Index Vakbarát Hírportál

Két halálos áldozata van a Fülöp-szigeteki vulkánkitörésnek

2020. január 15., szerda 11:08

Legalább 82 ezren hagyták el a Fülöp-szigeteki főváros, Manila közelében található Taal vulkán térségét, és ketten meghaltak, írja az MTI a helyi tisztségviselőkre hivatkozva.

A katasztrófavédelmi hivatal elmondta, hogy az áldozatok egyike egy 65 éves nő volt, aki szívrohamot kapott. A másik áldozat egy 27 éves férfi, aki Laguna tartományban a rossz látási viszonyok miatt veszítette el az uralmát teherautója fölött.

A Manila központjától mintegy 70 kilométernyire délre, egy tó közepén található Taal vulkán vasárnap kezdte el önteni magából a vulkáni hamut. Batangas és Cavite tartomány több településének lakóit evakuálták, de néhányan a tiltás ellenére maradtak, hogy vigyázzanak birtokukra és állataikra. Helyi médiaértesülések szerint többen hazatértek, miután nem bírták a zsúfolt evakuációs központokat. A térségben a rendőrség és a katonaság ellenőrzi, hogy mindenki elhagyta-e a kockázatos területeket.

Be kell tartatnunk a kitelepítési rendeletet, és el kell rettentenünk az embereket a visszatéréstől, mert nagyon veszélyes

– hangsúlyozta Mark Leviste, Batangas kormányzóhelyettese. Hozzátette azt is, hogy a hamuréteg nagyon vastag, és néhány terület már sivataghoz vagy szellemvároshoz hasonlít.

A vulkáni hamu miatt bezárták a kormányhivatalokat és az iskolákat, és számos nemzetközi és belföldi repülőjáratot töröltek.

A Fülöp-szigeteki Vulkanológiai és Szeizmológiai Intézet jelezte, hogy a Taal az elmúlt napban folyamatos, de gyengülő aktivitást mutatott, ugyanakkor a környékbeli földmozgások és a kéndioxid magas szintje arra utal, hogy további kitörések várhatók.

Az intézet megerősítette: azt javasolja, hogy telepítsék ki az embereket a kráter 14 kilométeres körzetéből, amely mintegy 300 ezer embert érint.  A térségben továbbra is négyes szintű figyelmeztetés van érvényben. Ez azt jelenti, hogy veszélyes kitörésekkel kell számolni az elkövetkező órákban és napokban. 

A Taal a világ egyik legkisebb működő vulkánja, de 1911-ben a kitörése több mint 1300 ember életét oltotta ki. A tűzhányó harmincháromszor tört ki 1572 óta, legutóbb 1977-ben. 1754-ben hónapokig okádta magából a hamut, füstöt és lávát. A Fülöp-szigetek a földrengések és vulkánkitörések gyakoriságáról ismert csendes-óceáni Tűzgyűrűn fekszik.

Borítókép: Gõzt és hamufelhõt lövell ki a mûködésbe lépett Taal tûzhányó 2020. január 14-én. Fotó: MTI/EPA/Rolex Dela Pena

Rovatok