Index Vakbarát Hírportál

Trump golfozni ment a koronavírus-járvány közepén

2020. május 23., szombat 20:12 | aznap frissítve

Miközben változatlanul az Egyesült Államokat sújtja legjobban az új típusú koronavírus-járvány, és a regisztrált fertőzöttek száma már 1,6 millió fölött jár, az áldozatoké pedig a 100 ezerhez közelít, Donald Trump amerikai elnök úgy döntött, hogy kiruccan Floridába golfozgatni egy kicsit.

Trump az elnöksége alatt is golfozni ment, amikor csak tehette, leginkább a saját birtokaira. Ez már nagyon sok millió dollárjába került az amerikaiaknak, de különösebb botrány nem lett belőle soha. Pedig ez különösen érzékeny téma, hiszen Trump, mikor még csak reality műsorvezető és üzletember volt, rendszeresen támadta elődjét, Barack Obamát, amiért az bármikor is golfozni merészelt.

2014-ben például azt írta, hogy az ebolajárvány miatt Obamának egy fontos találkozója lenne, de ő mégis inkább golfozni megy!

 Szintén 2014-ben arról írt, hogy:

El tudják hinni, hogy hiába a rengeteg probléma és nehézség, amivel az Egyesült Államoknak szembe kell néznie, az amerikai elnök Barack Obama golfozással töltötte a napot. Rosszabb, mint Carter.

Bár az Egyesült Államokban úgy tűnik, hogy némileg javul az új típusú koronavírus által okozott járvány, közel sem lehet azt mondani, hogy megoldódott a helyzet, és biztosan nagyobb probléma megoldása vár most rájuk, mint amikor Trump 2014-ben szóvá tette Obama golfozását.  

Ennek ellenére szombaton arról számolt be több amerikai lap is, hogy reggel Trump teljes szerelésben golfozni indult, március 8. óta először. Az is kiderült, hogy Trump egyedül ült a golfkocsijában, ugyanakkor három partnerrel, maszk nélkül játszott.

Az talán csak puszta véletlen, hogy Dr. Deborah Brix a pénteki koronavírus-járványról szóló központi sajtótájékoztatón külön kiemelte, hogy a hétvégén mindenki nyugodtan mehet golfozni.

A Fehér Ház Trump floridai golfprogramja mellett azt is közölte, hogy az elnök szerdán személyesen is ellátogat a SpaceX első, emberi missziójára. Ez lesz kilenc éve az első alkalom, hogy Amerikából indul útra az űrbe űrhajós. Már ha megtartják a történelmi indítást, a legfrissebb időjárás-előrejelzés szerint ugyanis nem túl kedvező idő várható szerdára – 40% esélyt látnak esőre és felhőkre. Ez esetben május 30-ra, szombatra halasztanák a startot, de hivatalos döntés még nem született.

Rovatok