Index Vakbarát Hírportál

Amerikában már otthon vett nyálmintából is lehet tesztelni

2020. május 9., szombat 07:39

A legfrissebb adatok szerint csütörtök estétől péntek estig 1635 amerikai halt meg a koronavírus okozta, tüdőgyulladásos betegségben, és ezzel a járvány

amerikai halálos áldozatainak száma meghaladja a 77 ezret,

írja az MTI. Szintén csütörtök estétől péntek estig több mint 29 ezer új fertőzöttet diagnosztizáltak, és jelenleg több mint 1 millió 280 ezer a regisztrált fertőzöttek száma. 200 ezer embert azonban már gyógyultnak nyilvánítottak.

Több egészségügyi szakember nyilatkozata szerint a járvány az Egyesült Államokban elérte a csúcspontját, de nem mutat erőteljes csökkenést. Több kórházban többféle gyógymóddal és gyógyszerrel - köztük a hidroxi-klorokinnal - kísérleteznek. Az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet (FDA) a múlt héten gyorsított eljárással jóváhagyta a Gilead Sciences nevű kaliforniai laboratórium remdesivir nevű szerének kísérleti gyógyászati alkalmazását is.

A Fehér Ház szóvivője, Kayleigh McEnany pénteken bejelentette, hogy az eddigi kormányzati munkacsoport egyik tagja, Deborah Birx doktornő irányítja majd, hogy melyik kórház hány adag remdesivirt kap. A készítmény szétosztását a szövetségi kormányzat meg is kezdte. A Gilead másfélmillió ampullát ajánlott fel belőle, ez a szakemberek szerint mintegy 140 ezer beteg kezelésére elegendő.

Közben több tagállamban felgyorsították a vírusteszteléseket is. Pénteken az FDA engedélyezte

az első, nyálmintából otthon is elvégezhető vírustesztek alkalmazását.

A tesztet a New Jerseyben lévő Rutgers Egyetem és két laboratórium közösen fejlesztette ki. A módszer lényege, hogy az emberek az otthon összegyűjtött nyálat laborba küldhetik tesztelésre.

Mindezzel együtt is az amerikai tagállamok többségében a gazdaság és a mindennapi élet fokozatos újraindítására készülnek, vagy már meg is kezdték ezt. Gavin Newsom, Kalifornia demokrata párti kormányzója pénteken megrendelte a több mint 20 millió kaliforniai szavazó számára a levélszavazáshoz szükséges dokumentumokat, vagyis a nyugati parti államban arra készülnek, hogy a novemberi választásokon csakis levélben lehet majd voksolni. A republikánus politikusok ellenzik a választásnak ezt a formáját, mert szerintük lehetőséget teremt a csalásra.

Rovatok