Index Vakbarát Hírportál

Káosz, könnygáz, rendőri brutalitás: életbe lépett a kijárási tilalom Afrikában

2020. március 28., szombat 15:35

Káoszba torkolltak az új koronavírus miatt elrendelt kijárási tilalmak Afrikában: a kenyai rendőrség könnygázzal oszlatta fel a tömeget egy kompkikötőben, míg a Dél-afrikai Köztársaságban rendőri túlkapásokra került sor. A kontinensen hivatalosan körülbelül négyezerre emelkedett a fertőzöttek száma szombaton.

Kenyából több jelentés is érkezett az Amnesty International jogvédő szervezet szerint rendőri túlkapásról a kijárási tilalom betartatása kapcsán. A talán legsúlyosabb eset Mombasa kikötőjében történt, ahol hatalmas tömeg próbált meg a kijárási tilalom érvénybe lépése előtt felszállni egy kompra, a rendőrség pedig könnygázgránátokat lőtt közéjük, majd botokkal verték a menekülő tömeget.

A tömeg tagjai a könnygáz hatására a szemükhöz, arcukhoz nyúltak, amivel tovább növelték a fertőzés esélyét. A rendőrség a sérültek ellátására siető egészségügyi dolgozókat is megfélemlítette – áll a közleményben.

A kenyai hatóságok nem közölték, hogy hány embert tartóztattak le. Kenyában eddig 38 fertőzöttről és egy halálesetről számoltak be.

A Dél-afrikai köztársaságban pénteken háromhetes karantén vette kezdetét. A rendőrség autósokat állított meg, átkutatta őket, és önzőnek nevezte őket. Helyiek szerint a rendőrség gumilövedéket is bevetett. Országszerte 55 embert vettek őrizetbe. A Dél-afrikai Köztársaságban 1170 a koronavírus fertőzöttjeinek száma. Eddig egy ember vesztette életét a Covid-19-be, írja az MTI.

Ruandában, amely az első ország volt Fekete-Afrikában, ahol vesztegzárat rendeltek el, a rendőrség állítólag két civilt lőtt agyon a hét elején. A hatóságok tagadták, hogy azért végeztek volna velük, mert szembeszegültek az új intézkedésekkel. Azt állították: rájuk támadtak, miután megállították őket. Ruandában eddig 54 fertőzést regisztráltak.

Az Afrika északnyugati részén található Mauritániában vasárnaptól betiltották az emberek és autók mozgását. Csak a nélkülözhetetlen munkát végzők – mentők, áram- és vízszolgáltatók munkatársai – jelentenek kivételt a tilalom alól. Mauritániában szombaton ötre emelkedett a fertőzöttek száma.

Yoweri Museveni ugandai elnök figyelmeztette a lakosokat, hogy további drasztikus intézkedésekre számíthatnak a koronavírus elleni küzdelemben. A kelet-afrikai országban hivatalos adatok szerint 23-an fertőződtek meg a kórokozóval. Uganda felfüggesztette a közösségi közlekedést, lezárta határait, és betiltotta a nyilvános rendezvényeket.

A nyugat-afrikai Ghána két régiójában vesztegzárat rendeltek el két hétre. Az országban 137 fertőzött és négy halott van. Ezerharminc embert helyeztek karanténba. Ghána már korábban bezárta az oktatási intézményeket, megtiltotta az utazást, és felfüggesztette a rendezvényeket.

Szakértők attól tartanak, hogy a világjárvány romba döntheti az afrikai országok amúgy is gyenge lábakon álló egészségügyi rendszereit.

(Borítókép: Sorbanállás a Likoni kompnál, Mombasában, március 27-én. Fotó: AFP)

Rovatok