Index Vakbarát Hírportál

Közép-Amerika országaiban a koronavírus is remek alkalom a korrupcióra

2020. április 26., vasárnap 08:05

A Közép-amerikai-földszoros országaiban - Panamában, Hondurasban és Guatemalában - ezekben a napokban ügyészségi vizsgálatok folynak a Covid-19 járvány elleni küzdelemmel kapcsolatos állami közbeszerzések terén gyanítható korrupciós ügyekben, írja az MTI

Számos ottani civil szervezet hívta fel az igazságügyi szervek figyelmét arra, hogy az említett országok kormányai szerintük visszaélnek a jelenlegi járvány miatt kialakult helyzettel,

közpénzek mennek illetéktelen zsebekbe.

A Pánamerikai Egészségügyi Szervezet (OPS) szerint eközben a térség csaknem 50 millió lakosának több mint fele szegénységben él, ráadásul el kell szenvedniük a különféle bűnbandák és kábítószercsempészek erőszakos cselekményeit, és most a pandémia is súlyosbítja a helyzetet.

A panamai ügyészség a szó szoros értelmében állami "panamázás" ügyében kezdett vizsgálatot. Az illetékes kormányzati szervek ugyanis magas áron rendeltek például száz hordozható lélegeztető gépet, mégpedig 48 950 dollárért darabját, miközben a járvány kitörése előtt még 6000 és 10 000 dollárt közötti áron volt kapható. A kormányhivatal mindenesetre arra hivatkozott, hogy "a panamaiak egészsége előbbre való".

Guatemalában két egészségügyi miniszterhelyettesnek is távoznia kellett posztjáról, egyikükről kiderült, hogy saját cégén keresztül maga is szállítója volt az államnak. Kiderült az is, hogy az egészségügyi minisztériumon belül egyfajta korrupciós hálózat alakult ki, amely közpénzek sikkasztására "szakosodott".

Hondurasban is a közbeszerzések terén tapasztalt bűnös összejátszások miatt indítottak vizsgálatot az ügyészi szervek.

Rovatok