Index Vakbarát Hírportál

A perui külügy csak most tudta meg, miért tűnt el egyik napról a másikra a magyar nagykövet

2020. február 13., csütörtök 06:47

Egészen mostanáig a perui külügyminisztérium nem tudta, hogy Kaleta Gábor magyar nagykövet tavaly tavasszal azért távozott az állomáshelyéről és tért vissza Budapestre, mert gyermekpornográfiával gyanúsították meg - tudta meg az Index perui külügyi forrásból. A perui külügyben mindössze annyit tudtak, hogy Kaletát "személyes ügy" miatt  rendelték haza. (Kaleta számítástechnikai eszközein az ügyészség szerint 19 ezer gyermekpornográf képeket tárolt.)

A perui külügyminisztériumnak április 5-én jelezte a magyar fél Kaleta távozását. A Magyar Közlöny szerint Kaletát április 2-án fosztották meg nagyköveti rangjától, így valószínűsíthető, hogy a peruiak legalább három nappal azután értesültek a távozásáról, hogy az Információs Hivatal két munkatársa "hazakísérte" őt Budapestre. Mindez tehát arra utal, hogy a külügy a perui hatóságokat sem tájékoztatta a nagykövettel szembeni eljárásról.

Mint azt korábban írtuk, magyar kormányzati források az Indexnek azt állították: Kaleta ellen hosszú időn át végzett felderítő nyomozást egy amerikai bűnüldözési szerv, miután a nagykövet egy nemzetközi, online pedofíhálózat felderítése nyomán képbe került. Mindez időben egybeesett egy olyan nemzetközi felderítéssel is, amit a spanyol rendőrség irányításával Európában is több rendőri szerv végzett egymással együttműködésben. A magyar külügyből származó információnk szerint a Kaleta ellen bizonyítékokat gyűjtő, majd azokat a magyar társszervnek átadó amerikai szerv kérése volt, hogy a külügy a még folyamatban lévő nyomozás érdekében ne hozza nyilvánosságra az ügyet. 

Ugyanakkor a perui amerikai nagykövetségről származó információnk szerint a Limában szolgáló amerikai diplomaták nem tudtak arról, hogy a magyar nagykövet ellen amerikai felderítés folyna. 

Rovatok