Index Vakbarát Hírportál

15 év börtönt szabtak ki Kínában a párt becsmérléséért

2020. május 1., péntek 13:59

A kommunista párt támadásáért és becsmérléséért 15 évi börtönbüntetésre ítéltek Kínában egy bloggert, a hivatalos sajtó egy volt újságíróját - közölte az illetékes bíróság pénteken.

Az MTI szerint Csen Csie-zsent, a Zsenmin Zsipao című központi pártlap volt újságíróját Hunan tartomány Kujjang nevű városának népbírósága ítélte el csütörtökön. Az ítélet szerint Csen bűne "rendzavarás, a tények elferdítése, illegális adás-vétel és korrupció".

A börtönbüntetés mellett hétmillió jüanos (340 millió forint) pénzbüntetésre is ítélték, ami kirívóan magas összeg.

Az elítélt már 2015 óta "hamis információkat" közölt blogján a közösségi médiában azzal a céllal, hogy pénzt zsaroljon ki azokból az emberekből, akiket cikkeiben befeketített. Ezenkívül becsmérelte a kínai kormányt és a Kínai Kommunista Pártot, az igazságszolgáltatási szerveket és alkalmazottaikat - olvasható a bíróság honlapján. Csennel együtt a perben két másik vádlottat is elítéltek, de róluk nincs több szó a jelentésben.

Feltehetőleg eddig ez az egyik legsúlyosabb büntetés, amelyet a Hszi Csin-ping vezette kínai hatalom kiszabott a rendszer valamely bírálójára. A koronavírus-járvány elleni küzdelem hiányosságaiért szokatlanul heves bírálatok érték az év elején az elnököt, és éppen emiatt az állami vezetés a járvány elleni küzdelem keretében megszigorította az ezzel kapcsolatos információáramlás ellenőrzését - jegyezte meg az ítéletről beszámoló AFP hírügynökség.

A Kínai Emberjogvédők nevű emigráns szervezet (angol nevének rövidítése: CHRD) követeli Pekingtől, hogy azonnal bocsássa szabadon az újságírót. A CHRD szerint Hszi Csin-ping elnöksége alatt a legsúlyosabb korábbi büntetést tavaly szabták ki: 12 évi börtönt Huang Csire, egy emberi jogokkal foglalkozó honlap alapítójára.

Csen Csie-zsent a hozzá közel állók elmondása szerint 2018 nyarán tartóztatták le, nem sokkal azután, hogy helyi vezetőket vádolt meg korrupcióval, de bírálta a pekingi állami vezetést is - közölte a CHRD. A Zsenmin Zsipaónak 2011-ig volt munkatársa.

Rovatok