Index Vakbarát Hírportál

Több hét után sikerült eloltani a csernobili erdőtüzet

2020. május 13., szerda 17:33 | aznap frissítve

Több hét után sikerült teljesen eloltani minden tűzfészket a csernobili tiltott övezetben – jelentette be szerdai videóüzenetében Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. Az erdőtüzet egyébként az ESA, az Európai Űrügynökségnél is látni lehetett a közelmúltban.

A csernobili övezetben először április 4-én csaptak fel a lángok, majd több, egymástól távol eső erdőségben keletkeztek tüzek. Szakértők szerint a tüzeket elsősorban az idei kimondottan száraz télutó okozta, de nyomozást indítottak az ügyben. Fel is derítettek egy-két elkövetőt, akik azt vallották, hogy véletlenül okoztak tüzet, ugyanakkor a nagy és szétszórt kiterjedés miatt a hatóságok gyanúja szerint akár csoportosan elkövetett szándékos gyújtogatás is történhetett. 

A lángok nem érték el a kritikus objektumokat, vagyis az 1986-os katasztrófában felrobbant atomerőművet, atomhulladék-tárolót vagy lőszerraktárt. A radioaktivitás szintje csak a tűzgócok középpontjában nőtt meg átmenetileg a fákban és a talajban még meglévő sugárzó anyagok felszabadulásának következtében, de nem haladta meg a megengedett mértéket sem a zóna teljes területét tekintve, sem Kijev megyében, sem a fővárosban, Kijevben. A tűzzel kapcsolatban több rémhír is elterjedt akkoriban, de ezek alaptalanok voltak. 

Ugyanakkor a széljárás miatt a csernobili és a Zsitomir megyei tüzek füstje április közepén néhány napig jelentősen rontotta Kijev levegőjének minőségét. Az ukrán főváros napokra a világ legrosszabb levegőjű városává vált, a főpolgármester azt tanácsolta a kijevieknek, hogy maradjanak otthon, és lehetőleg tartsák zárva a lakásuk ablakait.

A turizmus is megsínylette a tüzet: Jaroszlav Jemeljanenko, a csernobili utazásszervezők szövetségének vezetője szerint a turisztikai látványosságok több mint harminc százaléka semmisült meg helyrehozhatatlanul a csernobili tiltott övezetben. (MTI/Index)

Rovatok