Index Vakbarát Hírportál

Április 15. után is bezárva maradnak a franciák

2020. április 8., szerda 21:31

Meg fogja hosszabbítani a március 17-én életbe lépett, egyszer már meghosszabbított, agy jelenleg április 15-ig érvényben levő kijárási korlátozásokat Emmanuel Macron francia elnök, írja a The Local francia kiadása, amely úgy tudja, hogy Macron április 13-án, hétfőn jelenti majd be, hogy meddig tolják ki a korlátozásokat.

Eközben szerdán ismét csökkent Franciaországban a a koronavírus-fertőzés kórházi áldozatainak száma – 541 a napi halálozási adat –, és folytatódott az intenzív osztályokra kerülő új betegek számának csökkenése is - jelezte szerda esti sajtótájékoztatóján Jérome Salomon, az egészségügyi tárva járványügyi igazgatója. Kedden még 607, hétfőn 605, vasárnap viszont 357 haláleset történt.

A járvány kezdete óta 10 869-en vesztették életüket, közülük 7632-en kórházakban, de a friss összesítésben "technikai okok" miatt nem szerepelnek az idősotthonok frissített adatai, írja az MTI. Rekordra ért viszont az intenzíven kezelt betegek száma 7148-cal Salomon tájékoztatása alapján, hozzátetette viszont, hogy a kórházi intenzív osztályokon azonban már csak 17-tel nőtt az új betegek száma, ami a legalacsonyabb szám a kijárási korlátozások március 17-i életbe lépése óta. Kedden 59-cel, hétfőn 94-gyel, vasárnap még 140-gyel nőtt az intenzív osztályokon ellátott betegek száma.

Franciaországban eddig 112 950 koronavírusos megbetegedést regisztráltak, ami 3881-gyel több a keddi adatoknál.

Kedden azt is bejelentette a francia kormány, nevezetesen Bruno Le Maire pénzügyminiszter, hogy mentőövet dobnak az Air France KLM légitársaságnak, ami havi szinten eurómilliárdokat veszít a koronavírus-járvány miatt. A mentőcsomag részletei egyelőre nem ismertek.

Rovatok