Index Vakbarát Hírportál

Anyja főztjére vágyott a londoni késes támadó a merénylet előtt

2020. február 3., hétfő 23:26

A londoni késelő pár órával a támadás előtt még az anyjával is beszélt telefonon, írja a Sky News. A hírtelevíziónak az elkövető Sudesh Amman anyja úgy nyilatkozott, gyereke egy „rendes, illemtudó fiú” volt, aki csak a börtönbüntetése után kezdett el radikalizálódni.

Amman anyja, Haleema Faraz Khan eredetileg Srí Lankából származik, fia viszont már az angol iskolarendszerben nőtt fel. A Sky felkereste Amman egyik egykori iskolatársát is, akivel 2011 és 2016 között jártak egy osztályba – neve említése nélkül a férfi arról beszélt, hogy Amman „nem mutatott szélsőséges jeleket”, utoljára viszont csak két éve, még börtönbüntetése előtt látta a 20 éves fiatalt.

Khan asszony szerint fia akkor lett buzgó módon vallásos, amikor bekerült a börtönbe 2018 végén: 

„Olyan dolgokat nézett meg hallgatott a neten, amik kimosták az agyát.” 

Holott a fiú a hírek szerint már a börtön előtt is a radikalizálódás jeleit mutatta. Mint kiderült, a férfi lefejezésekről készített videókat osztott meg barátnőjével, akit arra biztatott, hogy ölje meg „hitetlen” szüleit.

2018 decemberében csukták börtönbe Ammant terrorcselekményekre biztató szélsőséges tartalmak birtoklásáért és terjesztéséért. A három év négy hónapos büntetését viszont csak felerészben ülte le, utána próbaidőre bocsátva szabadlábra engedték. Bár a brit igazságügyi minisztérium nem árulta el Amman szabadon bocsátásának konkrét időpontját, azt elismerték, hogy ez az elmúlt hat héten belül történt. 

Mint ahogy arról korábban írtunk, Boris Johnson kormánya szigorítana a büntetőjogi szabályozáson, hogy a terrorizmus kapcsán elítélt bűnözőket ne engedhessék szabadlábra a büntetésük felének letelte után. A szabályozás szigorításáról hétfőn beszélt részletesebben az igazságügyi miniszter, erről itt olvashat:

Anya, szeretnék egy kis birka biryanit

Amman utoljára múlt csütörtökön találkozott élőben az anyjával otthonában, vasárnap pedig a merénylet előtt pár órával még telefonon is beszéltek egymással – ennek szavaira Khan asszony szóról szóra vissza tudott emlékezni:

Telefonáltam vele vasárnap, azt mondta: »Anya, szeretnék egy kis biryanit... olyan birka biryanit, amit te csinálsz.«

Amikor órákkal később Khan asszony értesült a támadás híréről, „volt egy olyan érzése”, hogy a fiának köze lehetett ehhez. „Láttam a tévében, és akkor tudtam meg, hogy ő volt az. Ott volt a neve is.” 

Hiába próbálta felhívni anyja a fiát a támadás hírére, nem vette fel a telefonját. „Nagyon zaklatott vagyok, hiszen alig 20 éves múlt.” Khan asszony minél hamarabb el akarja temetni a fiát, akinek a holttestét viszont még nem adták ki a hatóságok. 

Rovatok