – az elmúlt 30 évből 15-öt töltött így elzárva. Emiatt nem tudta személyesen átvenni azt a Nobel-békedíjat sem, amivel 1991-ben kitüntették.
Végül a 2007-es „sáfrányforradalom” lassan, de elindította a demokratizálási folyamatot, és a 2012-es választásokon az NLD is részt vett. Szú Kjit már ekkor is sokan kritizálták amiatt, hogy az ellenzék vezéreként nem áll ki a rohingja kisebbség mellett – abban az évben ugyanis 100 ezren menekültek el közülük az országból.
Azóta az NLD 2015-ben megnyerte a választást, Szú Kji pedig az ország államtanácsosa (azaz kormányfője), külügyminisztere és az elnöki hivatal minisztere lett. A hadsereg viszont a demokratizálás ellenére is erős befolyással bír az országra: Szú Kjinek nincs kontrollja felettük, ráadásul a hadsereg jelöli a belügy- és a hadügyminisztert is. A rohingják elleni fellépést így a hadsereg irányította, de segédkezett hozzá a központi kormányzat is az ideiglenes igazolványaik bevonásával 2015-ben.
Két évvel később pedig az események drámai fordulatot vettek: 2017-ben jöttek az első hírek a szisztematikus kiűzetésről, aminek keretében falvakat gyújtottak fel, nőket és gyerekeket erőszakoltak meg. Legalább 3 ezer áldozata lett a hadsereg erőszakos fellépésének csak 2017 októberéig. Az események miatt a közel kétmilliós rohingja lakosságból mára csak félmillióan maradtak Mianmar Rakhine tartományában, közel egymillióan pedig a szomszédos Bangladesbe menekültek.
A mianmari hatóságok hivatalosan terrorista sejtek felbukkanásával indokolták az állami erőszakot, ennek pedig megvan az alapja. Mi is hírt adtunk már korábban arról, hogy az Arakán Rohingja Felszabadítási Hadsereg (ARSA) tömegmészárlást rendezett 2018-ban több hindu közösségben. Az ARSA-t több, a mianmari állam elleni terrorcselekménnyel is megvádolták, az ő ügyeik viszont eddig nem kaptak akkora nyilvánosságot, mint a rohingják elleni állami fellépés, ami jóval nagyobb méreteket öltött az utóbbi években. Az ENSZ missziót is indított a muszlim kisebbség ügyének feltérképezésére,
vizsgálatuk pedig kimondta: Mianmar etnikai tisztogatást hajtott végre a rohingják ellen
– ezt viszont azóta is tagadják a mianmari állami szervek, és a kormányfő Szú Kji is. Szerintük a mianmari katonák jogszerűen, a szabályoknak megfelelően jártak el, és csak néhány esetben léptek fel „túlzott erőszakkal”. Szú Kji szerint egyébként is visszatérhet az országba bármilyen menekült, ha van mianmari állampolgársága – az ettől megfosztott rohingják viszont nem tartoznak ebbe a körbe.
A szomszédos Bangladesbe azóta egymillió rohingja menekült érkezett, helyzetük viszont ott sem egyszerű, ugyanis másodrendű polgárokként kezelik őket. Idén márciusban pedig úgy döntött a muszlim ország, hogy túltelítettségre hivatkozva nem fogad be több menekültet. Emellett többször is tárgyaltak a mianmari kormánnyal arról, hogy visszaküldenék a rohingjákat, augusztusban pedig a bangladesi hatóságok fel is állítottak egy önkéntes visszatérítési rendszert.
Egyetlen rohingja sem települt vissza azóta Mianmarba.
A buddhista ország ugyanis a teljes kiűzést tűzte ki célul: Mianmar elaknásította a Bangladessel szomszédos határsávját is, nehogy bárkinek eszébe jusson visszatérni. Így Banglades most új megoldást keres a problémára: terveik szerint áttelepítenének 100 ezer menekültet a Bengál-öbölben fekvő Bhasan Char szigetére.
Mianmar Rakhine tartományában pedig maradt félmillió rohingja, akiket az állam internáló táborokban és zárt falvakban helyezett el. A többi, már elnéptelenedett rohingja falu helye pedig nem maradt üresen: a lakatlanná lett területekre a BBC szerint rendőrbarikádokat, kormányzati épületeket és menekülttáborokat húztak fel, és már tavaly is katonai bázisok álltak a falvak helyén.
Idén novemberben Gambia bejelentette: keresetet nyújt be az ENSZ hágai Nemzetközi Bíróságán Mianmar ellen az országban zajló etnikai tisztogatások miatt. A nyugat-afrikai, muzulmán többségű Gambia keresetét támogatja az 57 muzulmán államot képviselő Iszlám Együttműködés Szervezete, rajtuk kívül pedig több nyugati ország, köztük Kanada és Hollandia is, írja a Reuters.
Gambia azt kérte a testülettől, hogy mondják ki, népirtást követnek el a rohingják ellen Mianmarban, ennek megfékezésére pedig tegyenek „előzetes lépéseket”. Az ügyben december közepén zajlottak a meghallgatások Hágában, az eljárásban pedig Szú Kji képviselte külügyminiszterként az országot. A nemzetközi sajtó szerint valahol ellene is szól az eljárás, hiszen sokáig ünnepelt sztár volt a mianmari demokráciáért folytatott tevékenysége miatt – most viszont védeni próbál egy etnikai tisztogatást.
Pedig nem lenne kötelező kiállnia a rohingják elleni akciók mellett, hiszen ezeket a hadsereg vezényli, aminek nincs ráhatással a működésére. A New York Times összefoglalója szerint viszont politikai motivációja lehet annak, hogy Szú Kji kiáll a hadsereg mellett: jövőre ugyanis választások lesznek az ázsiai országban, népszerűségét pedig a kormányfő a nacionalizmus felerősítésével akarhatja megtartani.
Úgy tűnik tehát, hogy Szú Kji azokkal a hadurakkal fog most össze, akik évekig őt tartották korábban házi őrizetben.
Ezt az imázst erősítik azok a plakátok is, amelyek kikerültek nemrég országszerte Mianmarban: „Veletek vagyunk”, hirdeti a felirat, felette pedig a kormányfő látható a hadsereg vezető tisztjeivel együtt.
Szú Kji a hágai per első napján három órán át követte az ügyvédek és a menekültek beszámolóit a rohingja muszlimok helyzetéről, és a katonák erőszakos cselekményeiről. A kormányfő-külügyminiszter viszont rezzenéstelen arccal hallgatta végig, hogyan erőszakoltak meg kiskorú lányokat, és hogyan gyújtottak fel falvakat a mianmari katonák a vád szerint, írja a Guardian.
Holttestek feküdtek a padlón; falubéli fiatal fiúk voltak. Amint beléptünk a házba, a katonák bezárták az ajtót. Az egyikük megerőszakolt. Beledöfött a tarkómba és a hasamba. Próbáltam még megmenteni a 28 napos kisbabámat, de [a katonák] a földre dobták, és meghalt
– olvasta fel egy áldozat visszaemlékezését az egyik ügyvéd.
December 11-én szót kapott Szú Kji is, aki azzal kezdte védőbeszédét, hogy a 90-es évek délszláv háborúi során történtek sem számíthatnak népirtásnak – Mianmarnak pedig nem volt konkrét szándéka a rohingja népcsoport teljes vagy részleges elpusztítására. Szerinte a keresetet benyújtó Gambia „hiányos és félrevezető képet festett Rakhine valódi helyzetéről”, és bár elismerte, hogy a hadsereg egyes esetekben „aránytalanul nagy erőt” alkalmazott, de a rakhine-i konfliktus „komplex, és nem egyszerű felmérni a mélységét”.
Az angolszász sajtóban a mostani ügy kommentárjai is elsősorban nem a rohingjákról, hanem Aung Szan Szú Kji személyéről szólnak – hiszen például a BBC szerint az eddig vörös szőnyegekkel fogadott politikus a védhetetlent vette védelmébe. Bár a Nemzetközi Bíróság nem alkalmazhat kényszerítő intézkedéseket, egy elmarasztaló ítélet komoly gazdasági és megítélésbeli károkat okozhat Mianmarnak, és főleg Szú Kji kormányfőnek.
Egyben precedens értékű is lenne a hágai testület részéről a népirtás fogalmát illetően: a definíció szerint „az állam olyan szándékkal cselekedett, hogy részben vagy egészében elpusztítson” egy, az adott államon belül élő népcsoportot. Eddig pedig csak három esetet nyilvánított népirtásnak a nemzetközi jog a második világháború óta:
Irak kurdok elleni fellépését 1988-ban, a ruandai népirtást 1994-ben, valamint a szerbek bosnyákok elleni etnikai tisztogatásait a 90-es évek délszláv háborújában.
Borítókép: A muszlim rohingja kisebbség jogaiért tüntetnek a hágai Béke Palota előtt 2019. december 10-én. MTI/EPA/ANP/Sem Van Der Wal