Index Vakbarát Hírportál

Délre menekülnek az északolaszok a járvány miatt, de a helyiek nem kérnek belőlük

2020. március 23., hétfő 22:30 | négy éve frissítve

Maszkos férfiakkal körbevéve, magából kikelve követelte a Szicíliát az olasz csizmával összekötő komp lezárását a személyforgalom előtt Cateno de Luca messinai polgármester. A városvezető műsorát a messinai kikötőből közvetítő Facebook-élőt helyenként 150 ezren is nézték. 

A szicíliai kormányzó már előző este a Reggio Calabria-i kikötőben kígyózó kocsisorokról posztolt a Facebookra, elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szigorú karantén mellett, szerinte sokan jogtalanul jönnek Szicíliába, és azonnali intézkedést kért a kormánytól.

A szicíliaiak nem hajlandóak vágóhídra menni 

– mondta a kormányzó. 

Olaszországban főként az északi tartományokat, azok közül is legsúlyosabban Lombardiát érte el a vírus, és érthető okokból, sokan a szigorú lakhelyelhagyási tilalomra fittyet hányva elutaztak az ország déli részére, vagy Szicíliába, ahol jelenleg 630 fertőzöttről tudnak. 

A déli tartományokban egyelőre kevesebb a fertőzés, mint északon, de szakértők pont attól tartanak, hogy az emberek elhurcolhatják a vírust délre, így ott is sokan megfertőződhetnek. A déli tartományokban ráadásul lényegesen gyengébben felszereltek a kórházak, mint a gazdag északon. 

Az olasz kormány múlt héten döntött úgy, hogy minden nem létfontosságú termelést le kell állítani az országban. Emiatt most sokan attól tartanak, hogy az így munka nélkül maradó munkások megpróbálnak majd hazamenni az ország más részeibe, ezzel növelve a fertőzés terjedésének ütemét.

A Corriere Della Sera szerint ugyanakkor a hivatalos számok nem indokolják a drámai hangvételt. Szombaton 319 autó és 739 utas lépett be Szicíliába az éjszakai komppal, vasárnap pedig 239 autó 551 utassal. 

(forrás: Facebook, Corriere Della Sera)

Rovatok