„Az eredmény jó, de nem tervezünk esküvőt”
– kommentálta a visszatérő Sebastian Kurz kancellár, az Osztrák Néppárt (ÖVP) elnöke az új bécsi, néppárti-zöld kormány első napjait még januárban. Bár a 2019 májusában kitört Ibiza-botrány elsöpörte a még mindig csak 33 éves kancellár előző kormányát, az addigi koalíciós partner Szabadságpártot (FPÖ) és legfőképpen az alkancellár Heinz-Christian Strachét, az ügy a jelek szerint csak megerősítette Kurzot abban, hogy ő ma Ausztria legmeghatározóbb politikusa.
Az őszi választást megnyerő Kurz a jobboldal populistáit otthagyva Ausztria zöldjeivel fogott össze, a néppárti-zöld koalíció pedig Németország előtt is példa lehet. Angela Merkel már 2017-ben is igyekezett összebútorozni a zöldekkel, tartományi szinten pedig már több helyen is megvalósult a CDU-Zöld koalíció.
2019 májusában pattant ki Heinz-Christian Strache akkori osztrák alkancellár ibizai ügye: a bevándorlásellenes Szabadságpárt elnökét egy orosz oligarcha állítólagos unokahúga csalta lépre, amiről rejtett kamerás felvétel is készült. A nő pénzügyi és médiatámogatást ajánlott fel a pártnak, cserébe Strache zsíros állami megbízásokat ígért neki. Az erről készült videó közzététele után Strache egyből lemondott az alkancellári posztról, Sebastian Kurz kancellár pedig bejelentette: nem kíván tovább együtt kormányozni az FPÖ-vel.
Ezután kezdeményezett előrehozott választásokat, Kurz pedig szívesen maradt volna az átmeneti időszakban is kormányfő, szakértőkkel pótolva a szabadságpárti minisztereket – azonban tíz nappal a botrány kirobbanása után megbuktatták a kancellárt is. Így Kurznak bőven volt ideje a szeptemberre kiírt választásokig arra, hogy kormányzás helyett végigkampányolja az országot, és magát a nép emberének állítsa be a kancellárbuktató szabadságpártiakkal és a Szociáldemokrata Párttal (SPÖ) szemben.
Sikere is volt, az Ibiza-botrányból ugyanis a Néppárt tudta a legtöbbet profitálni, a Zöldek mellett: míg 2017-ben fej fej mellett állt az ÖVP az SPÖ-vel és az FPÖ-vel, a szeptemberi választáson egyértelműen Kurz pártjának lett a legnagyobb sikere 37 százalékos eredménnyel, az SPÖ 27-ről 21 százalékra esett vissza, a legnagyobb veszteséget pedig a Szabadságpárt szenvedte el, 26-ról 16 százalékra zuhantak be.
De nem a Néppárt erősödött meg a legjobban: a Zöldek több mint megháromszorozták 2017-es eredményüket,
a 4 százalékos bejutási küszöb alól 14 százalékra tornászták fel magukat, és kerültek vissza rekordmagas eredménnyel a bécsi parlamentbe két év után.
Bár a választást szeptemberben tartották, Kurzék csak november közepén kezdtek koalíciós tárgyalásokba a Zöldekkel, miután minden pártnál körbekopogtattak a koalíciós lehetőségeket keresve. Kurzék jobboldali irányvonalához ugyan a liberális Neos igazodott volna a legjobban, a két párt viszont nem tudott volna többséget alkotni, a régi-új kancellár pedig nem akart a Szabadságpárttal vagy a szociáldemokratákkal kormányozni.
Ausztriában a Zöldek eddig soha nem voltak kormányon: a három nagy párt (SPÖ, ÖVP, FPÖ) versenye miatt csak két nagyobb párt koalíciója tudott stabil parlamenti többséget alkotni, a Zöldek pedig olyannyira nem voltak nagy szereplői az országos politikának, hogy két évvel ezelőtt ki is estek a bécsi parlamentből a kiélezett verseny, az erőtlen kampány, és legfőképpen az egykori pártelnök, Peter Pilz szakadármozgalma miatt.
Két év alatt viszont megváltozott a helyzet: a Zöldek látványos erősödésében fontos szerepe volt a klímaváltozás negatív hatásairól szóló, egyre sűrűbben érkező híreknek, valamint korábbi politikai konkurenseik gyengélkedésének. Míg az SPÖ hosszú ideje belső válsággal küzd, addig Peter Pilz pártja, a JETZT őszre már szinte el is sorvadt.
A Néppárt és a Zöldek megerősödésével pedig megnyílt a lehetőség egy olyan koalíciós kormány előtt, ami mindkét félnek előnyös:
a Zöldek közel négy évtizednyi politizálás után kormányra kerülhettek, Kurz Néppártjának dominanciáját pedig senki nem kérdőjelezheti meg.
A két párt között nem volt mindig felhőtlen a viszony: míg a Zöldek vezére, Werner Kogler arról beszélt, hogy számos kérdésben nehezen jutnának dűlőre Kurzcal, a Néppárton belül többen állítólag attól tartottak, hogy a Zöldek zsarolhatnák őket a kormányon. A választások utáni tárgyalásokon is szkeptikusan állt az ökopárt a jobboldallal közös kormányzáshoz, viszont december végére sikerült megállapodniuk a koalíciós szerződésről, amit a Néppárt és a Zöldek is megszavaztak.
„Eljött az osztrák Zöldek ideje” – mondta Kogler a párt januári kongresszusán, ahol ugyan voltak olyan hangok, miszerint a kormányprogramban nem kaptak kellő hangsúlyt a Zöldek elképzelései, így is nagy többséggel, 93 százalékban beálltak a párt küldöttei Sebastian Kurz új kormánya mögé.
Az elfogadott kormányprogram szerint Ausztria a klímaváltozás elleni harc európai úttörője akar lenni, és elkötelezték magukat amellett, hogy 2040-re (azaz az EU-s céldátumhoz képest tíz évvel hamarabb) Ausztria klímasemleges lesz. Sőt, 2030-ra az ország teljes villamosenergia-ellátását megújuló energiaforrásokból állítaná elő,
emellett igyekeznek kiiktatni egész Európából az atomerőműveket.
A konzervatívok pedig bőven tettek a programba elemeket a korábbi, jobboldali koalíció terveiből is. Eszerint „az illegális migrációval és a politikai iszlámmal szembeni következetes fellépés” részeként
burkatilalmat vezetnének be a 14 év alatti lányok számára, az új belügyminiszter pedig tranzitzónákat hozna létre az osztrák határok mentén.
Január 7-én iktatták be hivatalába az új kormányt, az igazán fontos tárcákat pedig szinte mind Kurz Néppártja kapta meg: övék lesz a külügyi, a pénzügyi, a belügyi, a gazdasági, az oktatási és a mezőgazdasági tárca. Cserébe a Zöldek adják az alkancellárt, az igazságügyi, az egészségügyi és a szociális minisztert, valamint megkapták a környezeti és energiaügyi minisztériumot.
Miközben a Néppárt és a Zöldek kapcsolata bimbózik, Sebastian Kurz eddigi koalíciós partnere, az Osztrák Szabadságpárt épp csak kijózanodott a belső feszültségekből, amelyek a pártelnök Norbert Hofer és a parlamenti frakcióvezető Herbert Kickl között éleződtek ki.
Az egybeforrasztó erő valószínűleg a botrányfőhős Heinz-Christian Strache volt, aki már be is jelentette a visszatérését.
Az egykori pártelnökkel pedig még mindig sokan szimpatizálnak a Szabadságpártiak táborán belül, a hívek ötöde egyenesen a párt élén akarja őt látni, írta meg a Krone. Strache az idei bécsi helyhatósági választáson a Szövetség Ausztriáért (DAÖ) színeiben mutathatja meg, mennyire képes szétszabdalni a populisták táborát.
A választások másik vesztese, a Szociáldemokrata Párt szintén nem tudja, mit kezdjen magával: bár Pamela Rendi-Wagner elnökasszonyt többen már az európai parlamenti választás után sem látták szívesen a párt élén, a még gyengébb eredményt hozó parlamenti választások után még nagyobb nyomás helyeződött rá. Iránymutatást hozhat viszont a párt számára a hét végi burgenlandi választás eredménye, ahol a tavalyi vereségek után végre egy fölényes győzelemnek örülhettek.
Míg a párt országos szinten most 16 százalékon áll, addig a legkeletibb tartományban 49 százalékkal fölényesen tarolt az SPÖ listája, ezzel pedig abszolút többséget szereztek a kismartoni parlamentben. A siker titka pedig nem csak a tartományt vezető Hans Peter Doskozil személyének, de politikai irányvonalának is köszönhető: Doskozil a menekültválság idején szigorúbb határpolitikát hirdetett, valamint hangsúlyosan szociális irányba is fordult, például a minimálbér bevezetésével. Ugyanis míg szövetségi szinten nincs meghatározva minimálbér Ausztriában, addig a legkeletibb tartományban nettó 1700 eurós szinten határozták meg a legalacsonyabb fizetést.
Az osztrák sajtóban több kommentár is arról szól, már csak idő kérdése, hogy Doskozil és politikája ne csak regionális, de országos szinten is megjelenjen. Így elképzelhető, hogy míg az SPÖ a határpolitikájában jobbra fordul, a szociális politikában markánsan balos lesz, gazdaságpolitikájában pedig pragmatikus.
Kurz viszont nem jósol nagy jövőt a szocdemeknek, legalábbis erről beszélt a davosi Világgazdasági Fórumon: „A Zöldek több országban is egy erősebb szerepet fognak felvállalni. Meg merném kockáztatni, hogy sok országban felváltják majd a szociáldemokratákat is – hiszen ők egy modernebb, a kor kihívásaira válaszolni képes balközép-párttá válhatnak szerintem a szavazóbázisuk körében.”
Mint mondta, fontos volt számára, hogy a szerinte elbukott nagykoalíciós minta helyett új konstellációkat próbáljon ki az osztrák politikában.
Erre tettünk próbát a Szabadságpárttal, (...) most pedig erre teszünk kísérletet a Zöldekkel. Ha körülnézünk a szomszédságunkban, azon belül is Németországban, akkor úgy gondolom, hogy a mi modellünk egyfajta előkép is lehet.
Németországban voltak már Zöldek a kormányon: 1998 és 2005 között vettek részt a szociáldemokrata Gerhard Schröder kormányában, most pedig a 16 német tartományból 11-ben töltenek be kormányzati pozíciót. A párt a jobboldali populista AfD-n (Alternatíva Németországért) kívül bárkivel koalícióképes –
legyen szó a Berlinben velük kormányzó radikális baloldali Linkétől kezdve a baden-württembergi koalíciós partner CDU-ig.
Egy szövetségi szintű zöld-kereszténydemokrata koalícióra pedig még Angela Merkel is tett már kísérletet 2017-ben. Igaz, ehhez szükségük lett volna a liberális FDP-re is, akik miatt viszont végül nem tudtak megállapodni, így fennmaradt a 2013 óta működő CDU-SPD nagykoalíció.
Elméletben jövő ősszel lenne legközelebb parlamenti választás Németországban, azonban a nagykoalíció törékenysége miatt elképzelhető egy előrehozott voksolás is. Ezen viszont pont a német szocdemek buknák a legnagyobbat, ugyanis a harmadik helyre szorulnának vissza a Zöldek mögé – sőt, még akár a szintén 14 százalékra mért AfD is megelőzheti őket.
A Zöldek pedig olyannyira megerősödtek, hogy korábban több kutatásban is az első helyen szerepeltek a CDU előtt. A kereszténydemokraták mostanra szűken, de stabilizálták az első helyüket, és 26 – 24 százalékra állnak a Zöldekkel szemben. Egy esetleges CDU-CSU-Zöld koalíciónak így stabil többsége lenne a berlini Bundestagban. Sőt, az Economist azt sem zárná ki, hogy Merkel után egy zöld kancellár következzen Németország élén: bár a CDU nehezen engedné ki 15 év után a kezei közül a kormányfői posztot, a Zöldek egy baloldali koalícióban a legerősebb párt lennének az SPD és a Linke előtt.
(Borítókép: ÖVP jelöltje Thomas Steiner (jobbra) és Sebastian Kurz reakciója a burgenlandi választások alatt Eisenstadtban 2020. január 26-án. Fotó: Herbert P. Oczeret / AFP)