Index Vakbarát Hírportál

Hazahozta a kormány a Marokkóban rekedt magyarokat

2020. március 19., csütörtök 16:18 | aznap frissítve

Sikerült hazahozni Marokkóból azokat a magyar embereket, akik ott rekedtek a marokkói légtér lezárása miatt, írta ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebookra "Landolt a marokkói járat" címmel.

A járat nemrégiben landolt a Liszt Ferenc-repülőtéren, fedélzetén összesen 142-en voltak, köztük 108 magyar állampolgár.

Szijjártó hozzátette, korábban azt mondták, 146-an ragadtak kint, de néhányan az Austrian Airlines járatával szerdán már el tudtak jönni.

A 108 magyar állampolgár mellett öt szomszédos ország összesen 34 szintén ott rekedt állampolgárát is el tudták hozni, amiért az érintett országok köszönetet mondtak.

Szijjártó szerint ilyenkor nagyon fontos az együttműködés, hiszen biztosan lesz más olyan pontja a világnak, ahonnan más országok fognak hasonlóképp hazahozni külföldön ragadt magyarokat.

A marokkói vízügyi és közlekedési miniszter éppen a múlt héten  látogatott Magyarországra , és számos emberrel találkozott, köztük Pintér Sándor belügyminiszterrel. Hazarepülve kiderült, hogy koronavírusos, ezért Pintéren is elvégezték a tesztet, ami negatív lett, azaz nem találták koronavírus nyomát.

Rovatok