Index Vakbarát Hírportál

Ötven évi uralkodás után elhunyt az ománi szultán

2020. január 11., szombat 07:29

Ötven évi uralkodás után, 79 éves korában elhunyt péntek este Kábúsz bin Szaid asz-Szaid ománi szultán - jelentette az Arab-félsziget délkeleti részén elterülő ország állami hírügynöksége az uralkodói palota közlése alapján.

Az AFP hírügynökség értesülése szerint a szultán vastagbélrákban szenvedett, de ezt hivatalosan nem erősítették meg, írja az MTI. December elején egy hétig egy belgiumi kórházban ápolták.

Kábúsz bin Szaid asz-Szaid 1970-ben, a volt gyarmattartó Nagy-Britannia segítségével, egy vértelen államcsínnyel megdöntötte apja, Szaid bin Timur szultán hatalmát. Azóta volt miniszterelnök, majd védelmi, külügy- és pénzügyminiszter is.

Az elhunyt uralkodónak nincs gyermeke, és nyilvánosan nem jelölt meg utódot a trónra. Egy 1996-os törvény kimondja azonban, hogy a szultán halála után három napon belül az uralkodócsaládnak ki kell jelölnie az új szultánt. Ha a családtagok nem tudnak megállapodni, akkor egy tanács, amelynek tagjai a hadsereg, a biztonsági erők, a legfelsőbb bíróság vezetése, valamint a konzultatív gyűlés (parlament) két kamarájának elnöke, kinevezi a trónra azt a személyt, akinek a nevét a néhai szultán meghagyta egy lezárt borítékban, de most még titkos. A trónra Kábúsz bin Szaid asz-Szaid három unokatestvére a legesélyesebb. Az országban egyúttal három napos gyászt hirdettek ki.

Frissítés 10:40-kor, kinevezték az utódot: Kábúsz bin Szaid asz-Szaid ománi szultán utódja a 65 éves Hajszán bin Tárik asz-Szaid kulturális miniszter, az elhunyt szultán unokatestvére lett, aki már le is tette a hivatali esküt az állam kétkamarás konzultatív gyűlésében (parlament). Kinevezéséről a Twitteren számolt be az Al-Vatan című helyi napilap.

Rovatok