Szerdán volt egy hete, hogy a koronavírus járvány miatt szinte minden bezárt Olaszországban, a 60 millió lakos csak a legszükségesebb esetekben, hivatalos papírral hagyhatja el a lakást. Mostanra a legtöbben már el is kezdték megszokni az új szabályokat, a kényszerű távolságtartást, az üresen kongó közös tereket. Nagyon sokan félnek, nemcsak a vírustól, hanem a gazdasági következményektől is. Közben pedig rendszeressé váltak az erkélykoncertek, és szivárványos feliratok üzenik mindenhol: „Andrà tutto bene”, azaz „Minden rendben lesz”.
Az úton általában senkivel nem találkozunk, de ha valaki esetleg szembejön (kutyások néha), akkor átmennek az utca túloldalára. Mindenki maszkban. A játszótér szintén kihalt, kisnyulakat láttunk tegnap a bokorból kiugrálni, a hinta mellett. Valószínűleg ott születtek, vagy most költöztek oda. Nincs kitől tartaniuk
– ezt a beszámolót egy Pavia melletti pici faluból kaptuk az Index egy ott élő olvasójától, de apró falu vagy nagyváros: az élet eléggé hasonló most mindenhol Olaszországban.
Egy hete, március 11-én jelentette be Giuseppe Conte olasz miniszterelnök, hogy kiterjesztik az addig csak az északi országrészre érvényes szigorú óvintézkedéseket: a koronavírus-járvány miatt minden bezár, ami nélkülözhető. Bezártak az éttermek, a bárok, a különféle, nem ételt árusító boltok, a fodrászatok, kozmetikák, múzeumok, mozik, színházak, sportlétesítmények, üresek a templomok, még az esküvők és a temetések megtartását is felfüggesztették. Az iskolák, egyetemek leállásáról már március 4-én megszületett a döntés. Alapos, védhető ok nélkül tilos kilépni az utcára.
Olaszország a járványtól leginkább sújtott európai ország. A koronavírusnak itt eddig a legfrissebb adatok szerint 2978 halálos áldozata van, a diagnosztizált fertőzöttek száma 35 713-nál jár. Az eddigi legtragikusabb nap van mögöttünk – 24 óra leforgása alatt 475-en haltak meg a járvány miatt. A sajtót gyászjelentések lepték el, az egészségügy küszködik a válság kezelésével, egy orvos úgy írta le a helyzetet, mintha minden egyes nap földrengés történne, betegek vannak már a kórházi folyosókon, néhol jobb megoldás híján sátrakban, raktárakban is.
Egy felmérés szerint az olaszok több mint 60 százaléka helyesli a lezárásról hozott döntést. Villámgyorsan körbefutott a neten a napokban az a videó, amelyben olaszok üzennek 10 nappal azelőtti önmaguknak, és olyanokat mondanak benne (a Maradj otthon Facebook-oldal fordításában), hogy
A kényszer szülte új olasz életformának vannak egészen jól megfogható, mérhető mutatói, mint hogy például megugrott a távközlési szolgáltatók adatforgalma (már az iskolabezárások után, mikor az otthon maradt gyerekek nekiláttak videójátékozni), az űrből is láthatóan csökkent a légszennyezés, vagy hogy ragyogó színe lett a velencei csatornák vizének.
Olaszország mostanra átállt az újfajta, koronavírushoz igazodó működésre, ami a Guardian pármai újságírójának, Tobias Jonesnak a megfogalmazása szerint kicsit olyan, mintha az ország hirtelen felfedezte volna egy másik, mélyebb, komolyabb oldalát. Mindaz, amit eddig hagyományosan az olaszokhoz társítottunk: a társasági életforma, a lobbanékonyság, kaotikusság, rendetlenség, vidámság és az optimizmus mintha mind az ellentétébe fordult volna, így Jonas szerint most a kulcsszavak: elszigetelt, nyugodt, szabálykövető, rendes, félelemteli, szigorú, pesszimista.
A barátságos, sok érintéssel járó testbeszédükről híres olaszok átmenetileg leszoktak a hátbaveregetésről, ölelésről, a Guardian újságírója szerint hirtelen fontossá vált a személyes tér tiszteletben tartása, ha az utcán találkozik valakivel, az a jellemző reakció, hogy az illető arrébb húzódik, és megigazítja a maszkját. Az emberek hamar felvették az új szokásokat: nem szállni be a liftbe, ha van benne már más, sorbanálláskor jó nagy távolságot tartani. Jonas érzékletesen írta le, hogy néz ki manapság a kenyérvásárlás, mintha egymást taszító mágnesek találkozása lenne:
az eladó leteszi a pultra a kenyeret, hátralép, a vevő előrelép, elveszi a kenyeret, lerakja a pénzt és hátralép, az eladó előrelép, hogy elvegye a pénzt, majd hátralép.
Olaszországban most csak halaszthatatlan okból szabad kilépni az utcára, és büntetést, pénzbírságot, vagy legrosszabb esetben akár 3 hónapnyi börtönt kockáztat, aki nem tartja be a szabályokat. A belügyminisztérium honlapjáról lehet letölteni azt a nyomtatványt, amelyet kitöltve magával kell vinnie annak, aki elhagyja az otthonát. Ezen önbevallásos alapon kell feltüntetni a kimozdulás okát, elfogadhatónak számít például az élelmiszer- és gyógyszervásárlás, egészségügyi ok, vészhelyzet, munkába be- és onnan hazajutás. Az élelmiszerboltok és patikák mellett az újságosok, dohányboltok maradhattak még nyitva.
Az iskolák nem igazán törik kezüket-lábukat azért, hogy a karantén ellenére folytatódjon a tanítás. A Human Rights Watch Milánóban élő munkatársa, Judith Sunderland például azt írta a saját tapasztalatairól: csak mostanában, három héttel a válságos helyzet kezdete után kezdtek online órákat tartani az iskolásoknak, és még most sem általános, hogy vannak ilyenek. Az ő három iskolás korú gyerekének például összesen 26 tanára van, de csak 9 próbálkozik online távoktatással.
Az élet szó szerint sokkal csendesebbé vált. Jonas írt arról, hogy végre felfigyelt rá, hogy valaki gitározik a társasházában. Az NPR Róma szívében, a Trasteverén élő újságírója megjegyezte, hogy a pezsgő éjszakai életéről híres, máskor éjjel-nappal emberekkel teli Piazza Trilussán az egyetlen hang most a szökőkút vizének a csobogása.
Ami vissza-visszatérő hangforrás: egyrészt olykor a rendőrautók szirénázása (viszonylag sok a rendőr odakint), másrészt a jellegzetes olasz válasz a karanténra: a különféle erkélykoncertek. A koncertek mellett egy másik hangulatjavító gesztus is elterjedt az országban: balkonokról, ablakokból az „Andrà tutto bene” („Minden rendben lesz”) feliratot függesztik ki, szivárványrajzzal kísérve.
Ilyen feliratot fotózott például a Velencétől bő tíz kilométerre lévő, Cavallino nevű faluban élő olvasónk, Krisztina.
Olvasónk szerint a mindig élettel teli hely most teljesen kihalt. Itt nincsenek erkélykoncertek sem, mindenki nagyon komolyan veszi a karantént, és nyugodtak az emberek, igyekeznek kerülni a kontaktust. „Nincs pánik, és azt látjuk, hogy nem is a vírustól való félelem az igazi, hanem hogy mi lesz azután. Az itt élő emberek 80 százaléka az idegenforgalomból tartja el magát, a családját, és ha elmaradnak a turisták, oda a megélhetés” – írta Krisztina.
Szalai Nóri, az 5 perc angol módszer kifejlesztője évek óta Olaszországban, Szicília keleti oldalán, a nagyjából 55 ezer lakosú Acirealéban él, egy hete már küldött az Indexnek videókat a vesztegzár első óráiról. Vasárnap arról írt a Facebookon, hogy akik szerint a jelenlegi állapotért az olaszoknak az a dolce vita mentalitása felelős, ami az erkélykoncertekben is tetten érhető, azok nem látják, hogy
miután bejövünk az „erkélybuliból” vidáman, utána a fürdőbe zárva sírunk, hogy ne lássa más, ne lássák a gyerekek, mert nem tehetjük meg, hogy a félelemtől csak rosszabb legyen a helyzet. Nem azért keresünk minden nap 1-2 óra vidámságot, mert halálra unjuk magunkat, hanem azért, mert megbolondulunk, és kínunkban keserédes összetartással próbáljuk túlélni a mindennapokat.
Szalai Nóri a posztban mesélt arról, hogy a kukások védőfelszerelés híján már nem jönnek ki, a helyi bankautomatákban nincsen pénz, 4-5 boltból kell összeszedni, amire szükségük van. Családonként csak egy ember vásárolhat. A közértekbe már csak kettesével, sorszámmal lehet bemenni, ezért rengeteget kell várni, de türelmesek az emberek, és mindenkit az a szellem vezényel, hogy csak annyit vegyen, hogy másnak is jusson.
A boltokban egy ideje már felfestett, felragasztott vonalak segítik a kötelező egyméteres távolság megtartását, az eladókat, pénztárosokat plexifal védi és maszkban, kesztyűben dolgoznak.
Nincs hiszti, nincs pánik, nyugalom és optimizmus van, és végeláthatatlannak tűnő várakozás. Nem fizikailag nehéz a karantén, lelkileg, idegileg kimerítő.
– írta. Összefogást, nagy segíteni akarást tapasztalt az olasz ismerősök részéről, egyik este a semmiből felhívta telefonon az az autómentős, akivel a 4 hónappal azelőtti autóbalesetüknél találkozott, mert meg akarta kérdezni, jól vannak-e, szükségük van-e valamire. A beszélgetésekben elő szoktak kerülni a járvány gazdasági következményei, naponta zárnak be üzletek, válnak munkanélkülivé emberek, de Szalai Nóri szerint nem ez a fő téma, hanem a túlélés, az egészség, a régi politikai nézetkülönbségek sem számítanak most,
mindenki minden szinten egységesen törekszik arra, hogy vége legyen ennek a rémálomnak.
Amerre ő lakik, szigorúan ellenőrzik a rendőrök a szabályok betartását, hogy nyomós ok nélkül senki ne legyen az utcán. Játszótérre, futni, parkba menni sem engedik Acirealéban az embereket. „Kutyát lehet sétáltatni 5-10 percig. A háztömb egyetlen kutyája 24 órája lent van, mert adják körbe-körbe. Szegény Buksi is totál meg van zavarodva” – írta Szalai Nóri.
Az ellenőrzés ennyire nem szigorú a Pavia melletti kis faluban, ahol ott élő olvasónk a játszótéren a nyulakkal találkozott. Ő továbbra is eljár a játszótérre, a közeli rétre, kiserdőbe a másfél éves fiával, ezt nem tartja veszélyesnek, mert üresek az utcák, amikor mennek. Délutánonként viszont már otthon maradnak, mert olyankor a réthez és a kiserdőhöz vezető, egyébként kihalt úton gyerekes családok, párok jelennek meg, sétálnak, bicikliznek, futnak – maszkban.
Míg kisgyerekes szülőként az ő élete nem változott meg gyökeresen a lezárás óta, a környezetében hatalmas változást lát, és nem csak negatív értelemben. Ahogy egyre több a beteg, egyre többen lesznek személyesen érintettek, azok is megértik a helyzet súlyát, akik eleinte nem így voltak vele. Szerinte érzékelhető a félelem, a szomszédokkal is csak távolabbról beszélgetnek, mindenki tartja a távolságot. Az elmúlt napok napsütésében sokan a kertben dolgoztak, nagytakarítást rendeztek, a szomszéd kerítést festett: mindenki maszkban. Sokan még a saját házukban is hordják.
„Annyira nagy a csend egyébként, hogy teljesen összefolynak a napok”
– írta. Úgy tudja, a faluból csak ketten járnak dolgozni, ők mindketten kórházban dolgoznak. A helyi boltban áruhiány nincs, de vásárló se nagyon. Errefelé is ki van téve néhány házon a szivárványos „minden rendben lesz” felirat, és erkélykoncertre is készülnek.
Egy másik olvasónk, Natasa a szintén szellemvárossá vált Paviában, kollégiumban lakik. Már egy hete nem hagyta el a folyóparti kollégiumot. Van ismerőse, akit 200 euróra büntettek amiatt, mert méltányolható ok nélkül ment el hazulról, de a sok rendőrautó és a szabályozás ellenére sokan kijárnak. „A menza például valahogy még mindig nyitva van, néhány ember eljár oda, és sokan járnak futni is. A portán ki vannak nyomtatva előre a kitöltendő dokumentumok, de mikor rákérdeztem, hogy magammal kell-e vinnem, azt mondták, a rendőröknek is van, így nem kell, ha pedig futni megyünk a carabinieri úgysem fut utánunk a Ticino partján. Ilyen szempontból nem kifejezetten szigorú a karantén, viszont szegény fiút, aki a menzára járt senki sem akarta megközelíteni, így ő is abbahagyta, és itthon eszik” – mesélte Natasa.
Itt, Lombardia tartományban a korlátozások már az országos lezárás előtt is szigorúak voltak, ezért volt idejük felkészülni. A kollégiumból az olasz diákok többsége hazament, jobbára a hozzá hasonló külföldi diákok maradtak, nagyjából a kollégium 10 százaléka. Natasa még a teljes karantén előtt elment bevásárolni, hogy később már ne kelljen. A boltban ők, vásárlók is maszkot, kesztyűt használtak, ahogy az ott dolgozók is. Választék volt, üres polcokat nem látott, de hiába volt olyan boltban, ahol mindenfélét árulnak, ténylegesen venni csak élelmiszert és tisztítószert lehetett.
A könyveknél, ruhadaraboknál ki volt írva, hogy most nem adnak el ilyesmit.
A kollégiumban is megváltozott az élet: nincs edzőterem, tanulószoba, a könyvtárt egyszerre egy ember használhatja, a csoportos sport tilos, a konyhában maximum tízen lehetnek, ebből ketten a tűzhely mellett. A diákok délután kint ülnek a kertben, próbálják élvezni a tavaszt, elütni az időt, a hangulat nem rossz, de nem sok mindent lehet csinálni, és fárasztó állandóan erre figyelni. A karantén jó oldala viszont olvasónk szerint, hogy összehozza az embereket, azok is nyitottak a külföldi diákok felé, akik eddig nem feltétlenül beszéltek velük. Az összesen két iráni diák kedvéért például megünneplik a perzsa új évet.
Az olaszok itt is próbálják oldani a hangulatot, énekesteket tartanak az ablakból, kitették az „Andrà tutto bene” plakátot. Kollégista olvasónk szerint a vírust most már náluk mindenki komolyan veszi. Ahogy írta:
Az eddig nyugodt diákok felháborodva nézegetik, hogy a külföldi barátaik saját országukban nevetnek, viccelődnek, és nem veszik komolyan a korlátozásokat. Mindenki azt mondja: Miért nem okulnak a példánkból? Mi is ezt csináltuk és nem látják mi lett a vége? Sehová sem mehetünk.
(Borítókép: Fénnyel jelelnek egymásnak emberek torinói lakóházak erkélyeiről 2020. március 15-én. / Fotó: MTI/EPA/ANSA/Edoardo Sismondi)
Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik, és vannak, akik az Indexet olvassák! Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!