Index Vakbarát Hírportál

Bocsánatot kért a vuhani rendőrség, amiért előállították a vírust először jelző orvost

2020. március 20., péntek 09:14

Bocsánatot kért a vuhani rendőrség a koronavírusra elsők között figyelmeztető helyi orvos előállítása miatt, aki később maga is a fertőzés áldozata lett, adta hírül a CGTN kínai nemzetközi hírcsatorna pénteken.

Az új koronavírus okozta betegségben február elején elhunyt Li Ven-liang a közép-kínai Vuhani Központi Kórház szemészeti osztályán dolgozott. December 30-án küldött figyelmeztetést kollégáinak a járvány veszélyéről, miután hét olyan fertőzéses esettel találkozott, amelyeket akkori megítélése alapján a szintén a koronavírusok családjába tartozó SARS-vírus okozhatott. Egykori egyetemi csoporttársainak egy internetes csoportos beszélgetésben küldte szét az üzenetét az esetekről, és azt tanácsolta nekik, hogy viseljenek védőfelszerelést a fertőzés elkerülése érdekében.

Néhány nappal később beidézték a rendőrségre, ahol aláírattak vele egy dokumentumot, miszerint

hamis állításaival súlyosan megzavarta a társadalmi rendet.

Az orvossal együtt nyolc másik embert is előállítottak ugyanekkor álhírterjesztésért.

A közép-kínai Vuhan város rendőrsége csütörtökön hivatalosan bocsánatot kért az orvos hozzátartozóitól az „ügy helytelen kezelése miatt”, egyúttal visszavonták a vele aláíratott dokumentumot. Korábbi híradások szerint az őt előállítókat lefokozással büntették, illetve egyeseket megrovásban részesítettek. A kínai hatóságok továbbá kártérítést nyújtottak az orvos családjának, Li Ven-liangot pedig halála után kitüntették.

Li Ven-liang a vele történteket a kínai Twitterként ismert Weibo mikroblogon tette közzé január végén egy fényképpel együtt, amelyen kórházi ágyban látható, arcán a lélegzését segítő maszkkal. Az orvos bejegyzésében azt is leírta, hogy január 10-én köhögni kezdett, majd egy nappal később belázasodott, és két napra rá kórházba került. A fertőzést január 30-án diagnosztizálták nála.

Szokatlan rendvédelmi eljárás

Az orvos ügyében folytatott hivatalos vizsgálat megállapította, hogy az illetékes rendőrőrs „szokatlan” rendvédelmi eljárást alkalmazott, és „nem megfelelő utasításokat adott”. A központi hatóságok, bár úgy értékelték, hogy az orvosnak nem állt szándékában megzavarni a társadalmi rendet, mégis úgy foglaltak állást, hogy a Li Ven-liang által megosztott információ egy része nem állt összhangban az akkori helyzettel, ráadásul még nem erősítette meg egyetlen szakember vagy hivatal sem a betegség világos diagnózisát.

Az orvos halála körül szintén bizonytalanság alakult ki, ugyanis hivatalos kínai sajtóforrások február 6-án tették közzé először az interneten a 34 éves szemész halálhírét, majd miután a hír futótűzként terjedt el a közösségi médiában, az erről szóló tudósításokat törölték. Az orvos halálát végül hivatalosan február 7. hajnalra datálták.

Voltak hiányosságok a vírus kezelésében

A kínai kormányzat még ezt megelőzően elismerte, hogy az új koronavírus terjedésének kezelésében történtek hiányosságok, illetve nem megfelelően reagáltak a járványra. A vírus megjelenésére elsőként figyelmeztetők elhallgattatása miatt azonban máig számos vád éri Pekinget. Ezek szerint a járvány nem öltött volna ekkora mértéket, ha a kezdetektől fogva átláthatóan kommunikálnak róla. A kínai vezetés ezt a vádat azzal hárította el, hogy a helyzet pontos felmérésére idő kellett, de ezt követően folyamatosan tájékoztatták a nemzetközi közösséget a járvány alakulásáról, és a vírussal kapcsolatos ismeretekről, írja az MTI.

Durva influenza vagy veszélyes világjárvány?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik, és vannak, akik az Indexet olvassák! Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!

Rovatok